Főtéri történet
Kertes házak szűkülő udvarán mintegy régmúlt időkből itt maradt jonatánalmafák jelzik: ősz van. Városszéli kiskertben sárgára érett körte várja pincébe vagy kádba landolását, néhány elhanyagolt szilvafa kék termésével emlékeztet a jó fél évszázaddal ezelőtti város hangulatára, ahol még gyümölcsfákat is ültettek. Színkavalkád szépíti meg a bizonytalan iskolakezdéses szeptemberi hónap derekát, a főtéren még nyári hangulat uralkodik, mintha innen elkésett volna az ősz. Adyt idézve azonban tudjuk, Szent Mihály útján ide is beszökik nemsokára, kánikulában, nesztelen, s „halk lombok alatt” találkozunk vele.
Egy mezőségi falu termésontó emlékeivel érkezem a város főterére. Ott, Pókában már szedik a ponyik- és batulalmát, üstben főzik a hagyományos szilvaízet, szőlőszemek illatával igazolódik: „itt van az ősz, itt van ujra,/ S szép, mint mindig, énnekem…”
Itt a város szívében mintha az épületek védelmében megrekedt volna a meleg nyár. Az egykori Transzilvánia szálló előtti három díszfa egyikének levelei már megbarnultak, de nem a szép színeket hozó ősz tette mindezt.
A virágóra körül tizenéves lányok és fiúk mesélnek egymásnak, kezükben az előírt maszk, de az iskolakezdés hozta újbóli találkozás jelzi: a nyárnak itt is lejárt már az ideje.
A lassan elmúló évszak dicséretes hozadéka az új gyepszőnyeg, ami a pár fenyő alatt is zöld színben pompázik. A park közepén gondozott virágok még őrzik nyári színeiket, csak a sétány szélén álló juhar- vagy hársfák némelyikének levele váltott rozsdabarna színűre, de ezt sem a lassan érkező ősz okozta, hanem az autók kipufogójának a következménye. Valami tudatalatti remény mégis azt sugallja, hogy őszire, a fejedelem érkezésére visszatér az élet, a mozgás, a játék és az öröm a Rózsák terére.
