Közösségi megmozdulás a muszlim nőkért
Kendőzetlen valóságot! MenInHijab, azaz Férfiak hidzsábbal névvel hirdetett mozgalmat Masih Alinejad iráni újságíró a közösségi portálon.
A közösségi akció lényege: elárasztani olyan képekkel az internetet, amelyen a megszokottól eltérően nem nők, hanem férfiak hordanak kendőt, felhíva a figyelmet arra, hogy mennyire nevetséges dolog meghatározni azt, hogy valakinek mit kell viselnie.
A My Stealthy Freedom (Az én titkos szabadságom) oldalra néhány nap alatt több ezer olyan kép érkezett, amelyen férfiak fejezik ki tiltakozásukat, viselve női szeretteik kendőit. A hidzsáb szó szerinti jelentése arabul: „takaró”. A köznyelvben azt a sálat jelenti, amelyet a muszlim nők kell viseljenek annak érdekében, hogy el legyen takarva a hajuk, a nyakuk, illetve a két fülük. Nem tévesztendő össze a nikábbal, amely a szem kivételével teljesen elfedi a nők arcát. A nikáb nem megszokott ruhadarab Iránban, viselete nem kötelező. Ezzel szemben a hidzsáb viselete kötelező, az iszlámban szimbolikus jelentéssel bír: szerénységre, erkölcsi tartásra utal. A nők testét takaró öltözékek kötelező voltát egy a Koránban szereplő szövegrészlettel magyarázzák: „Ó proféta! Mondd a feleségeidnek, a lányaidnak és a hívők feleségeinek, hogy vonják magukra lepleiket! Így érthető el leginkább az, hogy elismertessenek, és ne legyenek zaklatva. Allah megbocsátó és könyörületes.” (Korán 35:59)
Értelmezésük szerint azért kapták ezt a parancsot, hogy testük eltakarásával különbözzenek a kor pogány asszonyaitól, erkölcsi fölényben legyenek velük szemben. Viselése az iráni iszlám forradalom (1979) óta kötelező minden olyan tinédzserkornál idősebb muszlim nő számára, aki nem szeretne az erkölcsrendészettel fennakadásokat. Ugyanis különbséget kell tenni a hidzsábot vallási meggyőződésből, szabad akaratból viselők, illetve a közösség megbélyegzésétől vagy az erkölcsrendészet büntetésétől tartó nők között.
Az akció szervezője hangsúlyozza: nem azzal van gond, ha valaki úgy érzi, hogy így helyes, viselni szeretné, a probléma akkor merül fel, ha félelemből és kényszerből hordja azt. Az egyik aktivista így fogalmaz: „Hogy magyarázzam el az iskoláskorú lányomnak, hogy nem viselheti többé azt, ami kényelmes számára, amiben jól érzi magát? Mit mondjak neki, miért ítélik el azt, aki nem takarja el magát? Hogy segíthetnék neki abban, hogy megértse, miért kell elvennünk a szabadságát?” – kérdezi az édesapa, mellékelve két fényképet kislányáról: az egyik fotón számunkra természetes öltözékben, játékfigurát ábrázoló rövid ujjú blúzt és rövidnadrágot visel, a másikon a teljes testét takaró iskolai egyenruhát.
A mozgalomban részt vevők nem fogalmaznak meg pró vagy kontra érveket a kendő viselése kapcsán, csupán arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a huszonegyedik században nem szabad az alapvető jogokat megsértve elítélni valakit amiatt, hogy hogyan éli meg vagy éppen hogyan nem éli meg a vallását. H angsúlyozzák: egy olyan országban, ahol az egyetemi hallgatók közel hatvan százaléka nő, természetes kellene legyen, hogy ugyanolyan szabadsággal válogathassák meg a ruhadarabjaikat, mint a férfi társaik.
A kendőviselő férfiak több esetben is megosztották a hidzsábbal kapcsolatos tapasztalataikat: „Bár csak rövid időre viseltem a hidzsábot, elgondolkodtam: milyen érzés lehet egy nőnek, hogy minden nap otthon kell hagynia a valódi személyiségének egy részét, egész nap takargatnia kell azt, aki ő valójában. Kettős személyiséggel leélni egy életet, úgy kimenni az utcára, hogy nem érezheti, ahogy a haját fújja a szél, borzalmas lehet” – írta az egyik posztoló.
„Az én üzenetem csupán annyi, hogy mint szabad és intelligens emberi lénynek, mindenkinek alapvető joga az, hogy eldöntse azt, hogy mit szeretne viselni és mit nem. Sem én, sem más nem határozhatja meg, hogy mi a helyes viselet, minek a felöltésével válik valaki erkölcsössé és tiszteletre méltóvá” – tette hozzá egy másik.
A mozgalomnak jelenleg több mint egymillió követője van, oldalukra folyamatosan érkeznek az új képek, felhíva a figyelmet a szolidaritás fontosságára.
André Krisztina
