Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2016-11-16 14:38:42
Sokszor, sokat írtunk a szervátültetésről, hiszen a sebészetnek ez a gyorsan fejlődő ága továbbra is az első helyen szerepel az egészségügyi megvalósításokról szóló hírek között. Tágabb családomban pedig volt egy szervátültetett édesanya, aki új veséjével három fiúgyermeket nevelt fel addig, amíg befejezték tanulmányaikat, elhelyezkedtek, és megérte azt is, hogy az unokáját babusgassa. Ha visszagondolok, hogy az ismeretlen donor, aki súlyos baleset következtében került az agyhalál állapotába, hány embernek adta vissza a lehetőséget, hogy örülni tudjon az életnek, a szervátültetés rendkívüli fontossága és hasznossága nyilvánvaló. Feltehetően sokan éreznek, gondolkoznak hasonlóképpen a befogadó személy oldaláról szerzett tapasztalat birtokában. Barabás Olga rendezőnek és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színészeinek, akik A 12-es kórterem című előadással nemrégiben vendégszerepeltek a marosvásárhelyi Ariel színházban, minden eddigi tapasztalatom ellenére sikerült elgondolkoztatniuk azon, hogy közeli hozzátartozóm esetében hogyan döntenék. A téma, amit Barabás Olga és a darab szereplői élettel töltenek meg, annyira mélyen megérintett, hogy magam is meglepődtem. Kételyeket és bizonytalanságot ébresztett bennem, ahogy átéreztem és saját magamra vonatkoztattam a velem egy térben vívódó főszereplő határozatlanságát. Valószínűleg ez volt a rendező szándéka is, aki Tóth Krisztina budapesti költő írásait alakította szövegkönyvvé. Okkal és jó érzékkel tette, hiszen ezt a mai világunkhoz nagyon is kötődő, rendkívül aktuális témát, a szervdonációt, a drámairodalom klasszikusai még nem ismerhették, s tudomásom szerint a kortárs drámaírók sem dolgozták fel, s ha mégis, nem váltak közismertté alkotásaik.
Még az előcsarnokban az ideális kórház bemutatását láthattuk, ahol minden a helyén van, mondhatni minden tökéletes, csak éppen még emberek nincsenek benne, akikről később kiderül, hogy korántsem tökéletesek. A váróterembe a balesetet szenvedett és az agyhalál állapotában levő férjhez, akitől már két éve külön él, behívják a feleséget, hogy döntsön, kioperálhatják-e a szerveit, hogy életet mentsenek velük vagy sem. Vívódásai közepette barátnője, testvére, sógora, és a halott feleségéhez érkező megcsalt férj életének árnyoldalai is felszínre kerülnek. Ami talán abban segít a főszereplőnek, hogy rádöbbenjen, nem ő az egyedüli, aki olyan problémával szembesül, amely látszólag meghaladja az erejét. A darab végén nem kapunk pontos választ, de sejteni lehet, hogy mi lesz a felelete az orvos kérésére. A közönség pedig, aki átélte ezt az élet és határ mezsgyéjén zajló belső konfliktust, talán könnyebben kimondja majd az igent vagy a nemet, ha hasonló helyzetbe kerül. A szereplők, Bartha Boróka, Dávid Péter, D. Gulácsi Zsuzsanna, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária és Tamás Boglár a saját nevükön szerepelnek, ezzel is érzékeltetve, hogy egyek vagyunk abban, ahogy az emberi lét és nemlét 21. századi kérdéseire keressük a választ.