2019. augusztus 18., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha minden úgy megy, ahogy a polgármester tanácsadója pénteken, sajtótájékoztatón előrevetítette, akkor nem kizárt, hogy csütörtökön a helyi rendőrök sokgyerekes családokat fognak erőszakkal kivonszolni, kicibálni a marosvásárhelyi Rozmaring utcai éjjeli menedékhelyről, szociális központból. Lesz valószínűleg sírás, kiabálás, bántalmazás, cirkusz. 

Már az intézmény megnevezése is azt sugallja, hogy két rendszerben nyújtanak szociális támogatást a rászorulóknak. Egyrészt éjjeli szállást azoknak, akiknek nincs hol aludniuk – főként télen fontos ez –, másrészt hosszabb távon lakhatást sokgyermekes családoknak vagy hátrányos helyzetű személyeknek, akik teljesítik a központba való bekerülés feltételeit. 

Így aztán meglepő volt hallani, hogy a szociális ankétok alapján e központba – éjjeli menedékhelyre „bejutott” és évek óta ott lakó embereknek tulajdonképpen nem is szabadna ott lenniük, hiszen ez ellentmond az éjjeli menedékhely szabályzatának: csak az éjszakát töltheti itt a rászoruló, és csak egymást követő 10 napig (régebben legalábbis, ha emlékezetem nem csal, így volt). A tanácsadói nyilatkozatokból az jött le: mintha ezek az emberek kijátszanák a szabályzatot, visszaélnének a közösség jóhiszeműségével, hiszen 4 lejt kellene fizessenek, és még azt sem teszik meg… „és ugyebár ki ne lakna 4 lejért albérletben?” (Úgy tudjuk, felnőttek napi 4 lej fizetésére kötelesek.) Bronxi állapotokról hallottunk, piszokról, tönkretett berendezésről, bűncselekményekről. Jó, de ha ez így van, és évek óta tart, miért most derül ki? Mit tettek eddig az illetékesek a bűnözők, rongálók ellen, ha vannak ilyenek? Kitiltották őket? Állítólag őrző-védő szolgálat is van… Arról nem is beszélve, hogy néhány szobát a lakók maguk újítottak fel. 

Nem hiszem el, hogy Marosvásárhelyen, a szülővárosomban egy nagycsalád 6-7 gyerekét a hatóságok csak úgy kidobják az utcára. És az sem számít, ha levetik magukat a tetőről, vagy éhen halnak – ez is elhangzott a szóban forgó sajtótájékoztatón. Mint ahogy az a javaslat is, hogy fogadják be őket a jogvédő civil szervezetek…

A társadalomban van empátia és szolidaritás, ennek jeleként az adóink egy része az elesettek megsegítésére fordítódik. Az elesettek pedig próbálnak felzárkózni, munkát keresni. Van, akinek sikerült. Akinek nem, annak segíteni kell. Aki bűncselekményt követ el, azt meg kell büntetni. Hogy az érintettek elutasították a több száz kilométerre felajánlott munkát? Lehet. Lehet, hogy nagycsaládosként nem akarnak nekivágni a bizonytalannak, és lehet, hogy 2 hónapra (amíg kiteszik őket a Rozmaring utcai épületből) albérletet sem találnak sehol. Egyébként is, két hetet adni egy szociális rendszerbe bekerült családnak, hogy keressen más lakást, elképesztő közömbösség az önkormányzat részéről. (Még a munkahelyi felmondási idő is több ennél. Egy ilyen főjavítást mellesleg idejében be szoktak tervezni.) Eközben pedig a kilakoltatottaknak semmi garanciájuk nincs arra, hogy a javítási munkálatok után visszatérhetnek, hiszen a jelenlegi 117 lakó helyett csupán 54-et vesznek vissza. És az sem titok, hogy a polgármesteri hivatal új helyszínben gondolkodik, új épületet venne meg valakitől vagy valakiktől, am ezt a „nagy tervet” különféle megfontolásokból egy hónappal ezelőtt elkaszálta a tanács. 

Az épületet javítani kell, hiszen a menedékhely lakóinak testi biztonsága is fontos, de a rászorulókat magukra hagyni átmenetileg sem volna szabad. Hogy törvényes-e? Majd kiderül. És törvény megszegése sokba kerülhet a városnak, ha az emberjogi civil szervezetek európai bíróságra viszik az ügyet.