Közel nyolc évtizede indult a hadtörténet egyik legnagyobb támadása

1941. június 22-e a hadtörténet egyik legnagyobb támadásáról marad örökre emlékezetes. Miután Németország és szövetségesei – a tartalékokkal együtt – kb. 3,9 millió katonát vezényeltek a keleti frontra, mintegy 3,5 millió katona részvételével indítottak támadást a Szovjetunió ellen egy kb. 2900 kilométer széles arcvonalon. A támadók 3600 harckocsival, 4389 harci repülőgéppel, 600.000 egyéb gépjárművel és 750.000 lóval rendelkeztek. A kezdeti német sikerek után – jelentős veszteségeket okoztak a Vörös Hadseregnek, elfoglalták a Szovjetunió európai felének nagy részét, elsősorban a fejlett ipari és mezőgazdasági területeket – azonban a Vörös Hadsereg sikerrel állította meg a Wehrmacht legerősebb támadásait, és megakadályozta, hogy a németek elfoglalják Moszkvát, illetve Leningrádot.

A hadtörténetbe Barbarossa-hadművelet néven bevonult támadás 75. évfordulóján a BBC History készített interjút a világhírű hadtörténésszel, Antony Beevorral, amely a támadás hátterére is rávilágít. Az alábbiakban ismertetett interjú teljes változata a magyar BBC History 2016. júniusi számában olvasható.

– Régóta tervezte Hitler a Szovjetunió megtámadását?

– Hitler gyakran változtatta álláspontját nagyobb céljaival kapcsolatban, de szerintem a Szovjetunió lerohanása már az első világháború végétől központi helyet foglalt el a tervei között. Zsigeri gyűlöletet táplált a bolsevizmus iránt, de elhatározását Ukrajna 1918-as német megszállása is befolyásolhatta, akkor születhetett meg az ötlet, hogy ez a terület egyfajta éléskamraként szolgálhatna. Ukrajna elfoglalása megelőzhette volna a brit blokád miatt bekövetkező éhínséget, ami az első világháborúban súlyos nehézségeket okozott a németeknek. A döntés így stratégiai megfontolásokon is alapult. A valódi, részletekbe menő terv viszont csak 1940 decemberében született meg.

– A Molotov–Ribbentrop-paktumot (az 1939 augusztusában kötött német–szovjet megnemtámadási egyezmény) a németek tehát kezdettől fogva csak ideiglenesnek szánták?

– Igen, egyértelműen ez volt a terv. Hitler úgy számolt, hogy előbb a nyugati hatalmakat kell térdre kényszerítenie. Ez elképesztő önbizalomra utal, különösen, ha hozzávesszük azt is, hogy a franciát tartották a világ legerősebb hadseregének a háború előtt. Sztálin abban reménykedett, hogy a nácik és a kapitalisták kivéreztetik egymást. Neki létfontosságú volt a paktum, mivel éppen akkoriban hajtott végre tisztogatást a Vörös Hadsereg tisztikarában, így időre volt szüksége, mielőtt harcba száll a németekkel.

– A Barbarossa-hadművelet egyik legnagyobb hibájának azt tartják, hogy későn indították meg. Egyetért ezzel?

– Való igaz, hogy a Barbarossa túl későn indult, ennek okai azonban vita tárgyát képezik. Sokan azt állítják, hogy a Jugoszlávia és Görögország ellen 1941 áprilisában indított támadás miatt késlekedtek, de már az események idején is ismert volt, hogy a valódi okot az időjárás jelentette. Az 1940–1941-es tél kiemelkedően csapadékos volt, ez pedig két szempontból is gondokat okozott. A keleti német határok közelében fekvő szükségrepülőterek sártengerré változtak, ezért képtelenek voltak fogadni a Luftwaffe támadásra összevont gépeit, de a felázott talaj késleltette a szállítójárművek keleti frontra történő átcsoportosítását is.

– Sztálin hírhedten paranoiás ember hírében állt. Miért nem vette tudomásul a támadásra figyelmeztető jeleket?

– Ez a történelem egyik legnagyobb ellentmondása: a mindig mindenkire gyanakvó Sztálint épp Hitler verte át. Számos magyarázat született erre, köztük az is, hogy valójában Sztálin készült meglepetésszerű támadásra Németország ellen. Ez azonban badarság. Az elmélet alapját egy 1941. május 11-i keltezésű, a német támadás lehetőségével tisztában lévő tábornokok, többek között Zsukov által készített szovjet vészhelyzeti terv képezi, amelyben a lehetséges ellenlépéseket elemzik. A terv egyik változata egy megelőző támadás volt. Azonban a Vörös Hadsereg teljesen alkalmatlan lett volna egy ilyen művelet végrehajtására. Csak egy dolgot említve: a tüzérség fő szállítóeszközei a traktorok voltak, amelyek ekkoriban az országban szétszórva létfontosságú munkát végeztek a földeken.

Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Sztálin lesöpört az asztalról minden figyelmeztetést. Nemcsak a britektől kapottakat, de saját diplomatáiét és kémeiét is. Ennek oka talán az lehetett, hogy a spanyol polgárháború óta meg volt győződve arról, hogy mindenki, aki külföldön él, valahogy korrumpálódik, és szovjetellenessé válik. Ezért hagyott figyelmen kívül minden Berlinből érkező figyelmeztetést, még azután is, hogy embereinek sikerült egy német katonák számára összeállított zsebszótárt visszaküldeniük, amelyben olyan kifejezések orosz fordítása szerepelt, mint „Vigyél a termelőszövetkezetedhez!”. Meg volt győződve arról, hogy mindez csak brit provokáció, és össze akarja ugrasztani országát a németekével.

– Mi volt a németek célja a Barbarossával? Az egész Szovjetunió meghódítását tervezték?

– A terv az volt, hogy az Arhangelszktől Asztrahánig húzódó, úgynevezett AA vonalig nyomulnak előre. Ezzel elfoglalták volna Moszkvát, és nagyjából a Volga lett volna az új határ. Ezért is volt az, hogy a Sztálingrádnál harcoló német katonák közül sokan úgy érezték, ha beveszik a várost, megnyerik a háborút. Az volt az elképzelés, hogy a Barbarossa kezdeti szakaszát túlélő szovjet csapatokat határvédő erőkkel és bombázásokkal is féken lehet majd tartani. Közben a meghódított orosz és ukrán területeket megnyitották volna a német telepesek számára. A Hunger-plan (a Barbarossával párhuzamosan kidolgozott, a megszállás részleteivel foglalkozó „éhségterv”) alapján a szovjet nagyvárosok lakosságát éhhalálra ítélték volna, a terv mintegy 35 millió áldozattal számolt.

– Miért nem tanultak a németek Napóleon kudarcából?

– Hitler valójában nagyon is alaposan tanulmányozta Napóleon balsikerű orosz hadjáratának történetét, tábornokaival egyetemben. Például azért nem küldte csapatait egyenesen Moszkva ellen, és utasította őket Leningrád elfoglalására, mert nem akarta Napóleon nyomdokait követni. Ez aztán késedelmet okozott a Moszkva elleni hadműveletekben – egyesek szerint bevehette volna a fővárost, ha nincs a leningrádi kitérő.

– Mondhatjuk, hogy az első hónapokban Sztálin hátráltatta a szovjet hadsereg erőfeszítéseit?

– A visszavonulásnak még a gondolatát is elutasítva – különösen a Kijev környéki hatalmas bekerítésből – közvetve több százezer vöröskatona haláláért tehető felelőssé. Minden alkalommal a végsőkig való harcra adott parancsot, így a tiszteknek nem volt lehetőségük rugalmasan reagálni a front eseményeire. Csak a Moszkva felé történő visszavonulás utolsó heteiben engedett parancsnokainak némi mozgásteret, ez tette lehetővé, hogy megmaradjon annyi katonája, ami elég volt a főváros megmentésére.

– Mekkora szerepe volt az orosz télnek a moszkvai csata végkimenetelében?

– Nem kérdés, hogy a tél hosszúsága és az elképesztő zimankó fontos szerepet játszott. Különösen zord volt 1941–1942 tele, a hőmérséklet néha mínusz 40 Celsius-fokig süllyedt, a németek pedig sem fegyverzetben, sem ruházatban nem voltak erre felkészülve. A német géppuskák simán befagytak, kezelőik rájuk vizelve próbálták kiolvasztani a závárjaikat. A német tankok keskeny lánctalpai nem tudtak megbirkózni a mély hóval, míg a széles lánctalpas szovjet T-34-esek jól boldogultak.

– A katonai műveletek mellett a német karhatalmi és katonai egységek borzalmas atrocitásokat is elkövettek a civil lakosság ellen. Elvont ez erőket a fronton zajló hadműveletektől?

– Kezdetben, 1941-ben még nem igazán. Az elfoglalt területeken zsidókra és partizánokra vadászó Einsatzgruppék, Sonderkommandók és rendőri egységek fenntartása kevés erőforrást vont el a háborús erőfeszítéstől. A következő évben, a Végső megoldás végrehajtásának megkezdése után már inkább, a vasúti szállítási kapacitások jelentős részét használták ugyanis a zsidók deportálására, miközben minden erőt a front utánpótlására kellett volna összpontosítani.

Az egyetlen dolog, ami 1941-ben esélyt adhatott volna a németeknek a győzelemre – és ezt egyébként többen javasolták is a náci katonai és polgári vezetésben –, egy nagyjából egymillió fős ukrán hadsereg felállítása lett volna. Természetesen a szlávoktól irtózó Hitler már a gondolattól is rosszul volt. De a német győzelemre ez lett volna az egyetlen esély, hiszen csak a háború polgárháborúvá változtatása egyenlíthette volna ki a szovjetek létszámfölényét, ami egy ilyen hatalmas fronton döntő tényezőnek bizonyult. Azonban még annak az ötlete sem merült fel, hogy az ukránok valamilyen autonómiát kapjanak, és ez vezetett ahhoz, hogy a kezdeti németpártiság után az ukránok többsége arra jutott, a németek kijátszották őket.

– A tengelyhatalmak szemszögéből Japán tehetett volna többet a Barbarossa sikeréért?

– Elképesztő, milyen kevéssé koordinálta egymással a terveit Németország és Japán. Szó sem volt vezérkari egyeztetésről, még katonai attasékat is csupán kis számban cserélt a két ország. A japánok még a Pearl Harbor elleni támadásról sem szóltak előre Hitlernek – ez önmagában is hihetetlen.

A németek persze abban reménykedtek, hogy a japánok megtámadják a Szovjetuniót a Távol-Keleten, 1941 őszén. Annak megértéséhez, hogy erre miért nem került sor, 1939 augusztusáig, a halhin-goli csatáig kell visszamennünk (a Mongólia területén lezajlott ütközetben az előrenyomuló japánokra súlyos vereséget mértek a szovjet csapatokkal megerősített mongol erők). Bár ez a második világháború mércéjével mérve elhanyagolható erőkkel vívott ütközet volt, a japán hadvezetést arra a következtetésre vezette, hogy nem éri meg szembeszállni a páncélosok terén jóval előttük járó szovjet hadsereggel. A vereség hatására a japánok megnemtámadási szerződést kötöttek a Szovjetunióval, és ezt a háború végéig be is tartották. Hitler ettől még reménykedett a japán támadásban, aminek lett is volna hatása a Barbarossa lefolyására, hiszen Sztálin nem dobhatta volna át szibériai hadosztályait nyugatra, ahol a friss erők pont időben érkeztek a Moszkva környéki ellentámadás megindítására.

– Hitler tehát a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor megtámadta a Szovjetuniót?

– Igen. Ha fenntartotta volna az újonnan elért status quót, és a megszerzett erőforrásokat felhasználva fejlesztette volna tovább haderejét, nagyon erős pozícióba kerülhetett volna. Ha pedig Sztálin 1942-ben vagy 1943-ban megindított volna egy megelőző csapást, az valószínűleg iszonyatos veszteségeket okozott volna a szovjeteknek. Nem lehet kérdés, hogy a Barbarossa megindítása a háború döntő pillanata volt. A Wehrmacht a veszteségeinek nagyjából 80 százalékát a keleti fronton szenvedte el – a Szovjetunió elleni háború törte meg a német hadsereg gerincét.