Kondorosi Ádám (1946–2011) példamutatása

Tíz évvel ezelőtt, 2011. január 21-én, életének 65. évében Szegeden elhunyt Kondorosi Ádám, a magyar tudományos élet kiemelkedő személyisége. Miközben tudományos berkekben a jobb szakmai és anyagi érvényesülési lehetőségeket nyújtó és elvándorlásra csábító „agyelszívás” valós és érthető, a kisebb népességű nemzeteket fokozottabban érintő jelenség, Kondorosi Ádám itthon maradt. Példamutatása és szakmai eredményei méltóvá teszik a megemlékezést róla. 

A magyar és magyar születésű természettudósok nagymértékben hozzájárultak számos tudományos felfedezéshez. Ezt mutatja az egymillió lakosra jutó Nobel-díjasok arányszáma, a sikeres tudósok gyakorisága. Sajnos többségük elismertségének a titka, hogy idejében elhagyták Magyarországot, ahol az elmúlt század többnyire nem kedvezett a magyar tudósok érvényesülésének. Kondorosi Ádám bebizonyította, hogy az elvándorlásnak alternatívája az itthon maradás. Hogy az ígéretes fiatal kutatók számára járható út, hogy külföldi tudományos központokban való tapasztalatszerzést követően, jó személyes kapcsolatok kialakítása és ápolása jegyében szülőhazájukban is eredményesek, világszinten elismertek lehetnek. Kondorosi Ádám azon kevés magyar tudós közé tartozik aki – megtartva magyar állampolgárságát és lakhelyét – intézetigazgatóként tevékenykedett egy nevezetes európai kutatóintézetben.

Az 1946. július 29-én Budapesten született Kondorosi Ádám az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a szakbiológusi szakot végezte el. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának (SzBK), Magyarország egyik legjobban teljesítő tudományos központjának a Genetikai Intézetébe került, ahol később igazgatóhelyettes lett. Már fiatalkorában nagy nemzetközi rangú tudományos lapokban publikált, és olyan genetikai módszert írt le, amely alkalmas lehet a mezőgazdaság kemizációjának helyettesítésére: sikerült a nitrogénkötéssel kapcsolatos gének izolációja, valamint a nitrogénkötés génalapjának feltárása és feltérképezése. Ezért Nobel-díj-esélyesként emlegették a nevét. Nem kapta meg ugyan a legjelentősebb tudományos elismerést, viszont biokémikus feleségében olyan munkatársra talált, aki fontos szerepet vállalt közös kutatásaikban.

Kondorosi Ádám a mikrobiális genetika, a növényi molekuláris és sejtbiológia neves kutatója volt. A rendszerváltás évében, 1989-ben a franciaországi Gif-sur-Yvette-i Nemzeti Tudományos Központ Növénytani Intézete igazgatójává nevezték ki, miután nyílt pályázaton elnyerte a meghirdetett tisztséget. A Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára a mikrobiológia tanszéken. Akadémiai tag, több tudományos társaság tisztségviselője, hazai és nemzetközi díjak kiérdemeltje. Ő volt az utolsó évtizedek legtehetségesebb, legeredményesebb és legsikeresebb magyar biológusa.

A pályatárs Czeizel Endre genetikus így méltatta: „A »Kondorosi-modell« jelenthet megoldást a magyar tudomány számára, amely szegény és kicsiny ahhoz, hogy a géniuszpalánták itt virágozzanak fel, ezért külföldön kell a csúcsra érniük. Mégis, nem szakítják meg kapcsolatukat szülőföldjükkel és kivételes teljesítményük révén hazájuk tudományos fejlődésében is fontos szerepet vállalnak.”