2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közfelháborodás napja Magyarországon

  • 2014-11-18 16:45:57

  • MTI

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket. Az MTI tudósításaiból készítettünk összeállítást.

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket. Az MTI tudósításaiból készítettünk összeállítást.

A Facebookon szervezett, A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvényre hétfő délutánig előzetesen 21 ezren jelezték részvételüket. A demonstrációt eredetileg az internetadó ellen hirdették meg, a kormány azonban időközben visszavonta a javaslatot; a szervezők mégis a demonstráció megtartása mellett döntöttek, több ponttal kibővítve annak korábbi célját.

Az egyik szónok, Dabóczy Mihály a Parlament előtti teret megtöltő tömeg előtt azt mondta: „temetni” kell a régi rendszert, mégpedig úgy, hogy függetlenedni kell tőle. Olyan rendszert kell építeni, amely a csalókat üldözi, nem a szegényeket, olyan rendszert, amelyben „senkit nem hagyunk az út szélén” – mondta.

Egy középiskolai tanár „nemzeti konzultációt” kezdeményezett az oktatásról. A szónok álláspontja szerint a kormány végveszélybe sodorja az egész oktatási rendszert a költségvetéssel. Horváth András volt adóhatósági munkatárs a korrupció elleni fellépést sürgette. Megjegyezte: a kormányzat zéró toleranciát hirdetett azokkal a személyekkel és szervezetekkel szemben, akik fellépnek a korrupció ellen. Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök védelmébe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, és ezzel „beállt Simicska és Nyerges mögé”.

Nemes Balázs, a rendezvény zárószónoka azt mondta, „nem egy kormányt temetünk, hanem egy rendszert”, a mostani kormány ennek csak egy jelképe. A tömeg többek között azt skandálta, hogy „Orbán, takarodj!, „Európát!”, „Demokráciát!”, „Rendszer-váltást!”; hasonló feliratú táblákat tartottak a demonstrálók.

A beszédeket követően – miután az egyik szónok elköszönt a jelenlévőktől – a tömeg egy része szétszedte a Parlament előtti színpadot körülvevő kordont, és az Országház lépcsőjénél álló rendőrsorfalig nyomult. Este 8 óra után a Parlamenthez újabb rohamrendőrök érkeztek, és felszólították a jelenlévőket, hogy működjenek együtt a rendőrökkel, és hagyják el a területet az Alkotmány utca és a metró felé, mivel a rendezvény véget ért.

A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvényen, amelynek utolsó résztvevői nem sokkal éjfél előtt hagyták el a Kossuth teret, a rendőrség tájékoztatása szerint rendőri intézkedés – négy biztonsági intézkedés kivételével – nem történt.

Négy nő rosszul lett, illetve egyikük megsérült, őket a rendőrök mentették ki a tüntetők közül, majd átadták az Országos Mentőszolgálatnak.

 

Demonstrációk vidéki nagyvárosokban

Magyarország több nagyváro-sában gyűltek össze tiltakozók. Általában pár százan vettek részt ezeken, miközben „Orbán, takarodj!”, „Többen leszünk!”, „Demokráciát!” és „Nem hagyjuk!” jelszavakat skandáltak. A felszólalók kifogásolták az adótörvényeket, a magánnyugdíj-pénztári vagyon „lenyúlását”, a „földmutyit” és a devizahitelek piaci árfolyamú forintosítását.

Szolnokon megfogalmazták, a gimnáziumok számának csökkentésével tanárok veszíthetik el az állásukat, és gyermekeik számára az új pályamodell a közmunka vagy a segédmunka lesz. Szakmát tanulni nyilvánvalóan nem rossz dolog, de ebből meg is kellene élni, és Magyarországon a szakmának nincs becsülete, virágzik a feketemunka.

„Legyen vége a hazugságnak, legyen vége a korrupciónak és legyen vége ennek a pártnak! – mondta az esztergomi Fidesz-irodánál tüntető mintegy 150 ember előtt Sáska János. A helyi piac egykori üzemeltetője szerint az ország jelenleg Keletre tart, olyan irányba, ahol lassan nem lehet demokráciáról beszélni.

A változás Veszprémben kezdődik el – jelentette ki a veszprémi Szabadság téren a kormány politikája és a korrupció ellen összegyűlt mintegy ötszáz tüntető előtt Kész Zoltán. A Polgári Platform civil szervezet vezetője azt mondta: állítsanak fel egy független ügyészséget, amely kivizsgálja a korrupciós ügyeket, legyen vége a kettős beszéd és kettős mérce politikájának, szüntessék meg az iskolák központosítását és hozzák nyilvánosságra a paksi szerződést.

Pécsen mintegy ezren, Komlón kétszázan demonstráltak, demokráciát, jogállamot, szabad sajtót, a korrupció felszámolását, valamint Orbán Viktor és kormánya távozását követelve. A baranyai megyeszékhely főterén felszólalók nagy eredménynek nevezték, hogy az elmúlt hetek tiltakozásai révén sikerült elérni az internetadó tervének elvetését, ugyanakkor úgy látják: a kormány az információszabadság és más jogok folyamatos korlátozására törekszik.

 

…és külföldön

Brüsszelben mintegy ötvenen vettek részt a „Stop ORBAN” címmel meghirdetett eseményen; az egyik közösségi oldalon körülbelül hatvanan jelezték előre részvételi szándékukat. A XIX. századi belga miniszterelnökről, a belga Liberális Párt alapítójáról, Walthere Frere-Orbanról elnevezett térre meghirdetett tiltakozás szervezője, Ható Eszter Nóra arról beszélt, hogy Magyarországnak is egy hozzá hasonló liberális szellemiségű, az oktatást az egyháztól elválasztó „Orbánra” volna szüksége.

Tüntetést tartottak Londonban is a magyar kormány politikája, a korrupció és az internetadó ellen. A Facebook közösségi portálon szervezett megmozdulás a brit főváros központjában lévő Trafalgar téren, a Nemzeti Galéria épülete előtt volt. A rendezvényen felolvasott tiltakozó nyilatkozat szerint a demonstrálók nemet mondanak a túladóztatásra, az internetadóra, az „esztelen stadionépítésekre” és a jelenlegi magyar külpolitikára, igent mondanak ugyanakkor Európára, az átláthatóságra, a felelős kormányzásra és az oktatásra.

 

Rogán szerint mindenki elmondhatja a véleményét

Magyarországon demokrácia van, mindenki elmondhatja a véleményét, de azt kérjük, hogy ezt a jogszabályok betartásával tegyék – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden az M1 Ma reggel című műsorában, reagálva a hétfői Kossuth téri tüntetésre. A frakcióvezető emlékeztetett: ebben az évben három választás is volt, az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választás, „háromszor mondhattak az emberek véleményt, és minden alkalommal az ellenzéki pártok helyett a kormánypártokat támogatták”.

„Én azt érzem, hogy ma azok próbálnak az utcán keresztül nyomást gyakorolni a kormányra, akik nem tudják elfogadni a választás eredményét. Tehetik ezt, mert Magyarországon demokrácia van, és nem úgy, mint 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc kormánya idején megverték a rendőrök az embereket, egyeseknek a szemét is kilőtték az utcán; ma ilyen nincsen” – jelentette ki.

Hozzátette: „Mi csak egyvalamit kérünk, hogy ezt a jogszabályok betartásával tegyék. Olyan helyzet ne forduljon elő, mint amilyen mondjuk a Fidesz Lendvay utcai székházánál néhány hete, amikor gyakorlatilag romboltak, törtek és zúztak, mert az már nem fér bele a demokrácia kereteibe” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.  

(hírösszefoglaló)  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató