Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2015-05-06 13:53:48
Városfelfedező és nyelvtanuló sétánk újabb útletérőjéhez érkeztünk: a Bartók Béla utcához. Száz évvel ezelőtt még Korzó köznek hívták. Elképzelem, milyen hangulata lehetett a boldog békeidőben az első világháború előtti évek városának, amikor az itt megnyitott utcában korzóztak a derék mészároslegények és a szép szolgálólá-nyok. Bocsássa meg nekem az olvasó, de én nem nagyon szeretem a mai Bartók Béla utcát: túlzsúfolt, szűk és nincs ma semmilyen hangulata. Márpedig egy tisztességes útnak, régi utcának is kell legyen egyedi hangulata, sajátos kinézése.
A Bernády korabeli, akkor még önálló arcképpel bíró erdélyi város hangulatához hozzátartozott a Korzó köz és főtér sarkán álló emeletes épület, amelynek földszintjén a Corso kávéház nagyvárosi társadalmi és társasági életet jelentett.
Az elmúlt száz év alatt nemcsak a város hangulata, társasági élete és lakossági összetétele változott meg, hanem igényessége, tartása és műveltségi színvonala is. Állunk a sarkon levő épület előtt, s mindezt szabad szemmel, első látásra felfedezzük. Az emeleti rész még mindig szép látvány, a múltból alig néhány megmaradt címer egyikének méltósága köszönti a mai embert: koronából kiugró szarvas, szarva között a Nap és mellette a Hold, s egy nyílvessző az örök küzdelem kikerülhetetlen sorsáról mesél.
A földszint már nem a régi, a gazdasági, üzleti élet kegyetlen törvénye nagy, látványos és igénytelen kirakataival átalakította a szépet, a szemnek tetszetőst, a modern ajtó mellett egy igénytelen tábla jelzi a bankvilág térhódítását: Agentia Bartok Bela. Így – rövid o-val és ékezet nélküli é betűvel. Itt már nem nyelvet, hanem helyesírást kellene tanulni és tanítani.
Nekem fáj, ha neveinkről elveszik az ékezetet, mert ott kezdődik el önazonosságunk, nemzeti sajátosságunk elkoptatása. Nem tudom, mit szólna a francia, ha Villon-t egy l-lel írnám, vagy az angol, ha Shakespeare-t h nélkül ejtenők ki. Bizony, nekünk az a fránya vessző ott az ó betűn sokat, nagyon sokat jelent – írásban és szóban egyaránt. Én igazán azt a dél-erdélyi vagy mezőségi települést tartom elvesző szórványnak, ahol már a magyar feleim nem mondják ki a hosszú magánhangzót. Ezért (is) zavar engem ennek a főtéri banknak a hibás felirata.