2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt pénteki látogatásunk alkalmával olyan mértékű elfoglaltságot, a jól megszervezetett  tevékenységek koordinálását  tapasztaltunk a Vámosgálfalvi Polgármesteri Hivatalban, mintha nem augusztus dereka,  a szabadságolások, nyaralások főidénye volna.  

Fotó: Szer Pálosy Piroska


Múlt pénteki látogatásunk alkalmával olyan mértékű elfoglaltságot, a jól megszervezetett  tevékenységek koordinálását  tapasztaltunk a Vámosgálfalvi Polgármesteri Hivatalban, mintha nem augusztus dereka,  a szabadságolások, nyaralások főidénye volna.  
Aznap kezdték el a község két településén az aszfaltozást teljes gőzzel zajlottak a szennyvízhálózati munkálatok, ugyanakkor a költségvetés-kiegészítés elosztásának terhe alatt is szakított  időt Balog Elemér polgármester és Szász János alpolgármester arra, hogy  beszámoljanak a tavalyi látogatásunk óta eltelt időszak megvalósításairól, gondjaikról.
Amint Balog Elemér polgármester elmondta,  idén a tavalyinál egymillió lejjel kevesebb állami pénzügyi finanszírozást kapott a község, ezért költségvetés-kiegészítést igényeltek,  és nem kevés utánajárás eredményeként meg is kapták a harmadik negyedévi kiadások fedezéséhez szükséges pénzösszeget. Az elöljárótól megtudtuk, hogy  előző este tanácsülést hívtak össze  annak érdekében, hogy a Közpénzügyi Minisztériumtól kapott  613.000 lej, valamint a fejlesztési minisztériumtól átutalt 100.000 lej elköltésének módjáról döntsenek. Amint hangsúlyozta, a költségvetés-kiegészítés kilencven százalékát,  333.000 lejt a szennyvízhálózati munkálatokra, 250 ezer lejt pedig a Kis utca elmaradt szakaszának a leaszfaltozására költik. Amint a községgazda kifejtette, újabb négy projektjük van folyamatban, közülük három nagy értékű uniós projekt. A negyedik a szőkefalvi 1,6 km-es Gorga utca leaszfaltozásának terve, amit  saját költségvetésből kiviteleznek.
A község mellékutcáinak a leaszfaltozását, mely tíz kilométeres aszfaltburkolatot jelent,  uniós projektből valósítanák meg. A regionális vidékfejlesztési program révén megoldanák az iskolaépület bővítését is. Az épület jobb szárnyához három új osztálytermet építenek, teljes belső felújítást eszközölnek, központi fűtéssel látják el az intézményt, ugyanakkor az emeleti részen is mosdót alakítanak ki. Az óvodát, amely hosszított programmal fog működni,  teljesen felújítanák, az előtanulmányok tartalmazzák az étkezőt, játszótermet, tevékenységekre alkalmas helyiségek kialakítását stb. Arra a kérdésre, hogy volt-e az idén nyaralni, a polgármester egyértelmű válasza szerint, már hét éve nem volt szabadságon. 
 
„Meghallgatja a gondjainkat”
A Rapó utcában megkezdett munkálatoknak az ottlakók igencsak örvendenek, mint hangsúlyozták, eddig csak ígérgetések hangzottak el, most sok minden megvalósulni látszik. Az idősebb generáció tagjai a polgármester külön erényeként emelték ki azt a tulajdonságát, hogy időt szakít arra, hogy mindenkit meghallgasson, és a lehetőségek függvényében megpróbál megoldást találni a gondokra.
 
Év végéig elkészül a szennnyvízhálózat 
 Négy helyszínen is nagy gőzzel folynak a község szennyvíz-hálózatának a kialakítását végző Geiger csapat munkálatai. Év végéig a teljes fővezetéket lehelyezik,  és jövő évtől megkezdhetik a rácsatlakozást. Amint a polgármester kifejtette, a község nem kell  saját szennyvíztelepet kialakítson, ugyanis a nemrég korszerűsített dicsőszentmártoni szennyvíztelep befogadja majd  a községi szennyvizet, kapacitása pedig további  négy település szennyvizének a befogadására is alkalmas.
 
Járhatóbbá válnak a mellékutcák
Ottjártunkkor a közbeszerzési eljárás nyertese, a Fehér megyei Teracom cég szakemberei két utca aszfaltburkolati munkálatainak első lépéseit tették meg, az aszfaltterítő gépek lassan, de biztosan araszoltak a kiindulási ponthoz.  A Leader program révén a vámosgálfalvi Rapó és a szőkefalvi Rózsa utcában terítenek le aszfaltburkolatot, a munkálatokat szeptember első hetéig be kell fejezni. A vissza nem térítendő uniós támogatás összege  422.167 lej, míg az önrész 168.312 lej. A szőkefalvi 1,6 km  Gorga utca műszaki terve is elkészült, a héten kerül sor a közbeszerzési eljárásra, és remélhetőleg október végéig  sikerül arra is aszfaltburkolatot teríteni. Amint az elöljáró kiemelte, eddigi tevékenysége során igyekezett a község minden településén arányosan végezni felújításokat, beruházásokat, ezért 2013-ban Küküllőpócsfalvát részesítették előnyben, tavaly Gálfalván volt a sor, idén pedig Szőkefalván szándékoznak nagyobb beruházásokat eszközölni. 
Ahol tavaly a szennyvíz-vezetékek földbe kerültek, ott most készül a térkőjárda,  szeptemberig   két kilométer hosszú, egy méter szélességű gyalogjárót raknak le. 
Balog Ágnes és Szabó Emese mezőgazdasági referensek arról tájékoztattak, hogy az idén 110 darab értékesítési engedélyt és 73 darab termelési tanúsítványt adtak ki a gazdáknak,  mezőgazdasági területalapú támogatásra pedig 250 dossziét állítottak össze.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató