2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A környezetvédelmi adó tervétől is elállt a francia kormány

  • 2013-10-29 16:52:34

  • MTI

A Bretagne-ban erőszakos összecsapásokba torkollott tiltakozás nyomán Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök határozatlan időre felfüggesztette a francia és külföldi teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét kedden.

A Bretagne-ban erőszakos összecsapásokba torkollott tiltakozás nyomán Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök határozatlan időre felfüggesztette a francia és külföldi teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét kedden.

„Az ökoadó bevezetésének felfüggesztéséről döntöttem, hogy megadjuk a kellő időt a párbeszédre nemzeti és regionális szinten is” – jelentette be a kormányfő. Ugyanakkor jelezte, hogy nem visszavonásról, hanem csak felfüggesztésről van szó. Ayrault szerint a tervezeten még javítani kell, s ehhez a kormányzat párbeszédet kíván folytatni az érintettekkel.

A 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó környezetvédelmi adó még az előző konzervatív kormányzat döntésének értelmében, 2014. január 1-jén lépett volna hatályba. Az intézkedés bevezetését a szocialisták egyébként korábban már kétszer elhalasztották, s a mostani döntést a jobboldali ellenzék is üdvözölte.

Bretagne-ban szombaton mintegy ezer helyi gazda körülbelül 250 teherautóval, valamint káposztával, tojással és autógumival megrakott utánfutós járművekkel és traktorokkal demonstrált, követelve a tervezet visszavonását. Az elégedetlenség az autópályákon már felállított elektronikus ellenőrző kapuk körül koncentrálódott. A gazdák több helyen össze is csaptak a rendfenntartó erőkkel, megdobálták őket, és az autógumikból tüzet raktak. A rendőrök könnygázzal oszlatták szét a tömeget. A gerillaharcokra emlékeztető kisebb összecsapásokban összesen hatan sérültek meg. A tiltakozók többsége egyébként piros sapkát viselt, amely a XVII. századi breton adóellenes forradalom szimbóluma.

A kormány vasárnap még azt közölte, hogy nem hátrál meg, a gazdák pedig jövő hétvégére újabb tüntetést hirdettek. A patthelyzet feloldása érdekében és a folyamatos adóemeléseket követő társadalmi elégedetlenség miatt azonban a kormány kénytelen volt hátrálni. Az ökoadó ellenzői – amely egymillárd euró bevételt jelentett volna az államkasszának – azt hangsúlyozták, hogy a breton gazdák a térség földrajzi helyzete és a régiót sújtó agro-élelmiszeripari nehézségek miatt nem bírnának el egy újabb adót. Vasárnap egyébként a lakossági megtakarítások megadóztatásának harmonizációjára vonatkozó tervét vonta vissza a kormány, szintén a társadalmi nyomás hatására. Az új 15,5 százalékos adó csak egyes életbiztosításokat fog érinteni, a közepes és szerény megtakarításokat „megkíméli” végül a kormány. Az adónem így az eredetileg tervezett 600 millió euró helyett 400 millió eurós pluszbevételt jelent majd az államkasszának. Az új adóktól való elállásra kényszerítette a kormányzatot egy újabb felmérés is, amely szerint a franciák háromnegyedének rossz véleménye van Francois Hollande államfő és kormánya politikájáról. Franciaországban még soha nem volt ennyire népszerűtlen a végrehajtó hatalom.

A Les Échos vezető gazdasági napilap keddi szerkesztőségi írása szerint „Hollande az ökoadó csapdájában vergődik”, miután egyszerre kellene az államfői tekintélyét visszanyerni, és közben a társadalmi elégedetlenséget is csökkenteni. A lap szerint másfél évvel ezelőtti megválasztása óta a szocialista államfő kapkodó és kiszámíthatatlan adópolitikát folytat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató