2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csekelaka Cintoshoz tartozó kis Malozsa-völgyi település, ahol főként mezőgazdaságból élnek a helybeliek. Aki nem ezt teszi, az ingázást választja.

Fotó: Nagy Tibor


Csekelaka Cintoshoz tartozó kis Malozsa-völgyi település, ahol főként mezőgazdaságból élnek a helybeliek. Aki nem ezt teszi, az ingázást választja. Szerencsére adódott a lehetőség, s a faluból sokan a Hirschmann céghez szegődtek el, ahol tisztesebb bért biztosítanak a dolgozóknak. Iszlai János rögtön a „fordulat” után döntött úgy, hogy gazdálkodásba kezd, az új szarvasmarhafarmját 2009-ben hozta létre.

– Jelenleg 143 szarvasmarhát tartunk, 67 fejős. Kitartó munka árán sikerült felfejleszteni a gazdaságot ide, ahol ma tartunk. Ha ma kellene kezdjem, lehet, hogy nem is tenném meg, mert rengeteg munka, energia van benne. A farmon naponta 900 liter tejet termelünk, amit a Friesland tejfeldolgozó gyár vásárol fel. Háromnaponta szállítják el a hűtőben tárolt tejet. Eddig elégedettek voltunk, és gondolom, a gyár is, hiszen minőségi tejet szállítunk, amiért literenként 1,05 lejt fizetnek. Az állománynak 140 hektáron termeljük meg a takarmányt, ebből 109 hektár saját földterület. A fejést két alkalmazott, az állatok takarmányozását egy ember végzi, ketten dolgoznak a mezőgazdasági gépeken, s két személy veszi ki a részét a munkából a családban is – mondja a gazda, aki végigkísért a farmon, ahol nyitott istállókban sorakoztak a szarvasmarhák, de bivalyokat is felfedeztünk közöttük. Ezek tejét, mint ínyencséget, csak a család szükségleteire fordítják. Láthattuk a fejőgépeket, az óriási hűtőtartályokat, amelyekben 4 C-fokon tárolják a tejet.

A gazda büszkén vitt végig az istállók mellett, mondván, hogy az épületeket is saját kezűleg húzták fel, s amit lehet, mindent házilag állítanak elő, hiszen ezzel sok pénzt lehet megspórolni.

Ami a tejkvótarendszer bevezetését követő fenyegetettséget illeti, a gazda elmondta, hogy eddig még nem vették észre annak jelét, hogy a feldolgozó esetleg lemondana bizonyos tejmennyiségről vagy a teljes termelésről az olcsóbb, külföldről behozott tej javára.

– Régi és megbízható szállítók vagyunk, s gondolom, hogy a kölcsönösség alapján továbbra is igényt tartanak az általunk megtermelt tejre – mondta Iszlai János.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató