2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utóbbi napokban nemcsak a közösségi médiában, hanem a honlapokon és a nyomtatott sajtóban is nagy teret kapott a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa közti (állítólag tétlegelésig fajult) konfliktusa. Nem tisztünk az igazságosztogatás, még kevésbé az egyik vagy a másik félnek pártját fogni, de mivel úgy véljük, hogy az erdélyi magyar sajtó hitelessége a tét, nem maradhatunk némák. Ezért minden olyan információt közzé teszünk amely segíti a – több éve elfekélyesedett - konfliktus feloldását és a rangos közszolgálati újságíró-közösség  megnyugvását. Hogy 'légköri zavarok' nélkül, tisztán szóljon a Székelyföld Hangja. Ezért tesszük közzé Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztőjének április 21-i állásfoglalását:



A Marosvásárhelyi Rádió munkaközössége a teljes transzparencia elszánt híve, határozottan elítél és elfogadhatatlannak tart mindennemű fizikai és érzelmi erőszakot. Ugyanakkor a jogállamiság szabályait tiszteletben tartva meggyőződésünk, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit egyaránt megillet, és mindenkinek joga van tisztességes jogorvoslathoz.

Amint a közösségi médiából, utóbb pedig a magyar nyelvű sajtóból értesülhettek, két szerkesztőségi kolléga munkahelyi konfliktusáról van szó, ennek egyes részletei azonban további kivizsgálást igényelnek – mivel a Marosvásárhelyi Rádió nem nyomozási, illetve igazságszolgáltatási szerv, az erre hivatott intézményekhez fordultunk. Ugyanakkor figyelembe véve a súlyos és kibékíthetetlen vádakat, a közmédia belső rendszabályzatában foglalt előírásoknak megfelelően belső kivizsgálást is kezdeményeztünk.

Azt valljuk, hogy a véleménynyilvánítási szabadság mindenkit egyenlően megillet, ahogy azt az elmúlt időszakban számos alkalommal hangsúlyoztuk, és mindannyiszor kiálltunk kollégáink mellett, ha emiatt érte őket támadás. Célunk továbbra is a közérdekű, minőségi híradók és rádióműsorok biztosítása.

Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy a nyilvánosság előtt zajló belső konfliktusok nem tesznek jót a rádió megítélésnek. Ezért elnézésüket kérjük a kollégák nevében is, és biztosítjuk Önöket arról, hogy ez nem hat ki a műsoraink minőségére.

Kollégáink a koronavírusjárvány kitörése miatt bevezetett szükségállapotban egyébként is nehéz körülmények között és feszült légkörben dolgoznak azért, hogy a rádió minőségi tájékoztatást biztosíthasson, és nap mint nap ellássa közszolgálati teendőit.

Köszönjük türelmüket, megértjük aggályaikat, és biztosítjuk hallgatóinkat arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendezni fogjuk ezt az ügyet, végkifejletéről pedig tájékoztatni fogjuk Önöket.

Mindent megteszünk az igazság kiderítése érdekében, és amennyiben bármilyen törvénytelenség bizonyítást nyer, garantáljuk, hogy nem marad következmények nélkül.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató