Kincsünk: a szó
2011-12-20 15:08:34
- Kuti Márta
Utazásokon nyelvi élményt is gyűjtögetek. A Székelyföldön különösen érdekes dolgokat tapasztalhattam. Keresztülutaztam Marosvásárhelytől Kovásznáig e magyaroktól sűrűn lakott földet, és a táj szépségei mellett a magyar feliratokat is kerestem, elolvastam vagy hiányoltam meglétüket.
Utazásokon nyelvi élményt is gyűjtögetek. A Székelyföldön különösen érdekes dolgokat tapasztalhattam. Keresztülutaztam Marosvásárhelytől Kovásznáig e magyaroktól sűrűn lakott földet, és a táj szépségei mellett a magyar feliratokat is kerestem, elolvastam vagy hiányoltam meglétüket.
Udvarhelyen van a legtöbb belőlük, de angolul is tudnak, csak magyarul helyesen írni nem, ugyanis azt olvastam a városba beérve, hogy önkiszólgáló, így, két hosszú ó-val, mert kicsire nem adunk. Sepsiszentgyörgyön a kötőjelet kedvelik nagyon, mert jelző és jelzett szó közé is beteszik: pl. zöld-fenyő. Csíkszeredában egy szupermarketban a korlátolt áruk felirattal találkoztam, s amikor megkérdeztem az elárusítónőt, hogy hülyék-e ezek az áruk, vagy csak meghibásodottak, mert a korlátolt jelző erre utal, meglepetten nézett rám, s azt mondta, nem ő, a főnök tette ki a szöveget. A főnökre már nem futotta az időmből. Nyilván a stoc limitat szó szerinti magyar megfelelője akart lenni, csak akkor a korlátozott kellett volna ékeskedjen ott. Egyébként oly szépen mondhatjuk el magyarul, hogy: végeladás, végkiárusítás, ameddig a készlet tart stb. Ám ha nem tudjuk a szakkifejezéseket anyanyelvünkön, jön a tükörfordítás. Ezekből születnek a leiterjakabok.
No, leiterjakabokban nem szenvedünk hiányt.
Ki is az, mi is az, mert már olyan újságírót is láttam-hallottam tévében, akinek fogalma sem volt róla. Békés István Napjaink szállóigéiben azt írja róla: „Az eredetileg Leiter Jakab formában született fordítás-lidérc a Magyar Sajtó című lap 1863. október 13-i számának tárcarovatában tűnt fel először. A Magyar Sajtó ifjú munkatársára, Ágaira hárult a feladat, hogy itt Pesten eredeti párizsi tudósítást készítsen a Párizsban felszállott Géant nevű ’óriásléghajó’ első útjáról, ami akkor világszenzációt jelentett. A francia fővárosban lezajlott eseményről szóló beszámolót a német lapokból ollózta át a fiatal újdondász, s hangzott pedig a fordítás ekképpen: Midőn a legfelső felhőrétegen is átröpültek, a gömb megrezdült, kissé oldalt hajolt, de – így állítják az utazók – egyikök sem ijedt meg. Előhítták Godardot, a tapasztalt léghajóst. ’Fel, fel: oly magasra akarunk szállani, mint Leiter Jakab.’ A Magyar Sajtó munkatársai, de az olvasók is váltig törték másnap a fejüket, hogy ki lehet vajon a magasra szálló, hírneves L. J. Némi nyomozás után kiderült, hogy a német eredetiben Jákób létrája (Jakob’s Leiter) szerepel, amely az Ószövetség szerint a magas mennyekbe ér fel.”
Akkor a német, most a román.
Legkedvesebb számomra a maiak közül a nemzeti percek. Például minden mobiltársaság, amelyik a magyar anyanyelvű közönséget is megcélozza, nemzeti perceket árul, holott országos lenne az istenadta, mert az ország területére érvényes, és semmi köze a nemzethez. A románban csak a naţional jelöl országos érdekeltséget, míg a magyar igenis különbséget tesz nemzeti és országos között. Ezt jól érzékelteti néhány neves, patinás magyar intézmény neve: Országos Széchényi Könyvtár, de Magyar Nemzeti Múzeum vagy Magyar Nemzeti Galéria.
Ha elgondolom, hogy annak idején, amikor a Megéneklünk, Románia országos fesztivál dúlt, s románul Festivalul Naţional volt a neve, mennyire fontos volt a különbségtevés, mert másként betagolódhattunk volna a nagy egészbe. Talán most is jobban odafigyelhetne elsősorban a sajtó, a kiadók s a magyartanárok, hogy legalább a nyelvi kirakat mutasson, ha már beszélni alig tudnak az emberek.
A Székelyföldön erős a makaróni nyelv, és a félelem az anyanyelven való megnyilatkozástól. Sok helyütt, különösen a fürdőkön, ahol zömmel magyarok laknak, csak román nyelvű a felirat, kiírás, és az ott lakók természetesnek veszik, hogy pl. a cukrászda ablakában lévő nyomtatványon csak román nyelven közlik a választékot. Lassan már a sütemények nevét sem fogjuk tudni magyarul, hogy egyebekről, állat- és növénynevekről, egyéb szakkifejezésekről ne is beszéljek.
Maradnak a kötőszók és a káromkodások?
