A könyv új szenátorai

• 2012-11-16 16:31:05

• Nagy Székely Ildikó

Péntek délelőtt két marosvásárhelyi író-olvasó személyiség nevével gazdagodott a Maros Megyei Könyvtár Pro Libro Senatorainak sora. A Marosi Philobiblon nevű rendezvénysorozat keretében 1996 óta tizenkettedik alkalommal kiosztott kitüntetést Nagy Miklós Kund újságíró, művészeti író, műfordító, lapunk korábbi főszerkesztője, a Múzsa melléklet szerkesztője, illetve Ioan Eugen Man építésztechnikus, publicista kapta.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

Péntek délelőtt két marosvásárhelyi író-olvasó személyiség nevével gazdagodott a Maros Megyei Könyvtár Pro Libro Senatorainak sora. A Marosi Philobiblon nevű rendezvénysorozat keretében 1996 óta tizenkettedik alkalommal kiosztott kitüntetést Nagy Miklós Kund újságíró, művészeti író, műfordító, lapunk korábbi főszerkesztője, a Múzsa melléklet szerkesztője, illetve Ioan Eugen Man építésztechnikus, publicista kapta. Az új szenátorokat korábbi díjazottak – Fülöp Géza és Dimitrie Poptămaş – méltatták.

Dimitrie Poptămaş a diákévek felidézésével kezdte laudációját – Ioan Eugen Mant negyedikesként ismerte meg, albérletben is lakott náluk –, majd a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal építész-technikusaként, 1986-tól főépítészként dolgozó Man fontosabb publikációit, helytörténeti munkáit, a Maros megyei fatemplomokról szóló kötetét, illetve a Marosvásárhely építéstörténetét a kezdetektől 1990-ig bemutató négykötetes munkáját emelte ki. A kitüntetett köszönetet mondott a könyvtárnak, amely nélkülözhetetlen szerepet játszott abban, hogy az élete során kiadott hat könyv és 40 tanulmány elkészülhessen, majd első könyvtárlátogatását idézte fel, amikor negyedikes kisdiákként Jules Verne: A rejtélyes sziget című regényét kölcsönözte ki.

A továbbiakban Fülöp Géza laudációjából idézünk:

„Könnyű laudációt mondani egy olyan emberről, aki alig túl az emberélet útjának – no, nem a felén, hanem mondjuk – kétharmadán olyan gazdag életművet tud felmutatni, mint Nagy Miklós Kund, egy olyan emberről, akit Kamcsatkától a Tűzföldig sok magyarul olvasó ember ismer. Ám ugyanakkor roppant nehéz is, mert mit emeljen ki szegény laudátor ebből a gazdag életműből. (...) Már egész fiatalon, mondhatnánk kezdő riporterként bizonyította, hogy birtokában van a kérdezés tudományának, művészetének. Ezt igazolja a számtalan interjú, beszélgetés, amit hazai és külföldi nagyságokkal készített. (...) Egy másik tulajdonság, amellyel a bölcsőjénél álló jó tündér felruházta, a szép szeretete, a szép iránti vonzódása. Ez a tulajdonság, ez az adottság öltött testet a képek, szobrok szeretetében, s vált érzékeny, értő közvetítővé a mű és a befogadó, a művész és közönsége között. Ez a közvetítő szerep konkretizálódott a számos kiállításmegnyitóban, a – ha jól számoltam – 14 kismonográfiában, a rádióban elhangzott, a sajtóban megjelent interjúkban, beszélgetésekben. Nagy Mikós Kund távolról sem egyoldalú ember. A képzőművészet primus inter pares, első az egyenlők között, de mellette ott van az irodalom, a színház, az író és a színész. Példa erre a Helikoni arcképcsarnok két kötete, a Szabó Duci-, Farkas Ibolya-életinterjú. A stílus maga az ember – mondta Buffon. Nagy Miklós Kund stílusa – mint ő maga – világos, tiszta, írásai mentesek minden sallangtól, a manapság olyan divatos áltudományosságtól. Laudációnk hőse közéleti ember is, alelnöke a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak, a Helikon–Kemény János Alapítványnak, tagja a Kemény Zsigmond Társaságnak, a MÚRE-nak, szervezője, moderátora, szereplője különböző kulturális rendezvényeknek.”

A kitüntetett azt az időszakot idézte fel, amikor 1985-ben, a Marosvásárhelyi Rádió beszüntetésekor, ahol szerkesztő riporter, kulturális osztályvezető volt, a Maros Megyei Könyvtár tárt karokkal fogadta, a kölcsönzőosztályon főköny-vtárosként dolgozhatott.

– Én nem hiszek a könyv halálában. A könyvek azok, akik megnyugtatnak, illetve alkotói nyugtalanságot adnak, azt az érzést, hogy mindig tennünk kell valamit – tette hozzá Nagy Miklós Kund.