2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel egy év után lett kormányfője Spanyolországnak

  • 2016-10-30 17:14:26

Ismét miniszterelnökké választotta Mariano Rajoyt, a júniusi választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnökét a spanyol parlament szombaton Madridban.

Ismét miniszterelnökké választotta Mariano Rajoyt, a júniusi választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnökét a spanyol parlament szombaton Madridban.

A 2011 óta kormányon lévő Rajoyra a 350 fős parlamentben 170-en szavaztak igennel, 111-en nemmel, és 68-an tartózkodtak. Megválasztásához a szavazásban résztvevő képviselők egyszerű többségének támogatása kellett.

A politikus a szavazás első fordulójában, csütörtökön nem kapta meg a parlament abszolút többségének, 176 képviselő támogatását, a szombati második fordulóban a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tartózkodása segítette győzelmét.

Pedro Sánchez, a szocialista párt volt főtitkára néhány órával a szavazás előtt lemondott mandátumáról, mert – mint mondta – nem akart szembe menni pártja döntésével, de tartózkodásával nem akarta hatalomra segíteni Mariano Rajoyt.

A szocialista frakció 16 tagja a párt központi döntése ellenére nemmel szavazott Rajoy miniszterelnökségére.

Mariano Rajoy újraválasztásával véget ért a tíz hónapja tartó spanyol belpolitikai patthelyzet, amelyben az országot korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvezető kormány irányította.

Spanyolországban tavaly december óta nem sikerült kormányképes koalíciót alkotni, noha két parlamenti választást is tartottak, de a konzervatívok egyik alkalommal sem nyertek önálló kormányalakításhoz elegendő fölénnyel.

A kisebbségi kormányzásra készülő miniszterelnök a szavazás előtt mondott rövid felszólalásában a párbeszéd és az együttműködés fontosságát hangoztatta, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy vannak olyan ügyek, amelyek nem lehetnek alku tárgyai. Példaként említette az ország egységét, a költségvetési stabilitást, és az uniós kötelezettségvállalásokat.

Mariano Rajoy a jövő héten nevezi meg új kormánya tagjait.

A kormányfő megválasztása ellen ezrek tiltakoztak az utcán Madridban a szavazás idején. „Nem minket képviselnek” – skandálta egyebek mellett a tömeg, amely például „Nem az illegális beiktatásra”, „Nem a maffia demokráciára” feliratú transzparenseket tartott a magasba.

Civil szervezetek több spanyol városban szerveztek tiltakozó megmozdulásokat.

A kompromisszumkészségen múlik a siker

Spanyolországnak 314 nap után ismét van teljes jogkörrel rendelkező, parlament által választott miniszterelnöke, de a megalakuló új kormány kisebbségben lesz a törvényhozásban, ezért minden eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, hogy párbeszéd, és tárgyalások révén támogatást találjon elképzeléseihez. Ellenkező esetben képtelen lesz kormányozni az országot, és rövid időn belül ismét parlamenti választásokat kell kiírni.

Tíz hónap után véget ért a politikai patthelyzet – kommentálta a spanyol sajtó, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) képviselőinek tartózkodása mellett Mariano Rajoyt, a konzervatív Néppárt (PP) elnökét újra miniszterelnökké választotta a parlament.

Ez azt jelenti, hogy véget ért az a bizonytalanság, amelyet egy korlátozott jogkörű, ügyvezető kormány működése jelent. Például tavaly december óta 64 nemzetközi szerződés ratifikálása maradt el, nem beszélve a jogalkotási folyamat megakadásáról, vagy a gazdaságpolitikai intézkedések hiányáról. Utóbbiak jelentős gazdasági kockázataira a spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) szeptember végén hívta fel a figyelmet.

Az új kormány egyik fő feladata, hogy behozza ezt a lemaradást, az „elvesztett” időt.

Elsőként a 2017-es költségvetés tervezetét kell a parlament elé terjesztenie, amelyben komoly viták várhatók, és ami akár el is döntheti, hogy az új kormány életképes lesz-e vagy sem.

Mariano Rajoy megválasztását ugyanis egyfajta alkalmi együttműködésnek tekintik az ellenzéki pártok. A Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Kanári-szigeteki Koalíció, és a szocialisták is hangsúlyozták, hogy habár megválasztásában közreműködtek, de nem adnak biankó csekket a kormányfőnek, sem stabilitást a kormánynak.

A La Vanguardia katalán országos napilap értékelése szerint mostantól eddig ismeretlen terepen kell haladniuk a spanyol parlamenti pártoknak, ugyanis ebben a helyzetben nem lehetséges döntéseket hozni párbeszéd, tárgyalás, és megállapodás nélkül, amelyhez kellő mértékletesség és intelligencia szükséges. A cikk rávilágított arra is, hogy bár nem először van kisebbségi kormánya a dél-európai országnak, de sosem volt még a kormánypártnak 150-nél kevesebb mandátuma a 350 fős kongresszusban. (A Néppártnak most 137 képviselője van). A konzervatívoknak ezért változtatniuk kell tárgyalási stílusukon – állapította meg az újság.

Ellenkező esetben akár újra előállhat a belpolitikai patthelyzet, amelyen – most úgy tűnik – sikerült túljutni.

A néppárti kormány helyzetét nehezíti, hogy a parlament második legnagyobb frakcióját adó szocialista párt saját belső válságával küzd, tagsága megosztott, élén ideiglenesen kinevezett ügyvezető testület áll, bizonytalan, hogy mikor lesz új megválasztott főtitkára a pártnak, és ő milyen irányvonalat képvisel majd.

A parlament harmadik erejét jelentő baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá!) a szocialistákra fejt ki nagy nyomást, és a magát tekinti az ellenzék vezető pártszövetségének, miután a PSOE nem akadályozta meg Mariano Rajoy megválasztását.

A spanyol parlament katalán nacionalista pártjaival pedig kifejezetten elmérgesedett a konzervatívok viszonya az elmúlt években.

Mariano Rajoy parlamenti programbeszédében épp ezt a szükséges párbeszédet ígérte a pártoknak, és nemzeti paktumokat ajánlott egyebek mellett az oktatás, a nyugdíj, az autonóm közösségek finanszírozásának területein. Nyilvánvalóvá tette azt is, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben nem fog engedni, mint például Spanyolország egysége, az uniós kötelezettségvállalások teljesítése, és a költségvetés stabilitása.

Az új spanyol kormánynak az Európai Unió elvárásainak is meg kell felelnie: az Európai Bizottság azért nem szankcionálta az országot túlzott költségvetési hiánya miatt, mert ígéretet kapott megszorító intézkedések bevezetésére. A spanyol kormány a társasági adó emelésével akarja lefaragni a deficitet. Az újabb megszorításokat azonban keresztül kell vinnie a parlamenten.

Mariano Rajoynak, és kormányának megoldást kell találnia a katalán elszakadási törekvések kezelésére is. Katalónia vezetése továbbra is a független katalán állam létrehozásán dolgozik, jövő őszre népszavazást terveznek. Rajoy szerint alkotmányellenesen, ezért úgy látja, hogy nincs miről tárgyalniuk a feleknek. A szocialista párt azonban már felszólította a politikust, hogy változtasson hozzáállásán, és azonnal kezdjen párbeszédet a helyi vezetéssel.

Az új kormányfő megválasztása utáni első nyilatkozatában optimistán beszélt arról, hogy ha más európai országokban tud működni kisebbségi kormány, akkor ez Spanyolországban is lehetséges. A kormány alkupozícióját erősíti a többi párttal szemben, hogy a parlament felső házában, a szenátusban a Néppárt abszolút többségben van. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató