Kolozsi János, a kerelőszentpáli Kapisztrán, Küküllő vármegye nemzetőrségének szervezője*

Kapisztrán János lelkesítő beszédei – a XV. és XVI. századi krónikások (Antonio Bonfini, Heltai Gáspár) szerint – jelentősen hozzájárultak Hunyadi János nándorfehérvári győzelméhez. Ehhez az ékesszóló ferences szerzeteshez hasonlította báró Bánffy János, Küküllő vármegye főispánja az 1848–49-es szabadságharc idején Kolozsi János kerelőszentpáli, marosugrai, besenyői plébánost.1 

„(…) Kolozsi a hajdani harcias papokat juttatja eszünkbe, férjem Capistránnak nevezte” – olvassuk Bánffy Jánosné Wesselényi Józefa bárónő emlékiratában.2

 Kolozsi János egy olyan falusi környezetből, családból származott, ahol az osztrák elnyomás elleni indulatok mindegyre föllob- bantak. Mezőmadarason született, Maros-Torda vármegyében 1808. január 1-jén.3 Fivére volt annak a Kolozsi György egyetemi hallgatónak, aki – a felháborodott pesti tömeg közé vegyülve – a dunai hajóhídon Lamberg Ferenc altábornagyot 1848. szeptember 28-án halálosan megsebezte,4 majd berohant a képviselőházba, „és győzedelmesen fölmutatta a királyi biztos vérétől még csöpögő szablyáját, a galéria éljenzése közepette.”5

Eddigi ismereteink arról beszélnek, hogy a szülők igyekeztek taníttatni gyerekeiket. János Gyulafehérváron római katolikus teológiát végzett. 1831. jún. 5-én pappá szentelték. Felszentelése után segédlelkész Marosvásárhelyen. 1834-ben helyettes plébános Székelyszenttamáson, 1836-tól 1848-ig plébános Kerelőszentpálon, Marosugrán, Búzásbesenyőn.6

1846-ban polgári hivatalt is betölt, Küküllő megyei táblabíró.7 A falu életével törődő, talpraesett, a forradalom és szabadságharc lelkes híve. Bátor, kiváló szervező, népszerű és tekintélyes személyiség. Népszerűsége nemcsak Küküllő vármegyében, hanem Marosszéken is ismert. 1848 októberében-novemberében már részt vett az önvédelmi harcban.8 Ezért joggal feltételezzük, hogy ez a Petőfi-lelkületű hazafi talán ott volt az agyagfalvi népgyűlésen is, ahogy Mikó Imre írja Vay kormánybiztosnak: „karddal felfegyverzett papjaik vezérlete alatt” gyűlt össze a székelység.9 Népszerűségét – többek között – a következő történet is szemlélteti. 1848 de-cemberének utolsó hetében az ellenségtől elszigetelt Háromszék kormánybiztosa, Berde Mózes küldöttséget meneszt Kolozsvárra. A háromtagú megbízott: Macskásy Antal földbirtokos, Úrházy György Mátyás-huszár (költő, újságíró, ügyvéd), Jakab Elek Mátyás- huszár (történetíró) volt. Marosvásárhelyen a forradalommal, szabadságharccal szimpatizáló gróf Lázár József Poklospatak utcai házába kopogtattak be, ahol a túszként Nagyszebenbe hurcolt apa gyerekei, Dénes, Albert és Eszter fogadták a vendégeket. Elmondták, hogy hírt kell hozniuk az elszigetelt, de be nem hódolt háromszékiek számára az erdélyi katonai helyzetről. Újabb vendégek (meghívottak vagy önkéntesek?) érkeztek. Az ellenségtől uralt Mezőségen keresztül kellett menniük Kolozsvárra. Tizenketten vállalkoztak erre a veszélyes útra.10 A tizenkét tagú csapat Kolozsi János plébánost választotta kapitánynak.11 Az egyik résztvevő, akárcsak később Orbán Balázs is főművében, elég részletes beszámolót közölt erről a fontos és viszontagságos útról.12 Kolozsvárra érkezé- sükkor, december 30-án Kolozsit és Macskásyt a Bánffy-palotában fogadta Beöthy Ödön országos teljhatalmú kormánybiztos, aki biztató hírekkel, az erdélyi katonai helyzetről, Bem seregének első győzelmeiről tájékoztatta őket. Január elsejére már visszatértek Marosvásárhelyre.13 A nagy hidegben Kolozsinak is megfagyott a lába.14

 Kolozsi Jánosra mint gazdálkodó emberre is föltekintett az 1187 lelket számláló katolikus közösség, melynek legnépesebbje a kerelőszentpáli volt, mely 600 lelket számlált, a besenyői 325-öt, a marosugrai pedig 116-ot.15 Ezek a falvak Küküllő vármegye középső kerületének radnóti (Kerelőszentpál, Ugra) és teremei (Búzásbesenyő) járásához tartoztak. A vármegye székhelye az 1207 lelket számláló Dicsőszentmárton volt, melynek 656 magyar, 412 román, 2 német, 123 cigány és 137 egyéb nemzetiségű lakosa volt.16 A román és szász többségű vármegyében – mivel a szászok és a románok is hűséget esküdtek az osztrák uralomra és császárra – szembeszálltak nemcsak a magyar forradalommal, hanem az osztrák uralom elleni magyar szabadságharccal is. A románok a legnagyobb zsarnok mellett harcoltak jogaikért. Számtalan, mindeddig kellőképpen föl nem tárt rablást, magyargyilkolást hajtottak végre. Kerelőszentpál a román többségű falvak szomszédságában nem menekülhetett meg a rablásoktól, gyilkolásoktól. Kolozsi plébános egyik panaszlevele, melyet Kovács Miklós gyulafehérvári püspökhöz címzett, azokról a Kerelőszentpálra csődülő rablókról beszél, akik mindenéből kifosztották, és akik elől el kellett menekülnie. „Hosszasnak kéne lennem, ha leírni szándékoznék mindazon iszonyú tényeket, melyek mindenütt, de kivált Kerelőszentpálon már három versen különb színek alatt elkövettettek. (…) elsőben minden őrizeteimtől és fehér neműimtől, a másodikban méheim s apró barmaimtól, a harmadikba a császári katonaság védelme alatt minden marháimtól, gazdasági eszközeimtől, a most tulajdon költségemen állított gazdasági épületeimtől (…) megfosztattam. (…) ma már az anyamegyén kívül mindentől megfosztva hol Marosvásárhelyt, hol Teremében tartózkodom (…)”17 Már ez az egy panaszlevél is eléggé indokolja a vármegye nemzetőrsége újjászervezésének fontosságát.

 Nemcsak a hívek, hanem a szentpáli gyerekek is tanító nélkül maradtak.18 Nem csodálkozhatunk azon, hogy a közrend, a személyi szabadság és a vagyonvédelem, azaz a nemzetőri feladat végrehajtásának egyik 

legodaadóbb pártfogója lett. 1848 őszén az egyik korabeli dokumentum már nemzetőr századosként ismerteti.19 Valamilyen szerepet vállalhatott a kerelőszentpáli gr. Haller Lajos (1822-1867) által 1848 májusában létrehozott vármegyei nemzetőrség szervezésében.20 Küküllő vármegye nemzetőrsége a császári csapatok bevonulása után többnyire feloszlott. Szentpály József 1848 szeptemberében őrnagyi kinevezéssel érkezett a fővárosból, és átvette az „Enyedre Központosított Nemzetőrség vezérletét” az erdélyi teljhatalmú országos kormánybiztostól.21 De a nemzetőrséget újjászervező próbálkozásai sikerteleneknek bizonyultak.

 A vármegye helyzete – melyről Bánffy főispán azt írja egyik jelentésében, hogy „Küküllő megyénél szerencsétlenebb helyzetű törvényhatóság talán egy sincs”22 – arra ösztönözhette Kolozsit, miután 1849. január elején Kolozsvárról visszatért, hogy aktívabb szerepet vállaljon a hon érdekében. Úgy tudjuk, hogy Bem seregének Marosvásárhelyre való bevonulása után lett – hivatalosan csak 1849 áprilisától – az erdélyi hadsereg tábori lelkésze.

Csány László országos teljhatalmú biztos 1849 tavaszán elrendelte a nemzetőrség újjászervezését, és azt kéri az erdélyi főispánoktól, hogy csak olyan személyeket vegyenek föl a nemzeti gárdába, akiknek kezébe fegyver adható, azaz megbízhatók, nem fordítják fegyverüket a szabadságharc ellen.23 Bánffy főispán először a Haller család egyik tagját, a Marosugrán élő gr. Haller Györgyöt (1818–1892) ajánlotta Küküllő vármegye nemzetőrségének megalakítására. 1849. május 10-én a főispán Haller György őrnagyi kinevezését kéri a nemzetőrség élére Szent-Iványi Károly országos teljhatalmú biztostól,24 pedig már április 25-én elhatározta, hogy Kolozsira bízza a nemzetőrség megalakítását.25 Majd megjegyzi:

„Azután Haller Györggyel találkozván ő tisztán és félreérthetetlenül kijelentette, hogy azon munkakört gyengélkedő egészsége miatt nem vállalhatja (...) egyszersmind kérvén, hogy ezen állomásra az illető helyre kineveztetés végett terjesszem fel Kolosi János kerelőszentpáli plébánost, ki ezen megye nemzetőrség felállításába is rendezkedik, valamint eddig is szent ügyünk körül mindig is fáradhatatlan munkálkodott, elszántsággal, és sok képességet tanúsított.”26

 Kolozsi már 1848 őszén is a magyar forradalom lelkes híveként lett ismeretes. Főtiszti rangja: nemzetőr százados. 1848 október-novemberében részt vesz Székelyföld és Küküllő vármegye magyarságának önvédelmi harcában.27 A történészek több tanulmányban is fölhívták a figyelmet a katolikus papság szerepére a magyar szabadságharcban. Átfogóbb, részletesebb ismertetést közöl róluk Tamás Zsolt-József28 és Zakar Péter.29 Nemcsak a katolikus papság, hanem a többi felekezetek lelkészei is vezető szerepet játszottak az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban.30 Életüket, szabadságukat kockáztatva mindig a hívek mellé állt az egyház alsóbb képviselőinek többsége, akárcsak az előző századokban, de a gyulafehérvári püspök buzdítása sem maradhatott visszhang nélkül a katolikus papság és híveik körében. Ezt a hazafias melléállást tükrözi Kovács Miklós püspök levele báró Kemény Istvánhoz, Alsó-Fehér megye főispánjához.

 „Hogy a haza veszélyben forog, sajnos tapasztalom, hogy annak megmentésére semmi áldozat ne kíméltessék, minden igaz hazafinak mellőzhetetlen kötelességének tartom. Én már, mint öreg főpap karral és karddal az édes haza oltalmára nem lehetek, de az ifjak fellelkesítésére és a szükségek pótlására valamint eddig, úgy ezután is segedelemmel lenni kívánok”(...)31

Bánffy főispán is hasonló hozzáállással, a felsőbb utasítását továbbítva, arra kérte a vármegye nemességét, hogy támogassák Kolozsi szervező tevékenységét, aki a fölkérésre a következőképpen válaszolt Bánffynak.

 „Uram!

Folyó hó 1-én írt levelére annyit válaszolok, hogy én a tett mezejére születtem, és engem eddigi életem folytán semmi fény el nem vakított, se a vagyon szeretete el nem tántorított, azért ím, mostani fényes pályámról lemondok, ha azt hiszik, hogy hazámnak e téren jobban szolgálhatok s a Küküllő megyei már kétezer ötszáz egyén (...) felnevelt Nemzetőrség vezetését elfogadom (...)32

 Május 14-én Szent-Iványi Károly országos teljhatalmú kormánybiztos Bánffy főispánnak jelenti, hogy Kolozsi, Bem tábori lelkésze, mint a nemzetőrség szervezője, továbbra is a megyében maradhat, ugyanis Kolozsi 1849. április 19-től, hivatalosan is, Bem erdélyi hadseregének katonai lelkésze lett.33

(Folytatjuk)

* Rövidített dolgozat

Komán János

Könyvészet

1. Sematizmus venerabilis Cleridioecensis Transsilvaniensis ad annum bissextilem a christo nato MDCCCXLVIII.Claudiopoli, 111.o.

 2. Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Józefa bárónő emlékirata 1848–49-i élményeiről. Cluj-Kolozsvár, 1931. 65.o.

 3.Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Harmadik, átdolgozott, javított kiadás. Heraldika Kiadó. Bp., 2000. 449. o.

 4. Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók, emlékezések, tanúvallomások. In: Századok, 1996. 1104-1105. o. Az osztrák hadbíróság 1850. jan.18-án a 24 éves Kolozsi Györgyöt halálra ítélte, és 23-án reggel 8 órakor az Újépület háta mögött fölakasztották. Lamberg Ferenc altábornagy meggyilkolásához fűződik Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat című költeménye.

5. Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára. Budapest-Kolozsvár, 2008. 301-302. o.; regnumportal hu/regnum2/node/361 linken olvasható: „Amikor Kolozsi György berohant a képviselőházba Klauzál épp a gyilkosok megbüntetését indítványozta.” 

6. Sematismus... Kolozsi János szolgálatot teljesített a kisebb katolikus közösségeket számoló Gyulason, Nagycsergeden, Teremin és Vidrátszegen is.

7. Ferenczi, i.m.

8. Bona. uo.

9. MNL OL H 113,51149-as mikrofilm-dobozszám, 4 folytatás, 434-436.o.

10. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, IV.k. Pest,1870. 168-170. o.;„Magyar Polgár” 1869. évi nagy naptára 4-10. oldalain Szentkirályi Gábor, a csapat egyik résztvevője, akárcsak Orbán Balázs, részletesen számolt be erről a veszélyes útról.

11. Jakab Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848–1849-re. Bp.,1880. 440.o.

12. Orbán uo.

13. MmNL, Kéziratok gyűjteménye, fond: 75, 102. iratcsomó 529. oldalán a következő följegyzés olvasható: „Macskási Antal és Gyárfás Károly Háromszékre visszatértek. Kézdimartonos községben Horváth Ignácz házánál adták tudtul a jó híreket az ott jelen lévő Gál Sándornak és Berde Mózesnek.” Jakab Elek, halványuló emlékezetét hibáztatva, Gyárfás Károly nevét kihagyta a névsorból.

14. Wesselényi Józefa i.m. 65.o. Jancsó Lajosnak, Bánffyék házinevelőjének, a későbbi kolozsvári ref. tanárnak is megfagyott a lába.

15.Sematizmus, 110-111.o.

16. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Kovásza, Hargita és Maros megye. Népszámlálási adatok 1850–1992 között. Teleki László Alapítvány. Pro-Print Könyvkiadó. Budapest–Csíkszereda, 1998. 313. o.

17. Tamási Zsolt-József: Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1848-49-es forradalomban. Scientia Kiadó. Kolozsvár, 2007. 443. o.

18. MNL OL, 1849-i évi erdélyi magyar hatóságok levéltára, F245,2/c tekercs,392.o. Ez a nyilvántartó irat plébánosként, énekvezetőként és oskolamesterként tartja számon.

19. Bona, uo.

20. Süli Attila: A nemzetőrség szervezése Erdélyben 1848 nyarán és őszén. In. Hadtörténeti Közlemények. 113.évf., 2000. 615. o.

21. MmNL.Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok, 2009/1848/369-370.l. A nemzetőrség teljes felszámolásáról nem beszélhetünk a birtokunkban lévő egyik levéltári irat szerint, melyben épp Bánffy János állítja, hogy létezik, de nagyon csekély számú. Lásd még: MNL OL H 113, 51149-as mikrofilm-dobozszám, 4 folytatás-24, 2445.o.

22. MmNL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok,1848/2009 /360.l.

23. Peter Moldovan: 1848-49 in Transilvania. Mişcările revoluţionare şi războiul civil. Presa Universitară Clujeană, 2008. 322. o. 

24. Mm NL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok, 2021/1849/29.l.

25. Peter Moldovan, uo.

26. Mm NL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok, 2021/1849/29.l.

27.Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. (Harmadik, átdolgozott, javított kiadás. Heraldika Kiadó. Bp., 2000. 449.o.) c. könyvében Kolozsi István neve alatt Kolozsi János rövid életrajzát közölte, viszont a 100. oldalon az állandó nemzetőrség törzstisztjei között Kolozsi János őrnagy neve helyesen szerepel a fölsoroltak között. Kossuth Lajos kapitányai c. könyve (Zrínyi Katonai Kiadó. Bp., 1988) 324. oldalán az említett Kolozsi (Kolosy) István életrajzát közli, hasonlóképpen bővebben ír Kolozsi Istvánról Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban. c. könyvében (I.k.,Heraldika Kiadó, Bp., 2008. 568. o.) Föltételezhető, hogy testvérek vagy (név)rokonok voltak, ugyanis mindketten Mezőmadarason születtek.

28.Tamás Zsolt-József., i.m.

29. Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben. Bp., 1999.

30. Mm NL., Kéziratok gyűjteménye, F.75., 105.sz., 1940-1946. o.

31. Tamási Zsolt-József i.m., 236. o.

32. Mm NL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok, 2021/1849/41.l.

33. Zakar Péter, i.m.,138.o; Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. (Harmadik, átdolgozott, javított kiadás), Heraldika Kiadó. Bp.,2000. 449.o.