Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A szászcsávási női viselet is több változáson ment át a XX. század kezdetétől az 1960-as évekig. A leányok két ágba fonták a hajukat, az asszonyok kontyba rakták. A fejkendő mintás delinszőrből készült, koruk szerinti színekben viselték, s a dicsői vagy a vásárhelyi vásárból vették meg készen. Ezt a kendőt ünneplőnek használták, selyemcsík és apró virágminták voltak beleszőve. Hasított inget hordtak gyapotszőttesből, később fehér gyolcsból. Tászlis ingnek nevezték. Az 1900-as évek elején nagy, szögletes gallérral, hosszú ujjal, vállán ráncokkal varratták. A mellén 3-3 levarrott hajtás volt, csipkével a szélén, de csipke szegélyezte a gallért és a mandzsettát is. A lájbi ünneplőnek bársony vagy szatén szövet volt, szalaggal és zsinórral díszítve. Ing helyett már 1900-ban is lékrit, azaz „blújzt” viseltek a szoknya anyagából, melynek szögletes gallérja, szabott, hosszú ujja volt, elöl végiggombolva, lerakásokkal a válltól lefele, fodorral a galléron és a kézelőn, elkeskenyedő ujjakkal, s derékban tenyérnyire kívül rásimult a szoknyára. A „blújz” szaténból, aprómintás vékony anyagból is készült, s bevont gombokkal gombolódott. A XX. század elején a bokáig érő szoknya is üzleti anyag volt. Akkor még csak egy alsószoknyát vettek fel alája, csipkével szegve az alján, s ezt fehérfersingnek is nevezték. A viselőszoknya háziszőttes, az ünnepi szőrdelin vagy vékony selyem, s a vékony anyagból varrott szoknyát is fersingnek nevezték. Egyszínű anyagot vettek, finom szövetet, sötét színben, bőven ráncolva. A kötény ünneplőnek selyemből készült, szögletes aljjal, körben csipkével szegve, alul 2-3 hajtással díszítve, és derékban ráncolva. A fersing vagy szoknya aljáig ért, s színe egy árnyalattal különbözött a szoknya anyagától.
A következő generáció lábszárközépig érő szoknyát viselt száras cipővel. Az 1930-as évektől megmaradt a tászlis fehér ing, a lékri gallérja széles pántra volt szedve a nyaknál, vászonszerű bolti mintás anyagokból. A leányoknak ünneplőnek gyapjúszoknyát szőttek házilag piros, bordó színűre festve, s a felvetőre a szoknya aljától 10 centire zöld csíkot szőttek az egyik szélére, ami a szoknya aljára került. Ehhez nem vettek lájbit, garnéros lékrivel hordták. Az asszonyok gyapjúszoknyája és lájbija kétnyüstösen szőtt, babosan díszített kávészínű, drapp, barna színű vagy kék volt, a felvető gyapotfonal, a leverő házigyapjú, s festődében festették meg. Ugyanabból az anyagból varrták a lájbit és szoknyát. Az ünneplő továbbra is delinszőr volt, lerakva vagy ráncolva, alján kefezsinórral, felette három hajtással. A bársony vagy szövetlájbit a hozzá találó szalaggal díszítették, valamint sujtással (vékony zsinórral), amit egyenesen egyik szélétől a másikig varrtak rá.
Ehhez már két alsószoknyát viseltek. A kenderszoknyát is házilag szőttek, hétköznapokra, lerakva, pirosra festve és blújzzal viselve. A két alsó sarkán lekerekített, üzleti anyagból varrt köténnyel hordták, munkához kenderköténnyel. A női télikabát háromnegyedes hosszúságú volt, vásárolt szövetből készült, a régi asszonyok kétsoros karikás zsinórozással viselték. A hárászkendőt a régiek is, leányaik is hordták hideg időben. A régi asszonyok mind szőttek ruhaneműt is, fehérneműt is. A népviseletet 1960-tól cserélték fel polgári ruhákra a mindennapi használatban és ünnepeken.
Szómagyarázat:
tászli: ráncolással vagy hajtásozással kialakított fodor
gárnér: a blúz, a szoknya díszítése saját anyagából vágott fodorral