Kiléptek a dobozból

Szombaton a Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt kétórás élő műsorral köszöntötte önmagát és hallgatóit a hatvanéves marosvásárhelyi területi rádióstúdió magyar szerkesztősége.  

A rádió létrejötte és ötévnyi hallgatásra ítélése politikai döntés volt. Alig másfél évtizeddel az 1956-os forradalom leverése utáni gesztus bevallottan propagandacélt szolgált. Ezt bizonyítja az ünnepi rendezvényen  bejátszott első híradó hangvétele és tartalma is. Az országszerte zajló néptanácsi választásokra mozgósította a Székelyföld lakóit. De minden nyomás és kényszer ellenére a rádió munkatársai negyedszázad alatt olyan műsorokat készítettek, hogy a diktatúra némaságra ítélte, és munkatársait szélnek eresztette. Egy újabb forradalmi hangulat, az 1989 decemberi ébresztette fel tetszhalott állapotából. A régi munkatársak mellett lelkes amatőrök kerültek mikrofon elé. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig.  Az újabb és újabb kihívások állandó megújulásra kényszerítették a szerkesztőket, riportereket, hogy a hiteles tájékoztatáson túlmenően vállalt céljukat teljesíteni tudják. A „Székelyföld hangja” alakítója, aktív szereplője a régió életének, amint Szász Attila, a szerkesztőség jelenlegi vezetője mondta köszöntőbeszédében. Hatvan évnek kellett eltelnie, hogy a napi 30 perces adásidőt feltornásszák 24 órásra. Bár ez is csalóka, hisz a német és a hétvégi román nyelvű cigány műsorral adásidőt lopnak tőlük. Ami ennél is zavaróbb, hogy a területi rádióstúdió vezetője, Lavinia Nicoleta Ghişa szombati köszöntőjében következetesen kerülte, hogy a magyar szerkesztőségről beszéljen,  végig a kisebbségeknek szánt műsorok kifejezést hangsúlyozta. Talán zavarta az a népszerűség és szeretet, amely a magyar rádiósokat övezi. A napi kétszázezres hallgatószám azt bizonyítja, hogy nem kispályás ez a csapat. Legutóbbi fegyvertényük, a nyári és téli olimpiákról bejelentkező munkatársak élő közvetítései  szervesen illeszkednek abba a törekvésbe, hogy állandóan új területek felé nyissanak. 

Az ünnepi összeállítás jól illusztrálta a rádiószerkesztők elvét: minden rétegigényt kielégíteni. Olyan előadók léptek fel a színpadon, akik állandó vendégei a rádiónak. A népművészek, a  könnyű- vagy a komolyzenei betétek egyformán vastapsot kaptak a palotában és vélhetően az élő közvetítést hallgatók vagy internetezők körében is. Gáspárik Attila színművész csipkelődő stand up jelenetében a politikai kabaréjuk születéséről is és Jászberényi Emese akkori szerkesztőségvezető szerepéről is megemlékezett. A születésnapi rendezvény résztvevői Kiss Csaba érzelemdús felvezetője után kegyelettel emlékeztek öröklétbe távozott kollégáikra. 

Akit a rádió lassú vírusa megfertőzött, képtelen kigyógyulni ebből a betegségből, mondta Nagy Miklós Kund, aki az „átkosban” cipelte a 12 kilós riportermagnót. Az előadás zárójelenetében  Kádár Zoltán jelképesen „bekutyázta” a hűséges társat, miután színpadra szólították az egykori és jelenlegi munkatársakat. A közönség most szembesülhetett vele, milyen nagy csapat van a láthatatlan munka mögött. És nemcsak egy estére léptek ki a dobozból, hisz az új kommunikációs csatornákon folyamatosan láthatóvá váltak.