Könyves hétvége Kolozsvárt

Megelevenedett, ismerőssé, barátságossá vált a régi Kolozsvár hangulatát idéző utcák színes forgataga az elmúlt hét végén a főtértől a ferences templomig, ahol több mint 30 kiállító ajánlotta új és régebbi kiadásait a közönségnek, akit gólyalábas bohócok csalogattak a könyvek közötti csemegézésre.

Megelevenedett, ismerőssé, barátságossá vált a régi Kolozsvár hangulatát idéző utcák színes forgataga az elmúlt hét végén a főtértől a ferences templomig, ahol több mint 30 kiállító ajánlotta új és régebbi kiadásait a közönségnek, akit gólyalábas bohócok csalogattak a könyvek közötti csemegézésre. A Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülőháza közötti téren felállított színpadról fülbemászó zene szólt a Bogáncs zenekar, a Kalapos Band, Balázs Fecó, a Koral, Kaláka stb. együttesek előadásában.

A csütörtöktől vasárnapig tartó könyvünnep hivatalos megnyitója előtt a Kolozsvári Társaság székházában mutatták be a Romániában 1918–1945 között megjelent könyvekből rendezett tárlatot.

Az ünnepi könyvhetet, amely egyszerre zajlott a budapesti nagytestvérrel, H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyvescéh alelnöke és Markó Béla nyitotta meg. Benkő Samu művelődéstörténésznek Kántor Lajos adta át a Kolozsvár Társaság életműdíját, amit betegsége miatt Deák Ferenc grafikus nem vehetett át a helyszínen.

A második Kolozsvári Ünnepi Könyvhét programjában a vásáron kívül számos könyvbemutató, felnőtteknek és gyerekeknek szóló színes programok, városnézés és a Házsongárdi temető megtekintése is szerepelt.

Kedves színfoltja volt a könyvhétnek a szombat délutáni közösségi versmondás, a hangzó csoda, amelyet az Erdélyi Filmfesztivál egyik idei kitüntetettje, Törőcsik Mari színművésznő nyitott meg, s többen olvasták, mondták a gyermekek és a felnőttek által kedvelt Mátyás napi vásár és Fekete piros című népszerű Kányádi-verseket.

A Bocskai Ház Óváry termében, a Kolozsvári Társaság, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén egymást követték a könyvbemutatók, előadások, beszélgetések, vetítések. A közönség megismerhette a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legújabb kiadványait, a Kriterion Könyvkiadó köteteit – Cseke Péter: Védjegyek, Borcsa János értékkeresők, Filep Gusztáv Tamás: Aranyvonat – , Markó Béla új haikukötetét, Veress Zoltán: Füvek, fák, csillagok című gyermekvers-kötetét, a Napsugár Könyvek Kerek esztendő című kalendáriumát, a Kincses Kolozsvár kalendáriumot, a Székely Könyvtár új köteteit, a János Néprajzi Társaság kiadványait, Gudor Kund Botond könyvét a magyarigeni református közösség történetéről, Biró Annamária könyvét az erdélyi nemzetekről, a Sipos Gáborét az erdélyi református egyház 16-18. századi történetéről. Találkozhattak a Szerelemféltők című kötet szerzőivel, Ugron Zsolnával és Meskó Zsolttal, s a Klausen kávéházban a Mentor Kiadó marosvásárhelyi történészeit hallgathatták – soroltuk fel a teljesség igénye nélkül.

Hollóavatás a Bocskai Házban

Pénteken délután a Bocskai Ház Óváry termében Fehér Hollók sorozat legújabb szerzője Benkő Levente mutatkozott be, akinek Két csűrben csépelve címen jelentek meg szórványriportjai és válogatott jegyzetei. A házigazda Szabó Csaba, az erdélyi szórványjáró újságírókat felsorakoztató Fehér Hollók sorozatot mutatta be. Ennek három kötetéről Dániel Károly író osztotta benyomásait meg a közönséggel. Méltatásában kiemelte azt a nyomozómunkát, melynek során Szabó Csaba Jó Sándor (Alexandru cel Bun moldvai fejedelem, Dragos és Bogdán vajdák) életét, feleségeik származását kutatta. Beszélt Bodolai Gyöngyi Táltos erő című kötetéről és hosszan értékelte Mihály István sziporkázó humorral megírt filozofikus jegyzeteit. Fehér hollónak tartja azokat a szerzőket, akik még hisznek a szavak gyógyító erejében, akik a gyengék mellé állnak, s még remélik, hogy a szavakkal egyengetni lehet azokat a mély barázdákat, amelyeket az élet ekéi homlokunkra szántanak – összegezett a könyveket méltató orvos-író.

Benkő Levente kötete a nagy lázas egészet akarja bemutatni, ami a talajszint fölött bántja az embert és a magyar közösséget, és mindent, ami a földben, a mélyben, a történelmi kimondhatatlanban és kiásatlanban van – fogalmazott Szabó Csaba, majd idézte a szerző ars poeticáját:

„Meg akarod mutatni, hogy jó magyar vagy? Akkor gondolkozz el például azon, hogy számodra a külsőség a fontos, vagy a tartalom? Mert jó magyarnak lenni civilben is lehet. Egyszerűen. Csak. Az igazi magyarságtudat nem a gárdás egyenruhánál kezdődik, nem is a kokárdánál, sem a sokaknak reszketegséget okozó, Szent Koronánkból kölcsönvett árpádsávnál. De még a piros-fehér-zöld lobogónál sem. Hanem ott, hogy igényesen és helyesen beszéled és írod a mi édes magyar anyanyelvünket. S az útkereszteződést nem interszekciónak, a nyugtát nem kitáncának, a számlát nem faktúrának, a körfűrészt nem cirkulának, a zacskót vagy szatyrot pedig nem pungának nevezed. Nem kioktatni és nem bántani akarlak, hanem féltelek.”

A címválasztás, a Két csűrben csépelve azt fedi, amit a szerző lépten-nyomán megtapasztalt: „idehaza bozgornak, az anyaországban románnak tekintve tulajdonképpen mindkét csűrben csépelnek bennünket”. Sarány István a címválasztást magyarázva arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyvet azért kell elolvasni, hogy ne külön csűrben csépeljen a szórvány és a tömbmagyarság, az erdélyi és a magyarországi magyar, és végül a magyar és a román.

Ahogy az elemzők is tették, ki kell emelnünk azokat a szórványriportokat, amelyekben a Kőhalomban, a Nagydisznódon, a Pusztakamaráson élő magyarság beolvadási folyamatát írja le, beszámol a Köröstárkányban, Kisnyégerfalván történtekről, Vízakna viharairól és egy gyulafehérvári idős asszony visszaemlékezéseiről az 1918-ban történtekről, a kommandóiak lehetőségeiről, a köpeci szénbányászok sorsáról. Írásával nem siránkozni akar, hisz a könyvben a pozitív kapaszkodókat is megjelöli – tette hozzá a legújabb fehér holló, a Művelődés című lap szerkesztője.