Kövesdombi igaz mese

Itt volt, igaz volt, nem mese volt. Tegnap Sicu kutyámmal sétálni indultunk dél felé, hogy lerójuk szokásos szombati körünket. Ő dolgát végezni, én meg egészségi állapotomat erősítendő. Mindig ráhagyom, merre induljunk. Általában a szemközti iskola felé veszi az irányt, mert ott már füves a hely, és sok szimatolnivaló akad. Alig értünk ki a sarokra, látom, két fiatal, középiskolás fiú beszélget, és füstölt is az egyik. Körülöttük a földön valamiféle papírszemét. Ahogy közelebb érek, kiderül, hogy egy cigarettásdoboz meg egy köteg papírpénz mindenféle címletekben rendetlenül összehajtva. Látszott, valakinek a zsebéből pottyanhatott ki. Csodálkozva kérdem, kié, miért nem veszik fel a földről. Közben az egyik elment, a másikkal tisztáztuk, hogy ő ezt itt találta, nem az ő pénze, nem veszi fel, neki nem kell, biztosan valaki nagyon keresi és visszajön érte. Győzködtem, vegye csak fel, mert úgyis az első erre jövő megteszi, mert nálunk nem jellemző, hogy talált pénzt valaki visszajuttasson gazdájához, és hirdesse meg a fészbukon. Végre kötélnek állt, s már vette is a mobilját. Indulni akartam, amikor két kislány lohol felénk, s rettenve kérdezi az egyik, hogy itt találtuk a pénzt? Az övé – mondja. A fiú abban a minutumban odaadta neki, s a lányka megköszönve boldogan rohant el barátnőjével. Mi is továbbsétáltunk Sicuval. Ott motoszkált és motoszkál a fejemben, vajon ez velem esett meg? Hogy nincs veszve minden, ha akadnak ilyen srácok.

Ui. Ha esetleg valakinek fontos, a srác román, a lány magyar volt.