2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint 350 lovag, várkisasszony és trubadúr vonult fel a XXII. Segesvári Középkori Fesztivál nyitónapján az ország több településéről. 

Fotó: Nagy Tibor


Több mint 350 lovag, várkisasszony és trubadúr vonult fel a XXII. Segesvári Középkori Fesztivál nyitónapján az ország több településéről. A parádé az alsóvárosból indult, és a város központján áthaladva a várba vonult, ahol a rendek parancsnokai letették a békeesküt, és megígérték, mindent megtesznek a háromnapos fesztivál sikeréért.
A hangulatot a lovagi tornák mellett a középkori zenét játszó zenekarok, a kirakóvásárok és nem utolsósorban a lacikonyhák szolgáltatták.
A fesztivál művészeti igazgatója, Liviu Pancu szerint kb. 400 művész és műszaki személyzet biztosította a fesztivál sikerét.
Az elkövetkezendőkben valamit változtatni kell
Vasárnap, a fesztivál zárónapján Gáll Ernő, aki harmadik éve tagja a szervezőbizottságnak, úgy értékelte, hogy az elkövetkezendőkben valamit változtatni kell, mert a rendezvénysorozat, amely az első két évben érdekes volt, kezdett ellaposodni. 
– Mindig ugyanaz, és általános vélemény, hogy valamit változtatni kell. Vissza kell térni a hagyományra, és legalább egy koncertet szervezni. Valószínű, jövőre a szombati napra koncertet fognak szervezni, különben nagyon sok fiatalt elveszítünk. Egy időben ez a fesztivál az egyetemisták találkozóhelye volt, ide jöttek, és kellemes perceket töltöttek el itt, viszont most már Erdély-szerte akkora a kínálat, annyi a fesztivál, hogy inkább olyan helyekre mennek, ahol ki tudják tombolni magukat.
Itt a várban inkább középkori jellegű zene van, meg Baniciu és mások, akiket most már annyi éve látnak az emberek, hogy kezd unalmassá válni. A fiataloknak valami más is kell, kell egy kis tombolás. 
Egyébként a hangulat jó volt mindkét nap, az időjárás is velünk tartott, vásárlási kedv is volt, lent pedig ment az eszem-iszom, rengeteg minden elfogyott. A segesváriak nem jönnek ki, legfeljebb egy sörre, a várba már nem mennek fel, sajnálják a tíz lejt, bár idén a nyugdíjasoktól nem kértünk pénzt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató