2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közlekedés két sávon

Az eddigi négy sáv helyett csak kettőn lehet közlekedni szerda reggeltől a marosvásárhelyi nagy Maros-hídon, ugyanis elkezdték a megrongálódott híd felszíni részének a korszerűsítését. A forgalomkorlátozás előreláthatólag szeptember elejéig tart. 

Fotó: Nagy Tibor


A munkálatok miatt szerda reggel a Maros-hídon lezárták az egyik sávot, az Egyesülés lakónegyed felől a főtér felé tartó jobb oldalit, így a gépkocsiközlekedés két sávra korlátozódott. A forgalom a munkálatok által nem érintett részen, menetirányonként egy-egy sávon zajlik, ahová jelzőtáblákat helyeztek ki, a helyi rendőrség és a marosvásárhelyi rendőrség egységei pedig a helyszínen irányítják a gépkocsiforgalmat – derül ki a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal sajtóirodájának a közleményéből. Arra kérik a 3,5 tonnánál súlyosabb járművek vezetőit, hogy a munkálatok ideje alatt válasszanak kerülő útvonalakat, megkönnyítve ezáltal a személygépkocsik, illetve a tömegközlekedési járművek áthaladását a Maros-hídon és annak környékén. Az útépítés idejére a híd aljában, az állategészségügyi igazgatóság székhelyének a közelében lévő buszmegállót felszámolták, nem állnak meg ott a buszok. 

A polgármesteri hivatal szándékosan időzítette a felszíni munkálatokat a nyári vakáció idejére, azt remélve, hogy ebben az időszakban nem lesznek nagy fennakadások a közlekedésben. A forgalom várhatóan szeptember 9. körül áll vissza a megszokott rendre – ígéri közleményében a városháza.

Szerdán reggel a szóban forgó sávot is csak részlegesen, azaz a híd közepéig zárták le, viszont ez a korlátozás is forgalmi dugókat szült, az Egyesülés negyed lakói, akik  tegnap reggel a városközpont felé tartottak a munkahelyükre, fennakadásokról számoltak be, a hídtól viszonylag távol, a lakónegyedi általános iskola környékén is csak araszolva haladtak a gépkocsik és a buszok. Ez azonban várható volt, hiszen a közlekedési rendőrség tavalyelőtti felmérése szerint a reggeli csúcsidőben az Egyesülés negyed, valamint a Mezőség irányából több mint háromezer jármű halad át a Maros-hídon. 


Amint arról több alkalommal is beszámoltunk, az évek során a Maros fölött átívelő nagy híd állaga nagyon leromlott, sok helyen megrepedt, a támfalaknál szivárgott a víz, omladozott a vakolat, károsodott a vezetékek szigetelése, berozsdásodott a vasbeton szerkezet, a gyalogjáró védőkorlátja pedig helyenként megrongálódott, a balesetveszély elkerülése végett régóta időszerűvé vált a felújítása. 

A városközpont és az Egyesülés lakónegyed között kapcsolatot teremtő híd javítási munkálataira az országos helyi fejlesztési program keretében nyert finanszírozást a marosvásárhelyi önkormányzat. A projekt révén olyan javításokat végeznek, amelyekkel biztosítják a híd stabilitását,  eddigi állapotában ugyanis balesetveszélyes volt. Az építő a hidat és a gyalogosfeljárókat felújítja, előzőleg lebontották a fémkorlátot és a szerkezet megerősítése végett a járda egy részét, illetve a szélgerendákat, ugyanakkor szükségessé vált a tartószerkezet megerősítése is. 

A jelenlegi felszíni munkálatok során a tervek szerint felmarják a felszíni aszfaltot, új betonalapot öntenek, vízszigetelő anyaggal látják el, végül pedig három réteg aszfaltot öntenek rá. A városháza szakemberei korábban lapunknak azt nyilatkozták, hogy a négysávos híd jellemzői nem változnak, a járdának és az úttestnek is megmarad az eredeti mérete.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató