Kiruccanás Carmelbe

Ez az utóbbi év a mindennapi rossz hírekkel, kijárási tilalommal, korlátozásokkal bizony elég nyomasztó hangulatot keltett. Ráadásul fogadott hazánk, szokásához híven, ismét világelső lett. Igaz, a járvány idején a több mint félmillió halott nem olyasmi, amivel dicsekedni lehetne. Azonban szerencsére elérhető a koronavírus elleni oltás, jelentősen csökkent a megbetegedések száma az utóbbi hónapban, és az új államvezetés a megszorításokat is enyhítette.

Kihasználtuk az adódó alkalmat, és egy rövid kiruccanást terveztünk Carmelbe. Hirtelen nem is tudom, hogy Carmel (Carmel-by-the-See) egy kis város-e, vagy inkább egy nagy falu, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy egy kedves település a Csendes-óceán partján, és aránylag közel van hozzánk. 

A Monterey-félszigeten, mintegy 190 km-re délre fekszik San Franciscótól, Amerika nyugati partvidékének egyik legszebb részén. Északon Monterey várossal határos, délen pedig az 1-es országút Santa Barbara, Los Angeles és San Diego érintésével mintegy 900 km után Mexikóba vezet. 1902-ben alapították, keresett turisztikai központ. 

A 2010-es népszámlálás adatai szerint 3.722 lakosa volt, 93,1%-uk fehér, 0,3% afroamerikai, 0,2% bennszülött amerikai, és 0,2% ázsiai. A spanyol, illetve latínó közösség pedig 4,7%-ot tesz ki, tehát egy aránylag homogén település, főleg kaliforniai mércével. 

Régen lakott terület, valamikor az ohlone indián törzs lakói éltek itt, de a XVII. sz. vége felé ezek nagy része kihalt a spanyol hódítók által behurcolt fertőző betegségek miatt, melyekkel szemben az immunrendszerük nem tudott védekezni.

A földet 1542-ben a Juan Cabrillo spanyol felfedező által vezetett tengerészek pillantották meg először az idegenek közül. Partra azonban csak egy későbbi expedíció szállt 1602-ben, és védőszentjükről Our Lady of Mount Carmelnek (Karmel-hegyi Miasszonyunk) nevezték el. A Carmel-missziót sokan Kalifornia alapjának tekintik, és itt található az állam első könyvtára. 

Az 1906-os San Franciscó-i földrengés után sok író, festő, zenész költözött Carmelbe, ezeket bohémeknek hívták. Ezek csoportjába tartozott Mark Austin, Jack London és Sinclair Lewis is többek között. Ma is egy művésztelephez hasonlónak lehet nevezni üzletei után. 1986 és 1988 között az ismert filmszínész, Clint Eastwood volt a polgármestere. Állítólag szeretett volna valamit építeni, amit az egykori városrendezés nem hagyott jóvá, és hogy célját elérje, polgármesternek jelentkezett. Mint ismert színésznek, nem volt nehéz dolga, a választók 72%-a reá szavazott, és ő 300 dolláros fizetésért vállalta a kétévi polgármesteri állást. E két év alatt sikeresen véghezvitte tervét, megmentette a Mission Ranchet a további modernizálástól, és kibővítette a városi könyvtár gyermekrészlegét. Polgármestersége azonban eléggé ellentmondásos kiértékelést kapott.

Hogy megőrizze egyéni jellegét, az egy négyzetmérföldnyi óvárosban a házaknak nincs házszáma, így a posta nem kézbesíti a leveleket, hanem az itt lakók a postán vehetik át őket. Egy másik érdekesség: van egy 1963-ból származó törvénye, mely tiltja a magas sarkú (5,1 cm magas és 6,5 cm2 felületű) cipő használatát különengedély nélkül. Persze ezt a törvényt ma már nem tartják be, és állítólag azért hozták, mert a sok hepehupás úton magas sarkú női cipővel nem lehetett járni. 

A város architektúrájának rendjét is szigorú szabályok korlátozzák. Az új épületeket a meglévő fák köré, mellé kell építeni, és a telek minden részén megfelelő számú fa kell létezzen.

Vendéglő- és szállodahálózatok képviselőit nem engedik letelepedni, a helyi vendéglőket pártolják, s ezek nagy része   – akárcsak a szállodák és az egész város is – nagy kutyabarát. A 3.722 lakosú városban mintegy 46 szálloda, illetve 64 vendéglő van, ez is mutatja, hogy a turizmus nagyban hozzájárul jövedelmükhöz.

Éghajlata mediterrán, a nyarak hűvösek, a reggelek borúsak, ködösek, de délutánra kiderül. A legszebb idő szeptember–októberben van, mikor az átlaghőmérséklet 22 C-fok. Májustól októberig az időjárás nedves.

Az út odáig elég eseménytelenül telt el, szerencsére a forgalom nem volt túl nagy, és két óra alatt megtettem az utat. Kissé meglepett, hogy az út bal oldalán a Diablo-vonulat jó néhány csúcsát hó borította. Már vagy tíz éve járok erre, de ilyet még soha nem láttam márciusban. Aztán a másnapi hírekből kiderült, hogy valóban egy ritka hideg front ért a környékre, még a sokkal délebbi Santa Monicában is észleltek havat. Ami azonban sokkal jobban izgatott, az az, hogy az út vége felé elkezdett zuhogni az eső. És esőben nincs mit csinálni Carmelben. Szerencsére kora délutánra kiderült, és utána már sütött a nap.

A szállodába korán érkeztünk, de biztosra akartunk menni, és bejelentkeztünk. Szállodánk a Green Lantern Inn, közel van a központhoz. Mint a szállodák nagy része, valamikor ez is egy nagy lakás volt, alakították szállodának. Egy kis szobánk, szekrényünk, fürdőszobánk van. Állítólag két kutyát is be lehet hozni, azzal a kikötéssel, hogy ne legyenek nagyobbak 50 kilósnál. Csak azt nem tudom elképzelni, hova férnének be, mert kutya nélkül is alig férünk. No de mindegy, nem azért jöttünk, hogy a szállodában töltsük az időt.

Kirakjuk csomagjaink, és máris indulunk szétnézni. Messze azonban nem érünk, mert mint utólag kiderül, filmeznek a városban, és a központi rész nemcsak az autók, hanem a gyalogosok előtt is zárva van. Sebaj, irány az óceán. Az évszakhoz képest kevesen vagyunk, de többen, mint gondoltam. Parkolóhelyet elég nehéz találni, a vendéglők nyitva vannak, igaz, csak 25%-os kapacitással. Sok helyen nem fogadnak el készpénzt, és a maszk viselete kötelező.

Az óceán partján az ismert kép fogad: ciprusfák, tiszta homokpart, sötétkék óceán és bárányfelhős égbolt. Mint egy giccses festmény, de a természetben nem hinném, hogy valami is giccses lenne. Ahogy a sétányon nyugat felé tartunk, bal oldalon megjelennek a házak, a helybeliek sétáltatják kutyáikat, vagy a ház körül tesznek-vesznek. Érdekes, rendezett lakóházak, beilleszkednek a természetes környezetbe a sok fa, növény közé. Ahogy azonban kezdjük elhagyni a tulajdonképpeni Carmel óvárosát, lassan kezdenek megjelenni a házszámok is. És nem csak a házszámok, hanem hatalmas új házak is. Ezek már nem illeszkednek a régi Carmel légkörébe. Hatalmas, kérkedő házak, és elég újaknak néznek ki. Az áruk pedig még kaliforniai mércével is magasak. Visszafelé még megállunk a Tor ház előtt, a Sólyom-torony jól látszik az utcáról is, de bemenni még nem lehet, még nem nyitották meg a koronavírus miatt. John Robinson Jeffers költő és családja lakott itt 1919 és 1999 között. A költő saját kezűleg segített a ház felépítésében. Terméskőből épült, stílusa elüt a többi házétól, lehet, hogy ezért is látogatják.

Késő délutánra, amikor visszaérünk a központba, a filmező autók egy része elvonult, a mellékutcák azonban nem mind szabadultak fel. Főleg azok nem, ahova mi szerettünk volna menni. Ha már itt vagyunk, gondoltuk, rúgjunk ki a hámból, és vacsorázzunk Clint Eastwood vendéglőjében, a Hog’s Breathben. Az utcába azonban nem engedtek be. Így másnap ismét oda mentem, hogy legalább fényképezzem le. Üzlet üzlet hátán, mindenki el akar adni valamit. Van itt helyi festmény, angol édesség, kutya-macska paradicsom, és minden, amit még el lehet képzelni. A járókelők is egyre többen vannak, úgy néz ki, lassan kezdenek helyreállni a dolgok. 

Csak ne legyen tiszavirág-életű ez a megújulás. Két egyforma ház nincs, és hogy még egyénibb legyen a hely, számtalan kis, szinte rejtett beugró udvar van, szintén üzletekkel tele. Az egyik mellékutcán elmegyünk egy templomocska kinézetű épület előtt, szerencsére írja előtte, hogy a polgármesteri hivatal.

Megvacsorázunk egy helyi olasz vendéglőben, több mint egy éve ez az első vendéglői vacsoránk. A báránycsülök finom volt, és a pohár kaliforniai pinot noir is jó volt azt lemosni.

(Folytatjuk)