2021. december 6., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hosszú munka végére értek

Hétfőn Ákosfalván óvodának, napközinek és elemi osztályoknak helyet adó új épületet avattak, amely méltó második otthona lehet a közösség legfiatalabb korosztályának.


 Fotók: Gligor Róbert László



 – Szeptember 13. a csoda napja Ákosfalván, valóra vált itt egy álom, ezért köszönet jár azoknak, akik ezt megvalósították, és ezen a napon egy új iskola kapuját nyithatták meg. Mellettük a legbátrabbak a pedagógusok, mert a szülők legdrágább kincseinek csiszolását, emberré nevelését vállalták – mondta megnyitóbeszédében Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettes, hozzátéve, hogy aki óvodát, iskolát épít, az a jövőnek épít. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő is gratulált az ákosfalviaknak, hiszen egy évvel ezelőtt még kételkedett abban, hogy az idei tanévkezdéskor itt avatás lesz. 

A gyerekek otthon megkapják a család értékrendjét, de az óvoda, iskola második otthonuk, ahol a pedagógusoktól útmutatást, tudást kapnak, és erős közösségben nőnek fel – fejtette ki. 

Szabó Árpád megyei tanácsos szerint nemcsak az épületavatás miatt volt ünnep a hétfői nap. Ez a rég várt találkozások alkalma is, ugyanis a járvány sok mindentől megfosztotta a gyerekeket, egy különös oktatási formára kényszerítette, elvette tőlük az örömök közös megélésének lehetőségét.

  A gondoskodás és hit épülete

 – Olyan ház ez az épület, amelynek falát az aggódás, a szeretet, a gondoskodás és a jövendőbe vetett bizakodó hit emelte – mondta Wass Albert szavaival Józsa 

Gabriella igazgatónő. Hosszú, fáradságos munka után egy otthonteremtő út végére érkeztek. Maradandót csak áldozattal lehet alkotni, de szükséges, kell, mert ez viszi előre a közösséget, és ezért köszönet jár azoknak, akik terveztek, hittek, cselekedtek – mondott köszönetet az intézményvezető az önkormányzatnak az áldozatos munkájáért, a nevelés támogatásáért, azért, hogy megteremtették a lehetőségét annak, hogy a pedagógusok tudják a 21. század elvárásainak megfelelő tudással felvértezni és időtálló értékekkel ellátni a gyerekeket. Ez a munka évekkel ezelőtt kezdődött el, és lépésről lépésre valósult meg: 2009-ben megújult a felső tagozatnak helyet adó épület, 2015-ben Harasztkeréken épült korszerű óvoda, most pedig Ákosfalván ez a szemet gyönyörködtető épület.

 Az új iskola kulcsát a község polgármestere nyújtotta át az igazgatónak, az épületet megáldotta Balla Loránd református lelkész, és megszentelte Sebestyén Domokos plébános, ezt követően a szülők látogathatták végig a helyiségeket, amelyeket azután birtokba vehettek a gyermekek. Az intézményben közel 130 kisgyerek kezd tanulni, az emeleten öt kisiskolai osztály, míg a földszinten két óvodai és egy napközis csoport működik.





  Szívén viselte az önkormányzat

  Egy korszerű iskola felépítése régebbi elképzelése az önkormányzatnak, sikerült is egy 3.039.000 lejes pénzalapot lehívni erre a célra a fejlesztési minisztériumtól. Sikeres elképzelés, jó beruházás és történelmi megvalósítás, hiszen iskolát, templomot nem tíz-, hanem százévente épít egy közösség – vonta meg a mérleget Osváth Csaba polgármester. Az előző választási kampányban az volt a jelmondatuk, hogy otthont és jövőt építenek a közösségnek. Itt most évtizedekre, akár egy évszázadra biztosítva van az otthon, a jövő viszont nemcsak tőlük függ: a családból és az iskolából gyűjtenek a gyerekek tudást az életre, de ha jó körülmények között és jó pedagógusok mellett tanulnak, akkor lépéselőnyből indulhatnak – hangsúlyozta. Az is fontos, hogy itthon tanulhatnak a gyerekek, nem kell máshová ingázniuk, és az iskola mellett csendes környezetben van játszótér,  sportolásra és kulturális eseményekre úgyszintén van lehetőség.

 Az elöljáró fontosnak látta, hogy egy olyan községközponti iskolát létesítenek, ahol jóval több gyerek tanulhat, szocializálódhat, és ahol versenyhelyzet is kialakul. Mivel Cserefalván az iskola és óvoda egy szolgálati lakásként is használt, de leromlott állagú épületben működött, ezt a tanintézményt az önkormányzat döntése alapján felszámolták, a tucatnyi gyerek ezután Ákosfalván tanul. A falvakban továbbra is karbantartják a középületeket, és ahol a gyereklétszám indokolja a személyzeti kiadásokat és fenntartási költségeket, ott továbbra is működni fognak a tanintézmények, ahol viszont megcsappan a létszám, ott számítani lehet arra, hogy ugyancsak a községközpontban fognak tanulni a diákok. Ehhez három iskolabusszal rendelkezik a község, és egy nemrégiben Edve testvértelepülésről kapott kisbuszt is átalakítottak, hogy szükség esetén akadálymentesen megoldhassák a gyerekek szállítását.

 Ami az építési folyamatot illeti, az elhúzódott, egyrészt a kivitelezőcég miatt, másrészt a minisztérium is késett a számlák kifizetésével, az önkormányzat többször is vállalta az összegek megelőlegezését, csak hogy a vállalkozó el ne hagyja az építőtelepet. A kivitelezés három évig tartott, az önkormányzat pedig biztosította a közművekre való rácsatlakozást és az új bútorzat beszerzését – részletezte lapunknak Osváth Csaba.


 Tágas, korszerű épületben tanul öt elemi osztály, egy napközis és két óvodai csoport