Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Rendesen felkavarta a regáti kedélyeket a frissen megkoronázott brit uralkodó székelyföldi magánlátogatása. Ez részben érthető, hiszen egy bő generációnyi idő óta nem volt változás a brit trónon, így az új koronás fő megjelenése szenzációszámba megy világszerte. Mifelénk ez kényszerzubbony után kiáltó reakciókat tud kiváltani.
A királyi vizit kapcsán az egyik hírtévé azzal igyekezett kitörni az ismeretlenség ködéből, hogy mikrofonvégre kapta a haza rendszerváltás utáni történetének első lesittelt miniszterelnökét. A szocik egykori hőse még a kormányfőség előtt külügyminiszter is volt a kilencvenes években, így a gyanútlan néző még hajlamos lehet hinni neki, ha külpolitikáról beszél. Azt fejtegette, hogy ezek a fránya magyarok Erdély elragadásáért lobbizhatnak a királynál. Mert bizony egész látogatása során ott lebzseltek körülötte a magyarok, és különben is, nemrég a magyar elnök asszony is itt járt. Ezek a dolgok nagyon gyanúsak szerinte, azt ugyan nem mondta, de valószínűleg Tamara nagynéni szelleme is ezt súghatta neki.
Az rendben van, ha egy névtelen hírtévének úgy kell a néző, mint éhezőnek a falat, meg az is, ha a levitézlett politikus ismét szeretne a népszerűség fényében sütkérezni, de a jelek szerint hősünk ítélőképességének megárthatott a cella elzártsága. Nem egyébért, de nem kell nagy ész hozzá felmérni, hogy ha valaki a székelyek közt jár, jó eséllyel sokkal több magyar lesz a környezetében, mint bármely más náció fiai-lányai. Külpolitikában jártas embernek ugyanilyen szokványos információ kéne legyen az, hogy a brit uralkodónak a mindennapokban nincs sok beleszólása az országa irányításába, a szerepe inkább szimbolikus. És a külügyeket illetően ez még inkább igaz, mióta az országa távozott az Európai Unióból. Szóval annyira érdemes nála lobbizni Erdély megszerzéséért, mint lufihámozással próbálkozni, mert ha a koronás fő engedné is magát meggyőzni Erdély elcsatolását illetően, nincs eszköze, hogy bármit is tegyen ennek érdekében a gyakorlatban.
Attól persze ezt még ki lehet jelenteni a tévékamera és mikrofon előtt, csak ha emberünk kitartóan mondogat hasonlókat, egy nap még arra talál ébredni, hogy gyanús fehér köpenyesek sürgölődnek körülötte naphosszat, és amint valami okosat mond nekik, mindjárt jönnek egy-egy tablettával meg injekcióval. A rácsos ablakok legalább már megszokottak lesznek számára. De a viccen túl, azért is néz ki ez a szép haza úgy, ahogyan, mert el lehet ereszteni ilyen sztorikat egy legálisan működő tévében, kabaré helyett hír gyanánt, anélkül hogy ezzel az illető adó sugárzási engedélyét kockáztatnák. Kell a szenzáció a médiának, de egy határt is kellene húzni még a sztorik Rejtőt megszégyenítő szintje előtt.