2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság

  • 2013-10-11 15:19:51

A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. 

A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.

A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban”. Véleménye szerint az EB-nek bátorítania és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezeteket, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is” – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.

Winkler Gyula a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása”. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint az Európai Bizottsággal is.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján” – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.

A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök hangsúlyozta, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott polgári kezdeményezés nem kisebbségvédelmi javaslat, hiszen az unió kohéziós politikájának elmélyítését célozza, így az EU jogalkotási hatáskörén belül van, azzal együtt, hogy a javasolt jogszabály pozitív hatással lenne az EU kisebbségeinek helyzetére is, mint ahogy az uniónak számos olyan jogi szabályozása van, amely jótékony hatással van a kisebbségekre. Izsák Balázs közölte, a kezdeményezés polgári bizottsága nevében szeptember 27-én iktatták keresetüket a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságán az általuk benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása tárgyában.

Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntést hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.

A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásában csalódottságát fejezte ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.

A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató