Csütörtöki kimenő
Távolról sem merítettük ki a Földközi-tenger szigetvilágát. A nagyobbakat alkalomadtán fölkerestük: Máltát, Ciprust, Szicíliát, Korfut, és most végre Krétára került sor. Nem volt az expedíciónak tudományos jellege, csak pihenni akartunk, elnyúlni a napos délszaki homokon, és a tengerben megmártózni mentül többször.
Ennek dacára azért a közelünkben úgy hatezer évvel korábban kifejlődött sajátos krétai kultúrát nem hagyhattuk ki, ezért meglátogattuk a knosszoszi palotaegyüttest és régészeti komplexumot. Szinte ingyen. A buszjegy és a belépő volt költségvonzatú. Sőt az újságírói igazolvány itt is csudát tett, mert szabad belépést biztosított. Ugyanakkor ez a kis kiruccanás a bennünket ellátmányba vevő helyi túraszervező iroda szerint közel száz európa került volna. (Ha jól emlékszem az árakra.) Internetes információ minden szinten működik.
A minószi kultúráról már az iskolában is hallottunk, aztán az egyetemen is említettek róla szép dolgokat, de keveset, mert akkor sokkal fontosabb volt a régészképzéshez (mely, igaz, távoli perspektíva és cél is volt) a dákok és géták ismerete praktikus nemzetstratégiai szempontokól. Evans angol régészt, aki egy életet szentelt ennek a krétai településnek és a korai európai kultúrának, nem nyűgözték angolszász szempontok. Leleményét korszakolta, restaurálta a megtalált nyomokat-romokat, elképzeléseit közleményekben és lelőhely-rekonstrukcióban tette ismertté, kézzel tapinthatóvá. Nem sikerült megfejteni a szigeten talált legkorábbi írásos emlékeket, bár Evans megállapította, hogy létezik egy lineáris A és egy lineáris B típusú írásmód. Így ma sem sem tudjuk még, miféle népek lakták, hogyan nevezték magukat, és milyen nyelven, nyelveken beszéltek. A palotákban talált festményekből és eszközökből következtethetünk, következtetett az antropológiai sajátosságaikra, életmódjukra.
A sziget, mint azt az ismertetők is megállapítják, három földrész kulturális metszéspontjában fekszik: európai, ázsiai és afrikai hatások érték hosszú és viharos történelme folytán. A Peloponnészoszi-félsziget csúcsától 100 km-re, a kis-ázsiai partoktól 175 km-re fekszik, míg Afrika északi partjait csak 800 kilométeres tengeri (légi) út megtétele után éri el a fárad(ha)t(atlan) utazó. Az akhájok, majd a dórok szállták meg, követte ezt a római, majd a bizánci és a keresztes, meg az arab hódítás, amelynek a velenceiek vetettek véget. Őket pedig a törökök – midőn már hódításaiknak lassan leáldozott az 1571-es lepantói vereség után – verték ki a szigetről. A sziget a Balkán-háborúk (1912-1913) alatt vált szabaddá, és egyesült nem kevés diplomáciai bonyodalom után Görögországgal. Nem kerülhette el a német megszállást a II. világháború idején, de a szövetségesek előretörése visszavonulásra kényszerítette a Wehrmachtot. Azóta Görögország része, legnagyobb szigete, sikeres mezőgazdasággal és idegenforgalommal. A turistákat, üdülni és bulizni vágyókat hatalmas erővel vonzza.
Mi is e kategóriák egyikébe tartoztunk. Repülőgéppel Marosvásárhelyről nem egész két óra. Érkezés az irakliói (kandiai) repülőtérre, ahonnan buszok vittek bennünket az Amudara nevű tengerparti üdülőkörzetbe, amely a fővárosnak afféle előkertje, elővárosa. A buszközlekedés sűrű és megbízható, felszállás elöl, jegyet a gépkocsivezetőtől is kaphatsz. (Az a drágább.) Szállodánk a jelek szerint családi vállalkozás volt, merev szabályokkal. De volt úszómedence, felvonó, állandó görög népzenei ricsaj és hangzavar, bőséges gyomorbéli ellátmány reggel és este, akik viszont all inclusive-ra váltottak, napestig zabálhattak. A tengerpart homokkal ellátott, nem tisztított, kavicsos a bemenetelnél, és szúrtak az átkozott kövek, főleg a kijövetelnél, ráadásul omlott a lábad alatt. Vízicipő ajánlatos. (Eltekinthető mellékkörülmények, nem panaszkodni járunk oda.) Viszont napozóágy és nádtetős ernyő bérelhető korlátlan számban (előszezonban – júniusban pl.). Két-két ágy dukál egy ernyőhöz, és ezért az öt euró talán nem is borsos ár. Rendelhető gírosz vagy hamburger, egyéb görögség a parton az ott fel-alá koslató kiszolgálószemélyzettől, takaros kis faládikókban hozzák ki a sült krumplit (erdélyi szóhasználatban: a szalmakrumplit/anyaországiul – a hasábburgonyát), mely még meleg. Napsütés, UV-sugárzás, langyos tenger, reggel még tükörsima a víz, délre hullámosodik, estére bazi nagy görög hullámok csapódnak a parthoz. Sok joghurt, görögdinnye, török hatástól fuldokló édességek, méztől csöpögők, finom kenyér, svédasztal. Bárban báros és Mythos sör, amely semmivel sem alábbvaló a székely mitikusnál, a csíkinél. Élni való hely.
Említettem, hogy a szálloda fenntartói mereven ragaszkodnak a maguk felállította szabályokhoz, pl. görcsölnek, hogy a joghurtot csak kiskanállal adagolhatja a vendég a saját csészéjébe. Midőn nagyobb kanalat kértem, rám förmedt a fiatal asztali felvigyázó. Ez azért Törökországban elképzelhetetlen lenne. (Saját tapasztalatból.)
