2019. június 26., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A taxisok egyelőre kivárnak

Két, a környezetbarát taxizást szorgalmazó határozattervezetet is előterjesztettek a marosvásárhelyi tanács legutóbbi ülésén, ezek egyikét jóváhagyta a testület, a másikat visszavonta a kezdeményező, Kovács Lajos-Alpár MDSZ-képviselő. De nem végérvényesen. A tervezethez szabályzatot is kell készíteni, 2-3 hónapon belül ismét a tanács elé kerülhet a javaslat.

A visszavont határozattervezet a taxizásban használt új, elektromos vagy hibrid autók vásárlásához nyújtott volna egyszeri 6 ezer, illetve 3 ezer lejes támogatást, azzal a feltétellel, hogy a járművel legkevesebb 5 évig taxizzanak. Ugyanakkor igen nagyvonalúan vetődött fel a töltőállomások létesítése, hiszen a „minél több töltőállomást kell építeni” javaslat sem számokat, sem elhelyezést, sem határidőt nem fogalmazott meg. Ígéretek ugyan vannak, hogy az új környezetbarát autóbuszok megvásárlásával párhuzamosan elektromos töltőállomásokat is létesítenek, de ki tudja azt megmondani, mikor lesz ebből valami? Kovács Lajos-Alpár két hónapja letette a tervezetet, majd visszavonta, pontosan amiatt, hogy részletesebb szabályzat készülhessen a támogatás mértékéről, az elektromos vagy hibrid autók működtetéséhez szükséges infrastruktúra kiépítéséről. Lapunknak elmondta, tudomása szerint jelenleg Marosvásárhelyen 747 taxi működését engedélyezte a polgármesteri hivatal, köztük csupán egy-két hibrid autó van, töltőállomás pedig egy van, a Kaufland nagyáruház mellett. Azonban városszinten 147 hibrid és 7 elektromos autóra fizetnek adót – tette hozzá. Elindult tehát egy folyamat a környezetbarát autósközlekedés irányába, ezt a taxizásban is kellene támogatni, hiszen a taxizás a közösségi közlekedés kiegészítőjének tekinthető – mondta az önkormányzati képviselő. A Kovács Lajos-Alpár második tervezete viszont „átment” a tanácsban, eszerint a taxizásban használt új elektromos autók esetében a működési engedély teljes árát „elengedik”, az új hibrid (elektromos/benzines) autó esetében 50 százalékkal csökkentik, és ugyanilyen arányban mentesülnek a taxihelyért fizetendő díj alól a fenti autókategóriák. „A kedvezményeket – ha a prefektúra is törvényesnek találja – 2020. január 1-től alkalmazza az önkormányzat, és 5 évre szólnak – tette hozzá a képviselő. Ez a határozat is tartalmazza, hogy „elégséges számú töltőállomást létesítenek a város területén”. 

Kovács Lajos

Fotó: Vajda György 


A fő nyereség a tisztább környezet

A megkérdezett taxisok közül a legtöbben túl kevésnek tartották a kedvezményeket, hiszen egy hibrid vagy egy elektromos új autó vétel-ára magasabb, mint a benzines vagy dízel járműveké. Mint mondták, szeretnének tisztább környezetben élni, és Marosvásárhely levegője különösen szennyezett. Volt, aki szerint több zöldövezetre lenne szükség, mások úgy vélték, a taxizásban ugyan még nincsenek környezetbarát autók, de városszinten már vannak. A Pluto taxiscég tulajdonosa, Venczi János elmondta, a polgármesteri hivatal öt- vagy tíz-évente ad ki, illetve hosszabbít meg taxisengedélyeket. „2004-től nem szerveztek licitet, csak hosszabbítások voltak. Jelenleg, a január elején kiadott, pontosabban meghosszabbított engedélyek alapján mintegy 700 taxi működik a városban, az új jogszabályok szerint viszont 1000 lakosra négy taxit kell számítani. Marosvásárhelyen eszerint mintegy 550-600 taxi jogosult engedélyre. Abban az esetben, ha 5 év múlva lesz egy licit, kénytelenek lesznek a taxiengedélyek számát lecsökkenteni a törvényben meghatározott autószámra. Ha az értékelésnél nagyobb pontszámot fog jelenteni a környezetkímélő jármű, a taxiscégek bizonyára megfontolják annak a lehetőségét, hogy elektromos vagy hibrid autókkal jelentkezzenek. Jelenleg egy-két hibrid autóval taxiznak Marosvásárhelyen” – tette hozzá. 

– Nem éri meg a taxiscégeknek ilyen autókat használni?

– Nem mondom, hogy nem éri meg. Ki kell próbálni. Még nem tudom, hogy mennyire kifizetődő befektetés. Ugyan van támogatás a vételárra, az önkormányzat is nyújt kedvezményeket, de nem lehet tudni, hogy egy elektromos autó például hányszor romlik el, mekkorák a javítási költségek, kevés a töltőállomás – gyakorlatilag egy van, a Kauflandnál. Még kellene szereljenek fel töltőket. 

Venczi János szerint egy taxi naponta legkevesebb 200 kilométert tesz meg, egy elektromos autót például többször is kellene tölteni. Úgyhogy egyelőre jobb kivárni, nem beleugrani egy ilyen vásárba. Ennek ellenére úgy tartja, hogy a környezetbarát taxizás támogatása jó kezdeményezés, hiszen „ezzel meglesz a lehetőség, amivel lehet élni”. „Ha nem is olyan nagy a támogatás, és vissza kell fordítani az elektromos vagy hibrid jármű javítási költségeire, a fő nyereség az, hogy a környezet tisztább lesz. De az is fontos, hogy a befektetés megtérüljön, mert ha nem így van, nem jön meg a taxizás ára, hol az üzlet benne?”

Fotó: Nagy Tibor (archív)