A Kistemplom története

„Érettünk, most élőkért sokat fáradoztak, munkálodtak a mi eleink, mi is igyekeztünk munkálodni a maradékért. Tü is azért, utánunk következő hitünk sorsossai, kiket mi, habár még nem születtetek is, szeretettel ölelünk, munkálkodjatak az utánatak következőkért, s igyekezzetek az igaz keresztény vallás terjesztése által nevelni nemzetünknek és az egész emberi nemzetnek boldogságát, mellyre segillyen is titeket az örökké való Isten, ki Atya, Fiú, Szentlélek kinek légyen ditséret, 

ditsöség, mindörökké Ámen. (1829. július 25.)” (Részlet a toronygombban elhelyezett emlékirat zárógondolatából)

A marosvásárhelyi Kistemplom szomszédságában a 16. századtól kezdve a szegények ellátását biztosító ispotály állt, mely mellé a 18. század elején Kolozsvári Szőcs Dániel városbíró jóvoltából egy kisméretű fatemplom, majd harangláb épült. A templom nemcsak az ispotályban elhelyezett rászorulók lelki életét szolgálta, hanem a városnak ezen a részén lakók közül is sokan ide jártak. Az 1765-ös népszámlálás adatai szerint Marosvásárhelynek akkoriban 2.418 református vallású lakosa volt, míg az 1827-es népszámlálás már 4.401-et vesz számba. Hat évtized alatt tehát a reformátusok száma csak megkétszereződött. Így érthető, hogy a kis fatemplom helyett miért vált szükségessé egy nagyobb, tágasabb templom építése. A Szent Miklós utcai „új”, „felső” vagy „kisebb” templomot 1815-ben kezdték építeni a korábbi ispotály helyére, a fatemplom mellé, Sófalvi József „geometra” tervei alapján. A templom stílusa igen közeli rokonságot mutat a 1790-es években megújított Vártemplomban a Türk Antal építőmester által alkalmazott megoldásokkal. Az alapkövet 1815. július 31-én, Székely Márton lelkész imádságát követően Borosnyai Lukáts László főgondnok és az erdélyi Királyi Tábla újonnan kinevezett elnöke, gróf Kemény Sámuel helyezték el. A munkát irányító építőmester Schaffner Ignátz kőművespallér volt.

Az építkezéshez szükséges pénz több forrásból származott: az egyházközség saját tőkéje és jövedelme egy részének felhasználása mellett a presbitérium felhívással fordult a hívekhez és a céhekhez, országos gyűjtést is indítottak, a környékbeli gyülekezetek pedig szekérfuvarral segítettek. 1817-ben a gyülekezet a nagyenyedi Református Kollégiumhoz folyamodott 10.000 forint kölcsönért (ebben az időszakban Marosvásárhelyen egy konfirmációi „komlós kenyér” 3 forint volt). A templom építésére történő adományok sokfélék voltak. Péterfi Károly lelkipásztor 1817-ben az általa e célra lefordított Oktávia című színdarab bevételeit (850 forint) adományozta templomépítésre. Teleki Sámuel kancellár 950 „Kis-Bibliát” adományozott eladás végett a templomépítés megsegítésére. 1818-ban elkészült a templom fedele, ám ugyanebben az évben (anyagi okok miatt) az építkezés leállt, és csak 1827-ben kezdődött újra, amikorra a befejezetlen templom helyenként már omladozni kezdett.

Ebben a kilenc évben tovább folytatódott a gyűjtés az építkezésre és a harangöntésre, az adományok főként 20 krajcár és 1 forint között váltakoztak (1 forint = 60 krajcár). 1823-ban kerültek helyükre az ablakok, a következő évben elkészültek az ablakrostélyok is. 

1827-ben újabb lendületet vettek a munkálatok, főként egy Nemes János nevű polgár adományának következtében. Ebben az évben készítették el marosvásárhelyi asztalosok a mai napig használt barokk és klasszicizáló jellegű, deszkapadlóval ellátott padokat, a „supellátos székeket” (fedeles padok) és a három cserefa nagyajtót. Az újrakezdett építkezésnél adakozásban és szorgalomban kitűnt Jakab Dániel és Nemes János, ez utóbbi 1828-ban egy 400 ezüstforintot érő négymázsás harangot is készíttetett (ekkor egy véka búza ára 1,20 forint, egy napszám 50 krajcár volt). 1827. december 2-án, advent első vasárnapján került sor az első istentiszteletre, „praedicálván benne leg elsöbben egyik pap Péterfi József”, ekkor a kántor és orgonista Intze Sámuel volt. Mindaddig a régi fatemplomot használták, amely az új templom elkészülte után is még egy ideig állott.

1828-29-ben folytatódtak a munkálatok, 1829-ben elkészült a torony és annak bádogfedele a csillaggal és aranyozott gombbal, melyet N. Körösi Szász András ácsmester helyezett fel július 25-én, alatta pedig az árbócon kiképzett mélyedésbe emlékiratot helyeztek el. Ugyanebben az évben, felhasználva az 1727-ben és 1774-ben készült kisebb harangokat, a segesvári Gottschling Daniel megöntötte a ma is meglévő nyolcmázsás harangot. 1829 nyarán elkészült a feketére festett, aranyozott mutatós toronyóra is.

1830. szeptember 12-én sor került a templom felszentelésére, Bodola János püspök szolgálatával, a kollégium kórusa pedig az alkalomra komponált énekkel készült.

1847-ben jött létre az első bizottság, melynek feladata az orgonakészítő mesterek munkáinak megvizsgálása és a Kistemplom orgonájának megrendelése volt. Az orgonaszakértők megemlítik Bodor Péter „igazán szép külsejű, nagy művészi tehetséget mutató, mesterséges belszerkezetű, lábbal is változtatható ritka hangu orgonáját” is. Az árajánlatok bekérésére azonban később, 1864-ben kerül csak sor, és az orgonát végül Takácsy Ignác készítette el 1867-ben.

A templom épületét és javait érintő gondok és károsodások korán jelentkeztek: 1837-ben a kisebbik harang megrepedt, 1843-ban az óra javításra szorult, 1847-ben pedig egy szélvihar következtében a fedél megrongálódott. 1848 tavaszán, a forradalmi eseményekhez kapcsolódóan több népgyűlést is tartottak a templomban. Május 20-án a városi tanács a Kistemplomban polgári gyűlést szervezett, melyet a gyülekezet elöljárói fenntartásokkal fogadtak, a korábbi hasonló gyűléseken történt rongálások miatt. A forradalmi körülmények között 1849-ben a városi tanács korlátozta a harangozások számát és idejét. A Kistemplom 19. századi történetének talán legkritikusabb periódusa 1854 augusztusában kezdődött, amikor az osztrák katonai parancsnokság a templomot lefoglalta. A következő év januárjában pedig a városi tanács közölte az egyházzal, hogy a templomot gabonaraktárként fogják használni (a minoriták templomához hasonlóan). Az egyház csak 1856 márciusában kapta vissza a templomot, amit szeptember 5-én Bodola Sámuel püspök újraszentelt. Ez alatt a másfél év alatt a fából épült ispotálytemplomot használta a gyülekezet. 1857-ben aztán az egyháztanács elhatározta ennek a lebontását. 

Ezt követően tovább bővült a templom bútorzata: az úrasztalát Szenkovics Miklósné Rákosi Katalin adományozta 1868-ban, és először az ez évi pünkösdi úrvacsoránál használták. 1875-ben általános felújítási munkálatokra került sor, ebben az időszakban készítették el Szöllősi Sámuel és felesége, Demeter Rozália adomá-

nyából a nyolcszögű szószéket és a fölötte levő aranyozott szegélydíszes, urnás koronát. A renoválás alatt az istentiszteletek szüneteltek, majd pár hónap után, 1875. augusztus 22-én kezdődtek újra.

Újabb felújítási munkálatokra 1927-1930 között került sor Varga Ferenc vállalkozó vezetésével. Ezek alkalmával a Kistemplom külső jellege jelentős változáson ment át. Ekkor készült el a templomot körülzáró betonfal is, de az archív felvételek tanúsága és a levéltári okmányok szerint ugyanekkor nyerte el a külső, klasszicizáló neobarokk arculatát is. Az adományozók nevét a templom déli bejárata feletti díszes emléktábla őrzi. További javításokat végeztek 1959-61 és 1980-83 között, valamint 2001-2002-ben.

Az elmúlt években újra szükségessé vált a Kistemplom felújítása, mely munkálatok jelenleg is zajlanak. 

A templom hossza 35 m, szélessége 13 m, magassága 9 m, a torony magassága 42 m, az ülőhelyek száma 700.

A gyülekezet további, istentiszteleti célokat szolgáló ingatlanokkal is rendelkezik: a parókia épülete a tanácsteremmel a templommal átellenben van, míg a 2008-ra felépült gyülekezeti ház a templom szomszédságában található. 

 

 

A kistemplomi (Gecse utcai) gyülekezet számokban:

A gyülekezethez 1.319 férfi és 1.674 nő tartozik. Az 1.726 család közül 550 egyező vallású, 469 vegyes vallású, 439 özvegy és 268 egyedülálló (30 évet betöltött és nem házas).

68-an költöztek be a gyülekezetbe és 57-en költöztek ki (ebből nyolc külföldre).

22 keresztelőre, 62 temetésre, hat esketésre került sor és 20 fiatal konfirmált. 

Többek között 98 vasárnapi, 35 ünnepi, 336 hétköznapi és 42 bűnbánati istentiszteletet tartottunk, valamint 96 vallásórát, 115 bibliaórát és 24 szeretetvendégséget. 

Vasárnaponként átlagosan a gyülekezet 10 százaléka vett részt istentiszteleten. 

Úrvacsorát egy alkalommal átlag 400-an vettek.

Húsvét első napján (három istentiszteleten) összesen 896-an voltak templomunkban. 

(2015. évi adatok)

 

Dr. Berecki Sándor gondnok és Lakatos Péter lelkipásztor

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József lelkipásztor