2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtök délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai klubban mutatta be Antal Zoltán és Vajda András  azt a magyar kormány által támogatott tervet, amelynek célja a nyárádmenti kulturális és természeti értékek felmérése, az adattárolás és értékesítés. 

Fotó: Vajda György


Csütörtök délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai klubban mutatta be Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás ügyvezetője és Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának vezetője azt a magyar kormány által támogatott tervet, amelynek célja a nyárádmenti kulturális és természeti értékek felmérése, az adattárolás és értékesítés. 
 
Antal Zoltán a bevezetőben elmondta, a természeti értékek felleltározása a Natura 2000 program révén már megkezdődött, 2012-ben a hagyományos népi építészetet mérték fel. Az értéktár elkészítését a a magyarországi vidék-fejlesztési minisztérium a Hungarikum projekt keretén belül támogatja 2 millió forinttal. 
Vajda András kifejtette, tulajdonképpen három kategóriában: a természeti örökség, az épített, illetve a tárgyi, valamint a szellemi kultúra teljes tárát szeretnék elkészíteni. Elsősorban a Bekecs közvetlen környezetét, de kiterjesztik akár „murokországra” is. A program keretében tulajdonképpen felmérik a természeti értékeket, a tájat benépesítő kultúrát (települést, portákat, épületeket, házak belső berendezését stb.). Külön kategóriát képeznek az igen sajátos fedelek, vagy akár a homokkőből készült díszes kapuk, ugyancsak leltározandó értékek a terméskőből készült sírkövek, hiszen ez is azt tükrözi, hogy a helyi ember miként aknázta ki a környezet, a természet adottságait. Külön kitérnek majd a népszokásokra, a hagyományokra, ezeknek változására, valamint az olyan népi szellemi termékekre, mint a balladák, hiedelemtörténetek, legendák. Helyet kap ebben Bartók Béla gyűjtése is. Gyakorlatilag az első fázisban felkutatják mindazt, amit eddig írtak, kutattak a Nyárádmentéről az említett területeken, utána megvizsgálják azt, hogy mi változott, és mi az, ami még a jelenben is él mind a tárgyi, mind a szellemi örökség terén. Helyet kap olyan nyárádmenti személyiségek életpályájának az ismertetője is, mint Ferenczy Júlia, Benkő Samu, Széllyes Sándor, Kacsó Sándor. Kiemelt fejezet lesz a Bocskai-kultusz, a szakrális örökség terén a mikházi kolostor, a nyárádszentlászlói templom, valamint a legújabb ásatásokkal feltárt történelmi ténymegállapítások is. Mindezt jól struktúrált adattárba helyezik el, és egy honlapon is közzéteszik. Erre egy külön bizottság alakul, amely eldönti, hogy mit érdemes felvenni ebbe az értéktárba, erről bárkitől javaslatot is elfogadnak majd. Antal Zoltán elmondta, a pályázati határidő augusztus, így tisztában vannak azzal, hogy rövid az idő, de a projekt tulajdonképpen ösztönzője lehet egy folyamatnak, amelynek során valójában a nyárádmenti identitástudatot erősítik, ugyanakkor a nyilvántartásba vett értékeket idegenforgalmi szempontok szerint is értékesítik célcsoportokra bontott turisztikai programcsomagokkal, szálláskínálattal kiegészítve. Nemsokára három nagyobb turisztikai program is indul majd, amelyek tulajdonképpen az említett természeti és néprajzi jellegű kutatómunkának a gyakorlati folytatása. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató