2025. október 20., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Kötelező házi) olvasmányok

A tény ismert: Krasznahorkai László (K. L.) kapja meg az idén az irodalmi Nobel-díjat. Ő a második magyar díjazott ezen a téren; az olvasók még emlékezhetnek Kertész Imre 2002-es sikerére, és a díjátadást követő nyüzsgésre meg a folyományokra. Most is parázs indulatok hevítik a hangulatot, három ’megnyilvánulást’ idézek a Lánchíd környékéről (okt. 10.). (1.) „Nem olvastam semmit Krasznahorkaitól, most mi lesz velem?” (Cím a 444.hu honlapról.) (2.) „Adózzunk néma csenddel azoknak az iskolásoknak, akiknek kötelező olvasmány lesz a Sátántangó, akik úgy akarják majd megúszni, hogy inkább megnézik a filmet” (Kommentár az internetről.) (3.) Németh Szilárd Fidesz-képviselő: „Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak, büszke vagyok a magyar író Nobel-díjára. Remélem, hogy Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile is méltó elismerést kap.” (Idézi a 24.hu.) Khm. Más testülethez kell fordulnia, mert elhunyt alkotók nem kaphatnak Nobel-díjat.

[Alex elolvasta a múlt keddi szövegemet, és szólt, hogy a K. L.-idézet a médiatudományi szótár szerint „vélemény”. Úgy van: amit mond, az ’vélemény’, de ahogyan mondja, az már ’stílus’. Meg aztán: sem a véleménybe, sem a stílusba nem lehet belekötni; szabad országban mindenki arról és úgy ír, ahogy akar (vagy tud). Mi – akik a cenzúra kötényébe kapaszkodva tettük meg első lépéseinket – nagyon is jól tudjuk, hogy ez dajkamese: demokratikusnak tartott államokban is kiosztanak néhány sallert meg kokit az ellenzéki firkászoknak. De nem aggódom K. L.-ért; régi ellenzéki ő, aki rá se ránt arra, ha köhög a bolha.] 

Az imént emlegetett ’folyományok’ egyikét a 2. számú idézet szerzője konkretizálta: úgy tippeli, hogy a Sátántangó kötelező olvasmány lesz; merthogy Kertész Imre (Sorstalanság c.) regényét is százezres példányszámban nyomtatták ki és osztották szét az iskoláknak. Az akkori kormányzó (Medgyessy Péter) idején az illetékesek kötelezőnek tartották magukra nézve, hogy a nebulók számára kötelező olvasmánnyá tegyék a díjazott életmű legmarkánsabb darabját. (Egyik kötelesség szülte a másikat.) Csak azt nem tudom: lett-e valamilyen ’kézzelfogható’ eredménye a Sorstalanság-kampánynak, s ha igen, miként sikerült megmérni – és kamatoztatni – a társadalomra kifejtett hatását? Az ötvenes években a vörös propaganda gőzerővel dolgozott: a sztahanovista írók szakmányban gyártották a hatalom eszméit dicséretekkel támogató irományokat. [Vesd össze: „A zsoldos kornak zsoldos nóta kell – költők, ha tudtok, adjatok neki.” (Áprily Lajos.)] A hatalom úgy tudta (és azt hirdette), hogy a propagandának köszönhetően órrriási támogatottsága van a marxi–lenini eszméknek. Emlékszünk: 1989 decemberének végén fenekestül fordult fel a világ: két hét alatt eltűnt a Kondukátor, a himnusz kottáját is átcserélték, és a kommunista pártot is betiltották. Na jó, mindez nem a házi olvasmányok és a szeminárumi altatódalok hatására, hanem azok ellenére történt. Mire számít a mostani hatalom: mi lesz, ha félmillió példányban adandják ki március idusáig a Sátántangót (vagy pl. a Báró Wenckheim hazatér című másik regényt)? Mivel az életmű alkalmatlan arra, hogy bármely ideológia támasza vagy hatalmi eszmerendszer kapuzábéja legyen, simán ad acta tehetjük ezt az elképzelést. A londoni fogadóirodáknál már most arra tippelnek, hogy csak egy szűk körű fogadás lesz az úri kaszinóban, főnöki vállveregetéssel kiegészítve. Mindegy, majd meglátjuk decemberben. A magam részéről már azt is sikeres következménynek tartanám, ha a dolgozó tömegek olvasási kedve friss erőre kapna, ám ez irányú várakozásaimat a művek művészi színvonala torpedózza meg; a komolyabb szellemi erőfeszítést csak egy vékonyabb olvasói réteg vállalja, azok, akiknek már eddig is volt néhány K. L.-kötetük a polcon. 

Nem kedvelem az ’avantgárd irodalom’ gyártmányait és az egymondatos regényeket; annak idején azért rúgtak ki a Sznob Páholyból, mert nem olvastam el a József és testvéreit, A sátán labdáit, Kafka meg Pusztai János műveit. Pár hónapja Pestről hozattam meg Erich Kästner regényét (Ebek harmincadja), mert jó ajánlást olvastam róla; a felénél letettem. A meseszövése hasonlatos volt Reviczky Gyula könyvéhez (Apai örökség /1884/), amelyről ezt írja az Új magyar irodalmi lexikon: „A nagy orosz írók nyomán kegyetlen őszinteséggel, iróniával tárta fel a nemesi munkátlanság örökségében felnövő hőse akarat nélküli sodródását.” Közös hibájuk: elfáradt a szerző, emiatt nyúlós lett a szöveg. 

Akit érdekel Krasznahorkai életműve, annak a figyelmébe ajánlom a Friderikusz Sándorral 2023. dec. 14-én készült másfél órás rádiós interjút (ún. podcast; interneten kikereshető). Néhány – nem szó szerinti – idézet. (1.) Nem tudtam elfogadni azt, hogy egy olyan rendszerben élek, amelyben azt hazudják a halálosan kizsákmányolt népnek: tiétek a hatalom; „boldogoknak kell lennetek, ha beledöglötök is”. (2.) Az írásait jellemző indázó mondatokat sokáig dajkálja és alaposan megcsiszolja; a tőmondatok nem alkalmasak a mondanivalója kifejtésére. (3.) A pokol és a mennyország is itt van a földön. (4.) Olyan célra vagyunk, amiről soha nem tudjuk meg, hogy az micsoda. (5.) A szabadság íze: egyedül vagy. (6.) A nyomorúság: puszta megfosztottság. A szegénységnek van kultúrája, a nyomorúságnak nincs. (7.) A kereskedelmi tévék agyzsugorító műsorairól: a nézők ösztöneire hatnak, az pedig nem kultúra. (8.) Az élet elképesztő varázslat. (9.) Az emberiség hálátlan. (10.) Ülök egy teraszon, bámulom a varázslatos tájat; balról besétál egy ember: mindennek vége. (11.) Csak a remény van, akkor is, ha már nincs remény. 

Hepiend nincs. Sorry. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató