2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Folyamatban az egységes újrahasznosító rendszer kiépítése

2023. november elsejétől működőképes kell legyen az országos újrahasznosító rendszer – tájékoztatta a sajtót a múlt héten Tánczos Barna környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási miniszter. Hozzátette, az EU tagállamai közül – Németország után –  Romániának lesz a legkorszerűbb sörösdoboz-, pillepalack- és üvegvisszaváltó rendszere. 

Tánczos Barna elmondta: a minisztérium által kezdeményezett program kivitelezésével a Retur Románia céget bízták meg. Ez tulajdonképpen egy konzorcium lesz, amelynek tagjai az ország legnagyobb palackgyártó és -forgalmazó cégei, köztük sörgyárak, borvíztöltödék, illetve szupermarketeket működtető társaságok, amelyeknek majd kötelezően vissza kell váltaniuk az eladott palackokat. Jelenleg meghirdették a közbeszerzési eljárást az informatikai rendszer kiépítésére, amint ez meglesz, ehhez az online felülethez kell csatlakozzon az ország összes palackozó- és forgalmazócége. Továbbá a napokban a konzorcium tárgyalásokat folytat bankokkal a rendszer finanszírozásáról, és meghirdették az alegységvezetői állásokat. A rendszer működésére vonatkozó kormányhatározat szerint 2023. november elsejétől minden olyan üzlet, amely 0,1–3 literes kiszerelésben alumíniumban, műanyagban és üvegben szeszes italt (ideértve a sört), üdítőt vagy ásványvizet forgalmaz, köteles lesz visszaváltani annyi palackot, üveget, amennyit eladott. Erre a rendszer részeként gyűjtőpontokat alakítanak ki. A tárcavezető tudomása szerint a nagybani kereskedők, viszonteladók már felkészültek. 

Folyamatban van a gyűjtőpontok és a logisztikai rendszer kialakítása, amely várhatóan egy éven belül működőképes lesz. Az elektronikai rendszerben nyilvántartásba veszik az eladott mennyiséget, és így követni tudják majd a visszaváltottat is. A kormányrendelet alapján a 200 négyzetméternél kisebb felületű üzleteknek lehetőségük lesz társulni egymással, vagy szerződést kötni a helyhatóságokkal, hogy a visszaváltott palackokat egy adott helyen levő gyűjtőpontba vigyék. Valószínű, hogy a kisebb falvakban akár községenként lesz egy ilyen egység. Természetesen a logisztikai rendszer a begyűjtött palackok elszállítását is figyelembe veszi, így meghirdetett program alapján kerülnek majd az újrahasznosító cégekhez a begyűjtött palackok. 

Tánczos Barna megerősítette, ameddig a legkisebb faluban sem tisztázták azt, miként működik, nem indítják el a rendszert, ugyanis így a kisebb kereskedelmi egységek illojális versenyhelyzetbe kerülnek, hiszen a visszaváltási kötelezettség miatt a vásárlók inkább a nagyobb áruházakban váltják vissza a palackokat, ahonnan majd levásárolják az értéket, emiatt kliensek nélkül maradhatnak a községi vagy akár a lakónegyedekbeli kis üzletek. Ezt akarják elkerülni. 

A miniszter kiemelte: miután üzembe helyezik, Németország után Románia működteti majd a legnagyobb és leghatékonyabb visszaváltó rendszert. A reciklálás terén nagy tapasztalattal rendelkező Ausztriában sem sikerült ilyent beindítani. Jelenleg az EU-ban alig néhány országban létezik ilyen. A legnagyobb gondot a mennyiség okozza majd, ugyanis míg a jelenleg működő rendszerekben évente mintegy 200 és 600 ezer palackot hasznosítanak újra, addig Romániában évente 6 milliárd palackot forgalmaznak. Ezért jelenleg folyamatban van egy felmérés is, hogy az ország különböző övezeteiben mennyi palack kerül forgalomba, hogy ennek megfelelően helyezzék el majd a gyűjtőhelyeket.

A Retur Romániának a kormányrendelet megjelenésétől számítva – 2022 szeptemberétől – másfél év áll rendelkezésére, hogy működésbe helyezze a rendszert. A cég szakértői azt ígérték, hogy egy év alatt kiépítik a gyűjtőpontokat, és így 2023. november elsejétől kötelezően vissza kell majd váltani a palackokat. Az EU más tagországaiban is mintegy 2–2,5 év alatt sikerült a rendszert kiépíteni. A minisztériumban a szakértők dolgoznak egy olyan kormányrendeleten, amely lehetővé teszi, hogy a cégek minél rövidebb idő alatt jelentkezzenek a számítógépes rendszerbe, illetve egyes, a kiépítés során felmerült technikai akadályokat is elhárítanak majd ezáltal. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató