A környezetvédelem jelenlegi problémái
A fenntartható fejlődés elveinek a bevezetése számos rendszerbeli változtatást igényel, és ezeket a változásokat a mindenkori politikai rendszer kell felvállalja.
A fenntartható fejlődés elveinek a bevezetése számos rendszerbeli változtatást igényel, és ezeket a változásokat a mindenkori politikai rendszer kell felvállalja. Vagyis a politikum kellene megértse azokat a problémákat, veszélyeket, amelyekre a tudományos világ felhívta a figyelmet, és szintén a politikum kellene meghozza azokat a döntéseket, amelyek a jelenlegi rendszer korrekciójához szükségesek. Ezek általában hosszú távú stratégiai döntések kellene legyenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenlegi politikai rendszerben, amelyben a rövid távú ígéretek több szavazatot hoznak, a hosszú távú stratégiával kampányoló pártoknak nincs esélyük szavazatokat szerezni. Az 1992-ben Rio de Janeiróban megtartott Környezet és Fejlődés Konferencián, amely egyben Föld-csúcstalálkozó is volt, megfogalmazták a tennivalókat helyi szinten (települések, régiók) és a különböző szakterületek szintjén (mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, vízgazdálkodás); Láng István professzor szerint az ott kidolgozott dokumentumhoz (Feladatok a 21. századra) jelenleg is nagyon nehéz újat hozzátenni, de sajnos az akkor kidolgozott cselekvési tervek alkalmazása sok tekintetben ma is várat magára. Dennis Meadows is, aki társszerzője volt az 1972-ben megjelent híres könyvnek (A növekedés határai, amelyben megállapítják, hogy egy véges rendszerben, mint amilyen a Föld, nem létezhet végtelen növekedés), egy újabb interjújában megállapítja, hogy az elmúlt 40 évben nem történt jelentős előrelépés ezen a területen.
Ha feltesszük a kérdést, hogy ennek mi az oka, hiszen mindaz, amit tenni kell logikus és kivitelezhető, a legvalószínűbb válasz az, hogy mindez ellentétben áll a fejlődésről alkotott jelenlegi elképzelésekkel, amelyek lényege az állandó növekedés, és a jelenlegi politikai rendszerben a pártok nem nyerhetnek választásokat hosszú távú tervekkel, ígéretekkel, hiszen még a rövid távú ígéreteket is nehezen lehet számon kérni. A fenntartható fejlődés, a környezetvédelem érdekeit vállalták fel az időközben a politikai színtéren megjelent zöldpártok és egyes országokban a választásokon el is értek bizonyos sikereket (Németország, Franciaország), de a jelenlegi politikai játszmában nyilvánvaló, hogy nem lehetnek versenyképesek. Nem versenyezhet egy 30 vagy 40 évre szóló terv a jelenlegi munkahely-teremtési igényekkel. Azzal, hogy megjelentek a zöldpártok, valahogy átvállalták a felelősséget a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés kérdésében, és a témát – a társadalom szemében – egy párt, egy érdekcsoport felelősségévé tették. Azért annyira abszurd, ez a döntéshozatal a politika szintjén, mert itt nem arról van szó, hogy az emberiség jövője liberális vagy szociáldemokrata lesz, hanem az, hogy a jelenlegi civilizáció fennmaradhat-e.
Vagyis azt kellene megérteni, hogy a környezetvédelem nem néhány idealista ember hobbija, vagy egy érdekcsoport húz hasznot belőle, és tulajdonképpen nem is a Földről szól, nem a Földet kell megmenteni, az jól megvan még néhány millió évig, hanem az emberi életről a Földön, hiszen az emberi tevékenység képes veszélybe sodorni – a tudomány álláspontja szerint ma már belátható időn belül – az emberi életet a Földön. A megoldás a fenntartható fejlődés lenne, amelynek elmélete már 40 éve ismert, és számos jó gyakorlati példa is született, főleg az utóbbi 20 évben, tudjuk, mit kell tenni, csak a politikum fel kell vállaljon bizonyos döntéseket. Dennis Meadows szerint (amint egy nemrég megjelent interjúban megfogalmazta) a szén-dioxid-kibocsátás növekszik a különböző társadalmi berendezkedésű országokban, mert az embereket nem érdekli ez a kérdés, és ahhoz, hogy eredményt elérjünk ezen a téren, paradigmaváltásra lenne szükség mind a politikában, mind a közgondolkodásban.
A probléma talán akkor lehetne kezelhető, ha minden párt beépítené a programjába a fenntartható fejlődés kérdéseit, és ebben a témában megegyezés születne a pártok között. Ez nehéznek tűnik egy ország szintjén, de megvalósítható, és könnyebben megérthető, ha helyi szintre bontjuk le a kérdést, hiszen egy település fejlődése, alakulása is politikai döntések sorozatának a következménye. Itt van például a vásárhelyiek által jól ismert, a lakosságot minden tavasszal felháborító, és politikai pengeváltásokat okozó fakivágások esete. Ebben a kérdésben a civil szervezetek nyilvánvalóan kimerítették a rendelkezésükre álló eszköztárat, és a kérdés egyre inkább a politikai döntéshozatal szférájába került. A jó megoldás valószínűleg az lenne, ha minden párt kidolgozna egy zöldövezet-kezelési tervet, ha világos álláspontja lenne azzal kapcsolatban, hogy milyenek legyenek az útszéli fasorok, hol legyenek parkok, zöldövezetek, és ezeknek milyen szerkezetük, funkciójuk legyen, kellene léteznie egy adatbázisnak azokról a fákról, fasorokról, amelyek valamilyen szempontból különösen értékesek, és amelyeket semmilyen körülmények között nem lenne szabad kivágni.
Ha létezne egy munkacsoport a kérdésben érdekelt politikai szereplők sorából, amely kiállna a közvélemény elé és szakmai érveket sorakoztatna fel, akkor lenne alapja a párbeszédnek. Amíg ez nem történik meg, addig marad a minden évben újrakezdődő ingyencirkusz és erőfitogtatás, amelynek áldozatai a fák, habár tulajdonképpen valószínűleg nem is a fákról van szó, hanem a városban éppen létező politikai erőviszonyokról.
Vagyis az előrelépéshez az lenne szükséges, hogy a politikai pártok komolyan kezeljék a kérdést, és ne „környezetvédelmi programjaik” legyenek, amelyek általánosságokat vagy be nem tartható ígéreteket tartalmaznak, és általában választási ígéreteknek bizonyulnak, amelyeket felülír a „reálpolitika”, amennyiben az illető párt hatalomra kerül, hanem a fejlesztési terveket kellene a fenntarthatóság elveihez igazítani, ehhez hiteles szakembereket kellene megszólítani, ne a párthűség, hanem a szakértelem szempontjai szerint kialakítani a munkacsoportot, amely a fejlesztési terveket a fenntarthatóság szempontjai szerint elemzi, és amely képes az adott közösség hosszú távú érdekeit képviselő, akár kritikus észrevételeket vagy javaslatokat tenni. Meg kell értsék a politikai vezetők, hogy ami ma
„fejlődést”, „haladást” jelent, az sokszor az adott közösség vagyonát, erőforrásait herdálja el, teszi végérvényesen tönkre, vagy, ahogy az öregek mondják: nem mind arany, ami fénylik. Tudom, hogy ez a fajta megközelítés nem divatos manapság, de hát egyszer minden úton valaki meg kell tegye az első lépést.
Dr. Hajdu Zoltán
