Könyvsorozat természeti kincsekről, épített örökségről

Erdélyi-Alpok

Erdély felbecsülhetetlen kincsekkel rendelkezik. És ezt csak az tudhatja, aki megszállottan, kitartással barangolja falvait, tájait. Akkor ismerhetjük meg igazán szülőföldünket, környezetünket, ha módszeresen bejárjuk a településeket, a völgyeket, hegyeket. Vannak, akik ezt úgy teszik, hogy mások számára is megörökítik mindezt. Székely Árpád székelyudvarhelyi földrajztanár is egyike azoknak, akik nem csak a szakma szeretete miatt húznak néha bakancsot a lábukra, hegyet mászik, keresi a műemlékeket, templomokat. Fotókkal gazdagon illusztrált könyveket szerkesztett, amelyekben megosztja tapasztalatait másokkal. A sorozat harmadik kötetét április 11-én, csütörtökön mutatta be a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai téri Dersi János gyülekezeti termében. A bemutató után beszélgettünk a szerzővel. 

 – Miként született meg a kötetsorozat szerkesztésének, kiadásának ötlete?

 – Az ötlet csírája valamikor az egyetemi évek alatt bennem volt, amikor földrajz szakos hallgatóként a Retyezátban túráztam, és ekkor a hegyek szerelmese lettem. Elkezdtem túrázni, és a bejárt hegységekről született egy-egy túrakönyv. Aztán rájöttem, hogy ezt tudom még fejleszteni, s akkor született meg az ötlet, hogy Erdélyi-Alpok címmel három kötetet adjak ki. Az első a helyes földrajzinév-használatról szól. Úgy éreztem, rendbe kell tenni néhány dolgot, amit napjainkban másként értelmeznek, használnak. Például sokan nem tudják, hogy a Kárpátok gerincén pontosan hol húzódott az egykori határ, de van egy olyan irányzat is, ami elmagyarosít bizonyos földrajzneveket, mint amilyen a Bucegi- hegység, amelyet Bucsecsként vagy Búcsú-kőként is említenek, nem helyes. A második kötet összefoglaló túrakalauz a Retyezát, Páring, Királykő és Bucegi-hegységekről, valamint a Fogarasi-havasokról. A harmadik kötet szerkesztésének ötlete úgy született meg, hogy valahányszor megközelítettem az említett hegyeket, az Erdélyi-medence déli területein haladtunk át, érintve a Királyföldet, és felkerestük az itteni templomokat, kastélyokat. Az itt látottakat és a fotókat egy kötetben foglaltam össze, amelyet nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Erdély más városaiban is bemutattam. 

 – A harmadik kötet a gazdag illusztrációk mellett igen érdekes történelmi, művészettörténeti ismereteket is tartalmaz. Honnan sikerült ennyi információt összegyűjteni és kiegészíteni velük a kiváló fotókat? 

 – Rengeteget olvastam. Már középiskolás koromban vonzott a művészettörténet, tanultuk is. De nagyon sok szakkönyvet böngésztem, és így kiegészíthettem a kötet fotóit. Az a szándék vezérelt, hogy a terepjárás után valamit hagyjak az utókornak is. 

 – A kötet bevezetőjében is le van írva, ugyanakkor a könyvbemutatón is elhangzott, hogy a „terepmunka” során számos felejthetetlen élményben volt része. 

 – Voltak negatív és pozitív élmények is. Az utóbbiak igazán felemelők. Például jó volt látni, hogy egy hajdani evangélikus templom fel van újítva, netán szászok is laknak  még egy-egy településen. Negatívból azonban több van. Egyrészt a tömegturizmus egyes helyeken zavaró, alig lehet fotózni a sok turistától. Ilyen Berethalom, Barcarozsnyó, Kőhalom, a Drakula- kultusszal övezett Törcsvár. Ennél viszont lesújtóbb, amikor már csak romos, leomlás előtti állapotban levő templomokat találunk. A szászok más nemzetiségűeket bíztak meg, hogy gondozzák a hátrahagyott épületeket. Ezért cserében ott lakhatnak az erődtemplom udvarában. A meglepő élmények közül megemlíteném Darlacot, ahol a gyönyörű, középkori freskókkal díszített egykori szász templomban a gondnok családja bent szárította a kimosott szőnyegeket, amelyekből a pára csak úgy szállt a falakra. A szelindeki várban az udvaron rostélyost készítettek, a vár másik sarkában háziszárnyasokat tartottak. Ahol a szász templom más egyházközségek kezébe került, ott az épületek megmenekültek. Igaz, láttam ikonosztázzal berendezett középkori szász evangélikus templomot is, ami kirítt a környezetből. De legalább a templom még állt. Nemegy- 

szer kergettek meg kóbor kutyák... Aztán volt, amikor órákba tellett, amíg előkerültek a templomkulcsok. Igaz ugyan, hogy kevés helyen, de volt, ahol a gondnok alapos, kimerítő idegenvezetést tartott, látszott, hogy igazán szívügyének tekinti a templom megőrzését. 

 – Nem egyszerű ma jó minőségű könyvet kiadni, eladni, amikor a digitális világ, az online információ teret hódított. Az új nemzedék tagjai nem olvasnak klasszikus formátumú könyveket, inkább a mobiltelefont bújják. 

 – A kötetsorozat kiadásának anyagi oldalát tekintve, miután mindent eladok, kevés pénzzel maradok. Ha ebből leszámítjuk a terepbejárás útiköltségét, akkor ez veszteséges vállalkozás, de én nem úgy tekintek rá. Én a tanügyben dolgozom, a székelyudvarhelyi Tompa László általános iskola földrajz szakos tanára vagyok, feleségem egy cégnél alkalmazott, nem nélkülözünk. Ez egy hobbi, aminek az értéke nem anyagiakban mérhető. Ami pedig a fiatalokat illeti, ugyancsak szomorú tapasztalatot kell megosszak. Egy alkalommal a Bucegi-hegységben jártunk, és alig tudtam lefotózni a Szfinxet, ugyanis egy középiskolásokból álló fiatal turistacsoport körbeülte, és ahelyett, hogy emlékképet készítettek volna és odébb álltak volna, mindenki nekiállt mobiltelefonozni, zenét hallgattak. Szólnom kellett, de mondanom sem kell, hogy megsértődtek... 

 – Mennyi idő alatt készültek el a kötetek? 

 – Ha a dokumentációt, lejárást is beleszámítom, akkor 10 év alatt. A szerkesztői, képfeldolgozói munka mintegy négy hónapot vett igénybe kötetenként. 

 – Lesz-e folytatás? 

 – Azt tervezem, hogy Erdélyről készítek egy kötetet, amiben közigazgatási, történeti rész is lesz, ugyanakkor egy kalauz az Erdélyt behatároló hegyekről, nemcsak a földrajzi sajátosságokkal, hanem a növényritkaságokkal is foglalkozom majd. 

– Hol lehet megvásárolni a könyvet? 

 – Akit érdekel a kiadvány, a szekely.arpad77@gmail.com e-mail-címen megrendelheti, és én postázom a kötetet.