Kisvasúti emléktábla…

Augusztus 15-én délelőtt rég nem látott mozgás zaja verte fel a Beszterce megyei Teke község állomása csendjét. Fahasogatás zaja, majd egy óra múlva sistergő gőz hallatszott, a levegőt füst illata töltötte be, életre kelt az addig ott pihenő gőzmozdony. 

Az utasfelvevő épület mellett az elmúlt napokban önkéntes munkával padokat és asztalt ácsoltak, most azokra fehér terítő, reá házi fánk, zsírral kent kenyérszeletek meg finom tekei borok kerültek. Az állomásfőnök irodájában régi telefonkészülékek és fényképek, petróleumlámpák várják a látogatókat. Vékony Sándor, az utolsó tekei állomásfőnök felveszi a megőrzött vasutas-egyenruháját, kezdődhet a megemlékezés. 

Június végén Besztercén létrejött az Erdélyi Kisvasúti Egyesület (Asociaţia Mocăniţa Transil-vaniei). A cél a kisvasút megmentése, történetének az ismertetése és a még meglévő üzemképes vonalrészeken kirándulásokat szervezni. Így került sor a tekei rendezvényre, amelyet a kisvasút átadásának a 100. évfordulójára időzítettek. A Marosvásárhely–Kolozsnagyida közötti keskenyvágányú vasutat 1915. október 23-án adták át a forgalomnak, de az októberi hideg időjárás miatt a szervezők előrehozták a megemlékezés időpontját. 

Délben már tele volt az állomás előtti tér emberekkel, az egykori alkalmazottak – most nyugdíjasok – lelkesen, néha könnyes szemmel beszéltek a kisvasút történetéről, munkájukról. Hangjuk el-elcsuklott, és amikor 14 órakor begördült a kifeszített banner alatt a gőzmozdony két személykocsival, nagy sípolással, a már szép számban összegyűlt közönség tapssal fogadta. Rövid beszédek hangzottak el, és a két legfiatalabb önkéntes segítségével leleplezték az állomásépület falára kihelyezett emléktáblát. 

16 órakor a volt állomásfőnök szabad utat jelzett az ott levő két szerelvénynek és azok felmentek, közel 100 m-es szintkülönbséget leküzdve, a Tekei tanyák megállóhelyig (románul Valea Lupului 

p.o.), ahol az utasokat meleg étellel kínálták, egy zenekar mezőségi román és magyar zenével szórakoztatta a közönséget. 

A vendégek egy része ott maradt sátrazni, másnap egy szerelvénnyel leutaztak Komlódra kastélyt látogatni. A szervezőket meglepte a résztvevők száma. Senki sem számított ekkora érdeklődésre, a korábbi hónapokban meghirdetett járatokra alig volt jelentkező, így kellemesen csalódtak. 

Úgy tervezték, hogy Maros megyében is meghirdetik a rendezvényt, de az utolsó napokig műszaki szervezési okok miatt kérdéses volt, lesz-e egyáltalán vonat.

Hogy lesz-e még kisvasúti megemlékezés, nosztalgiavonatozás, ez már a kisvasút vonalait bérlő cégektől függ. Jelenleg a közel 180 km hosszúságú kisvasúthálózat síneinek 75%-a eltűnt. A mezőségi vonalrészeken csak Teke és Mezőrüccs között maradtak meg a sínek. Most is olyan hírek terjednek, hogy „élelmes” emberek fel akarják szedni a megmaradt vonalrészeket. A kisvasúti egyesület nem rendelkezik elég befolyással ennek a megfékezésére, ide a helyi vagy a megyei vezetőség, politikai pártok segítsége is kell. 

A fent leírt rendezvény a bizonyítéka annak, hogy lenne igény a kisvasútra akár itt, a Nyárádmentén is. Szinte minden héten van valami rendezvény a településeken, kétlem, hogy nem lenne érdeklődő hétvégi járatra, pl. egy Szováta–Nyárádszereda közötti vonatra, ameddig kijavítanák a megrogyott töltést az alsó-nyárádmenti szakaszon, megint összekötve Vásárhelyt Szovátával. Mindenki pénzhiányra hivatkozik, meg hogy hiába minden, ha mindenki kiskocsival jár, de tőlünk nyugatra tudnak uniós alapokból pénzt fordítani kisvasutak feljavítására.

Az olvasóra bízom, döntse el, miért nem lehet nálunk ezt megcsinálni… Reménykedjünk, hogy lesz még kisvonat. 

Virág Sándor