A kislányra várva

A négy fiú négy külön világ. A tíz és fél éves Tamás megfontolt, magabiztos, talán az édesapja nyomdokain halad majd, a kilencéves Péter a spontánul, ösztönösen szavaló, mesét mondó művészjelölt, az ötéves Benedek, aki az óvodai szünetben virágot szed az „édesanyjának”, a szeretettel teli gavallér, az egyéves Dániel, aki egyelőre négykézláb igyekszik az óvodába, csupa móka, huncutság. A négy nagyszerű gyermek után a Kovács házaspár az ötödiket várja, az „előrejelzések” szerint ezúttal egy kislány fogja „felforgatni” a sokgyermekes lelkész férj, a pszichológus, egyetemi oktató feleség és gyermekeik életét. 

Szakmai szinten már nagyon sokat elértek, hisz dr. Kovács Szabolcs, Nyárádszentimre és Seprőd református lelkésze Hollandiában tanult, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen doktorált, dr. Kovács Réka Rozália a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológia Doktori Iskolájában dr. Bagdy Emőke és dr. Péley Bernadette egyetemi tanárok irányításával írta és védte meg doktori dolgozatát. Jelenleg a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékén tanít, s pszichológusként magánpraxist folytat. Okos meglátásait, tanácsait Harmónia összeállításunkban osztotta meg olvasóinkkal.

– Miért vállaltátok az ötödiket? Azt reméltétek, hogy kislány lesz? Hogyan lehet összeegyeztetni a folyton gyarapodó családot és a hivatást? – beszélgettünk el Rékával a szentimrei gyülekezeti otthonban.

– Úgy érzem, hogy semmit nem teszek, ami teher, ami muszáj vagy kötelesség, csupán azért, mert mások elvárják tőlem. Annyit vállalok, ami szívből jön. A család az első, a többi minden csak utána következik! Nem a kislány próbálgatásaként lett négy fiunk, teljesen mindegy a gyerek neme, annak örülünk, akit éppen nekünk szán a Jóisten. 

– Nagyszerű, tehetséges fiúkat neveltek, szakmai „ártalom”, hogy ennyire jól sikerül ez nektek?

– Van egy remek, „vagány” férjem, őt követik, másolják, megküzdenek vele. Ezen túl úgy gondolom, azért annyira életrevalók, mert hiszünk bennük, abban, hogy az életre vannak teremtve. Sokat szoptattam mindeniket külön-külön, talán ennek is van szerepe abban, hogy olyan remekül helytállnak. Mindenik más-más területen.

– Benedeket örökbe fogadtátok, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek?

– Ez nem kérdés a gyerekek számára, pontosabban ezek olyan felnőttkérdések. Mielőtt megérkezett hozzánk, két nappal korábban szóltunk a fiúknak, hogy testvérük lesz, és mivel mi nagyon örültünk, ők is nagyon örültek. 

– És a legkisebbhez hogyan viszonyultak?

– Érdekes módon, amikor Dani megszületett, Péter azt mondta: jaj, ez a testvérünk felforgatta az életünket! És valóban így volt. Most már kialakulóban van egy új rend, amelyben egyfajta felelősséget éreznek a legkisebbik iránt, holott ritkán kérjük őket arra, hogy vigyázzanak rá rövidebb ideig. És annyira szeretik, ő a kedvence mind a háromnak, élvezik, hogy föl tudják emelni, viszik magukkal.

– Visszatérve Benedekre, nagyon kedves fiú, ahogy az óvodában a kis virágcsokrot szorongatta, és készült, hogy odaadja neked, ma sem tudom elfelejteni.

– Benedekben sok szeretet van, melyet ki is tud fejezni. Mondta is a férjem, hogy ez értékes adottság, sok embernek gondot jelent kifejezni az érzelmeit, és mennyire jó Benedeknek, hogy ezt spontánul meg tudja tenni. Ráérez, ha valaki őszinte, jóságos ember, azt nagyon szereti, de aki nem, azt elkerüli. 

– Véletlen vagy szándékos volt az ötödik?

– Nem volt véletlen, de mégsem beszélhetek egészen tudatos döntésről, nyitottak voltunk. Mivel Péter, a második háborítatlanul született, Danival, a legkisebbel is erre készültem, de a velem lévő szakember úgy döntött, hogy az utolsó félórára bemegyünk a kórházba, ami összességében számomra nagy trauma volt. Ahogy nőkkel beszélek, rájövök, hogy valójában nagyon könnyen megúsztam, hiszen mindössze egy fél órát voltam a szülőszobában, nem volt gátmetszésem, de megalázva, kiszolgáltatottnak éreztem magam, rossz volt, hogy nem mozoghattam szabadon, kiabáltak rám, fontosabb volt a protokoll, mint a személyem. 

Szülés után jól voltunk, és nagy cirkuszok árán, de hazajöttünk. Jó döntés volt, a szülésem, ebben a formában, külföldön egy ambuláns szülésnek felel meg, ami egy bejáratott gyakorlat. Nálunk még nem tartanak ott, holott problémamentes szülés esetén fölösleges négy-öt napot a kórházban tartózkodni.

– Egy szebb, jobb élményt szeretnél őrizni?

– Egyrészt igen, másrészt érzem, hogy 39 évesen jobban érzem magam, mint amikor 28 voltam, a gyermekvállalás megfiatalít, regenerál, a legjobb dolog, ami velem történhet. 

– Hogy tudod a munkáddal összeegyeztetni?

– Nagyon szeretek tanítani, az egyetemi hallgatókkal foglalkozni.

– És a magánpraxisod?

– Szeretem, nagy sikerélmény, amikor hét-nyolc alkalom után egy házaspár úgy dönt, hogy mégsem válnak el, sőt, meghittebben próbálnak a továbbiakban egymás társai lenni. Nem varázslat az, ami ott történik, és én is nagyon sokat tanulok belőle. Továbbra is megtiszteltetésnek érzem, hogy az emberek beavatnak a magánéletükbe, legféltettebb dolgaikba. Sokkal többen keresnek, mint amennyi terápiát el tudok vállalni. Jelenleg hat van folyamatban, úgy tervezem, hogy miután szülök, folytatom.

– Kislány lesz?

– Igen, legalábbis az első és eddig egyetlen ultrahang szerint. Persze, ez még változhat.

– Minek nevezitek?

– Nagyon tetszett az Eszter, de ahogy megfogant, most már más neveket próbálgatunk. A Janka jelentésével – Isten kegyelme – találkoztam a napokban, ami gyönyörű. A bibliai nevek, a Ráhel és a Lea nagyon tetszettek, de amikor olvastam, hogy az egyik jelentése anyajuh, a másiké vadtehén, akkor elment a kedvem, habár a termékenységre utalnak. 

– Az sem tudják sokan, hogy a Barbara a barbár szóból ered. 

– Azt gondolom, hogy miután megszületik, megismerkedünk, és pár nap elteltével közösen nevet adunk neki. 

– Jó dolga lesz ennek a lánynak, hisz négy testőr, a négy fiútestvér őrzi majd! Legyen egészséges kisbaba, neked pedig szép, háborítatlan szülést kívánunk!

– Tudom, hogy nincsen könnyű szülés, de van olyan, ami erőt ad, mint amilyet Péterrel éltem át. Az első császármetszéssel kapcsolatosan ma már egyre több a kérdőjel bennem, hogy tényleg indokolt volt-e. Talán most sikerülni fog úgy világra hozni a kislányunkat, ahogy én szeretném.