2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiterjesztik az 1989-es forradalom kapcsán indított bűnügyi kivizsgálást

Elrendelte a Katonai Ügyészség az 1989-es forradalom ügyében indított kivizsgálás kiterjesztését – jelentette be szerdán az Országos Főügyészség, amely szerint emberiesség ellen elkövetett bűnök gyanúja miatt indult in rem eljárás az 1989. december 22-e utáni történések kivizsgálására. 
A Főügyészség közlése értelmében az 1989-es forradalom dossziéjának irataiból kiderül, hogy az 1989. december 22-e után hatalomra került új politikai és katonai vezetés olyan intézkedéseket rendelt el a hatalom megőrzése céljából, amelyek sok ember halálát, fizikai vagy pszichikai sérülését okozták.  Az ügyészek szerint az a tény, hogy több településen is fegyveres incidensekre került sor, arra enged következtetni, hogy előre elkészített terv alapján zajlott minden intézkedés, amelynek az volt a célja, hogy az új vezetők legitimálják hatalmukat. 
A Védelmi Minisztérium vezetőségének megosztásával, illetve hamis rendeletek és parancsok kiadásával a katonai erők megtévesztése volt a cél, ugyanakkor a terv része volt a lakosság utcára való kicsalása és felfegyverzése, illetve az, hogy polgárháború látszatát keltsék, amelyben a Védelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium egységei szállnak szembe egymással – áll a főügyészség közleményében. A terv kivitelezésébe a Román Televíziót is bevonták, amely félelemkeltő, olykor hamis információkat tartalmazó felhívásokat tett közzé, ugyanakkor elvágták a telefonvezetékeket, és olyan személyeket helyeztek a kulcsfontosságú minisztériumok élére, akik az új politikai-katonai hatalom hívei voltak. Mindennek a célja egy pszichológiai és médiaháború elindítása volt, amely aztán számos áldozatot szedett – mutat rá a közlemény. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató