Vélhetően a nagymenők nyomása áll ama, hozzánk is begyűrűzni készülő kezdeményezés hátterében, amivel száműznék a városközpontból a használtruha-kereskedéseket.
Vélhetően a nagymenők nyomása áll ama, hozzánk is begyűrűzni készülő kezdeményezés hátterében, amivel száműznék a városközpontból a használtruha-kereskedéseket. Más városok önkormányzatai is behódoltak ennek a nyomdaképes jelzővel nem minősíthető divatnak, de a kormány sem különb, az utóbbi időben számos olyan lépést tett, amivel a multiknak kedvezett egy adott területen működő kisvállalkozások kárára. Ez utóbbiak ugyanis sokkal nehezebben tudják megvédeni az érdekeiket, mint egy-egy nagyvállalkozó, akinek elég kilátásba helyezni hogy odébb áll az országból, és munka nélkül hagy néhány ezer embert, a mindenkori botcsinálta kormányok pedig máris a kegyeit keresik. Ahelyett, hogy olyan gazdasági légkört építettek volna fel az utóbbi évtizedekben, hogy ne csak az olcsó munkáskéz miatt legyen érdemes beruházni nálunk.
Itt, mifelénk a kisvállalkozók elleni hadjáratot elég nevetséges érvekbe tudják csomagolni az illetékesek. Az elvben jó, hogy vonzani szeretnék a turistákat, azonban ha a városközpontbeli kirakatoknak szánnak ilyen téren kiemelt szerepet, akkor a „szakértők” ajándékba kapják a bérüket. Először a város meglévő látványosságaival és adottságaival kellene vonzani a látogatókat, de nem a hangzatos stratégiák, hanem a konkrétumok mezején.
Meg illene azt is tudatosítani a döntéshozóknak, hogy a vásárlók többsége számára nem azért kelendőbb az olcsó áru a nagynevű márkás termékeknél, mert az adófizetők kimondottan ilyesmiért vonzódnának. Nem csak a ruhákra, hanem szinte minden termékre igaz, hogy a fogyasztók oroszlánrésze az olcsót részesíti előnyben, mert azt engedheti meg magának. És ez többek között azért is van így, mert azok, akiket a közügyek intézéséért fizet meg adójából a különböző rendű és rangú hivatalokban, ilyen gazdasági környezetet voltak képesek teremteni, ami csak ilyen életszínvonalat enged meg. Ha a vásárlónak csak olcsó, használt termékre van pénze, akkor a jó kereskedő azt fogja neki kínálni, mert őt nem az adófizetők, hanem a vevői tartják el. A város vezetőinek a kereskedők gáncsolása helyett inkább azon kéne fáradozni, hogy annyi és olyan szinten fizető munkahely legyen a városban, hogy a vásárhelyi adófizető a márkás termékek boltjaiba ne csak álmodozni térhessen be, hanem legyen ruhára, s egyebekre is elegendő pénze. Akkor a drágább holmik forgalmazóinak se kopna fel az álla. De amíg csak tervlufikból, és az egymásnak keresztbe tevésből van túlkínálat szép városunk fennforgóinak köreiben, ez a bőség nem fenyegeti az átlagembert. Csak az derülhet ki egyhamar, hogy a pellengérre állított kereskedők üzlethelyiségeire ki vetett szemet.
