2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Népújság augusztus 10-i számában megjelent pisai ferde toronyra vonatkozó megemlékező cikk kapcsán, építési művezetői és feltalálói minőségemben jogosultnak tartom magam e cikkben leírtak mellé egypár személyes vonatkozású kiegészítő megjegyzést hozzáfűzni – nyilván a kérkedési szándék teljes kizárásával, csakis a tiszta valóság jegyében –, ugyanis az 1984-ben született, 1987-ben az Országos Találmányi Hivatalnál bejegyzett és 1989. március 28-án szabadalmaztatott találmányom a pisai ferde torony továbbdőlésének megállítására vonatkozó ötletemet tartalmazza, mellyel három nemzetközi találmányi világkiállításon vettem részt, és amelyet mindhárom helyen – Kuala Lumpurban (Malajzia), Varsóban, Budapesten – a külön-külön 11 tagból álló nemzetközi zsűri aranyéremre méltatott, Budapesten megkaptam ráadásul az Európa Géniusza kitüntetést is.

Találmányom lényege, hogy a dőléssel ellentétes oldalon vasbeton süllyesztőszekrényt juttatunk megfelelő mélységig az ép talajba, azt feltöltjük ólommal, és ebből a süllyesztőszekrényből vasbeton gerendákkal a torony alá nyúlunk, és így a kialakított vasbeton gerenda tenyér automatikusan átveszi a torony teljes terhét, melynek ellensúlyát az ólommal feltöltött keszon fogja képezni, míg a világ világ.

Az említett augusztus 10-i újságcikk hitelesen felsorolja az évszázadok során született ötleteket, konszolidálási próbálkozásokat, de azt is, hogy egyik sem hozta meg a kívánt eredményt, csakis a 2011-ben befejezett konszolidálási munkálat, amely által a szakemberek szerint legalább 300 évig stabil marad a torony állapota. Kérdés: majd akkor fog érvényt nyerni az én ötletem? Reméljük, 300 év múlva sem lesz késő.

1984-ben, amikor az építési művezetőit végeztem – építészeti mesteriskolának nevezzük mi Romániában –, történetesen az Előre napilap egyik számában olvastam egy Brunello Palla nevű egyetemi professzor nyilatkozatát, akit a pisai hatóságok kértek fel a torony dőlési szögének fokozatos ellenőrzésére. Szerinte a torony akkor dől, amikor a pisai öbölben a vízszint apad. Beindult a fantáziám, és arra a következtetésre jutottam, hogy a torony egyik felével a pisai öböl a valamikori part élére, míg a másik felével az évezredek során szárazfölddé átalakult hordalékra épült, mely hordalék, mint a szivacs, ha vízzel telítődött, tartja a ránehezedő terhet a hátán, de vízvesztést követően összeroskad, és vele együtt a rajta levő tárgy is elveszti stabilitását, roskadni kezd, és ezt a süllyedési folyamatot a pisai torony esetében csakis úgy lehet megállítani, ha a dőléssel ellentétes oldalon ellensúlyt képezünk, mégpedig egy ólommal feltöltött vasbeton süllyesztőszekrény segítségével, amelyet az előzőkben leírtam.

Ezt papírra is vetettem – persze román nyelven –, és egy román nemzetiségű volt tanügyi kollégámnak – még líceumi oktatómesteri koromból – véleményezés végett átadtam. Ő nagyon érdekesnek találta, de figyelmeztetett, ha lefordíttatom olaszra, és ki akarom küldeni Pisába, akkor feltétlen engedélyt kell kérnem az akkori államhatalom „fekete madarától”, a szekutól.

Jelentkeztem is a dicsőszentmártoni szekuritate egyik ezredesénél, az persze, amikor megtudta, hogy mire vonatkozik „irományom”, csak épp azt nem kérdezte meg, hogy mikor jöttem ki a dicsőszentmártoni diliházból, de nagy ironikusan megnyugtatott, hogy ha nem tartalmaz semmi politikai vonatkozásút, biztosra vehetem beleegyezésüket. Erre fel írtam az olasz követségnek, és egy Gianfranco Silvestro nevű technikai igazgató szívélyesen 10 napon belül válaszra méltatta levelem, és készséggel felajánlotta személyes segítségét is, ha tiszteletem teszem nála Bukarestben. De közvetlenül e levél postai kézbesítését követő napon már egy milicista altiszt kopogtatott lakásunk ajtaján, és ellenkezést nem tűrő hangon berendelt a szekus ezredeshez, Berindei Nicolaehoz. Az pedig, mintha kicserélték volna, tudtomra adta, hogy sürgősen jelentkeznem kell a megyei szekuritáténál. Amikor sorra kerültem, egy kakaskodó, alacsony termetű alezredes – utána tudtam meg, hogy Cherecheș Romannak hívják – rám förmelt: kivel beszéltem, még kinek mutattam meg a találmányomat? Én elképedtem, és hebegve-habogva kérdeztem rá, hogy ez találmány? Ő rávágta, hogy igenis, nagyon értékes találmány, és addig nem küldhetem ki Olaszországba, míg Romániában nem szabadalmazzák, hogy a hazának is haszna származhasson belőle. Beismerem derekasan, hogy az örömtől, hogy én feltaláló lettem, nem találtam helyemet, nyugtomat, és hozzáláttam sürgősen ötletem szabvány szerinti kidolgozásához. Ebben a dicsőszentmártoni Vegyipari Kombinát egyik feltalálója, Iszlai Géza mérnök volt segítségemre. S amikor elkészültem a szabványszöveggel, akkor adták tudtomra, hogy az Országos Találmányi Hivatalnál (OSIM) a bejegyeztetés csakis titkos postán keresztül történhet meg. Mivel én – a művezetői elvégzése után – a helyi Târnãveanca szövetkezet építészeti szekcióját a 101-es rendelet szerint ügykezeltem, a szövetkezet elnökéhez fordultam titkosposta-ügyben. De ő elutasított, hogy ők nem rendelkeznek ilyesmivel, ugyanúgy a Szövetkezetek Megyei Szövetsége, de a helyi Néptanács is, és még sokan mások, mindenhol azzal érvelve, hogy titkos postája csakis a milíciának és a szekuritáténak lehetséges. Ez az állításuk persze nem felelt meg a valóságnak, de én ezt nem volt honnan tudjam, hisz ilyen esetem még nem volt addig.  Így visszamentem a megyei szekuritatéra, és arra kértem „tovarãșul” colonel Cherecheș Romant, hogy mivel nem találtam titkos postát sehol, és emiatt nem tudom a haza szolgálatába állítani találmányomat, engedje meg, hogy mint egyszerű ötletet kiküldjem Pisába, s azzal lezártnak fogom tekinteni az ügyet. Rám meredt, és egy kis habozás után kijelentette, hogy elküldik ők, de azzal a megjegyzéssel, hogy az illetékeket, ami a bejegyzéssel és az utána következőkkel jár, az OSIM ne tőlük várja, a titkos posta tulajdonosától, hanem a megnevezett feltalálótól. Nyilván készséggel beleegyeztem, és így 1987. május 11-i dátummal megtörtént találmányom bejegyeztetése.

Panorámafelvétel a pisai Dóm térről

Fotó: Horváth Éva


Ezek után világosodott meg előttem, hogy azért kaptam mindenhol az elutasító választ a titkos posta ügyében, mert az illető szocialista vállalat, intézmény kellett volna állja a költségeket, ami első fokon is 870 lej volt, jelentős összeg, amit nem tudott az illető szocialista egység elfogadható törvényességgel elkönyvelni, mivel nem voltam náluk alkalmazva.

Eltelt közel 2 hónap a bejegyeztetés után, és értesítettek a dicsőszentmártoni Néptanácstól, hogy jelentkezzem náluk, mert a titkos postájukra érkezett Bukarestből számomra egy levél. Amikor felróttam a titkár elvtársnak, hogy most van titkos postájuk és akkor nem volt, azt válaszolta: ha alkalmazottjuk lettem volna, a fizetendő díjakat el tudták volna számolni, így el kellett – ha egy kis lódítással is – utasítsanak.

Kedves mai feltalálók! Ilyen időket éltünk mi, mai nyugdíjas feltalálók – közel a nyolcvanhoz – , akkor és ma sem élünk sokkal különbül, hisz „keményen” éljük a cardok és a szellemi alkotók diszkriminatív világát, hiszen a 8-as törvény szerint a zeneszerzők, írók, előadóművészek, építészek mind jogosultak az 50%-os nyugdíjkiegészítésre, de mi, feltalálók, mivel   egyes parlamenti képviselők szerint nem végzünk közvetlen „közhasznú” munkát, nem vagyunk jogosultak erre az állami kegyre. De épp ezért te, fiatal feltaláló kolléga, a mai divat szerint ne vedd nyakadba a világot, hanem maradj hazádban, annak reményében, hogy úgy, ahogy az én találmányom sokak, de főleg egy akkori kutatómérnöknő, dr. Ștefãnicã Maria figyelmét is felkeltette, a te találmányod is célba ér, ha későre is, esetleg a IV. generáció jóvoltából. De akkor sem lesz késő.

S ebben a titkos postára érkezett levélben ez a kutatómérnöknő, dr. Ștefãnicã Maria felrendelt Bukarestbe a Kutatóintézethez bizonyos állításaim hitelesítése végett. Tőle tudtam meg, hogy találmányom szövege először dr. Dinu Morar mérnökhöz, akadémikushoz – Elena Ceaușescu „jobbkezéhez” – került, aki már 15 éve foglalkozott a pisai ferde torony ügyével, eredménytelenül, és amikor elolvasta az én konszolidálási „fejtegetésemet”, eksztázisba esett, üvöltözött, asztalhoz csapkodta dossziémat, azt kiabálva, hogy lehetetlen, hogy ilyen egyszerű módszerrel megállítható a torony.

Mivel az OSIM a kutatóintézettől megfelelő választ várt ötletem szabadalmaztatását illetően, ez a kutatómérnöknő egy teljes körű geotechnikai adatbázist kért tőlem, amit csak a pisai hatóságoktól lehetett beszerezni, és azt mondta, tegyek lépéseket ez ügyben. Visszamentem Cherecheș Roman alezredeshez, és előadtam szándékomat, hogy a helyszínen, Pisában szeretnék a kutatóintézet által kért geotechnikai adatok birtokába jutni.

A legnagyobb vehemenciával utasított vissza, azt mondva, mivel a bukaresti követségtől minden segítséget megígértek – tudta a hitvány még azt is –, keresnek ők egy olasz nyelvet jól beszélő személyt, és annak segítségével kikereshetem a torony adatait tartalmazó háromkötetes könyvből a kutatóintézet által kért adatokat. És mit ad isten, a feleségem egyik, Magyarsároson franciát tanító tanár kollégáját jelölte meg (aki aztán később, a forradalom után Belgiumban talált végül is „biztos jövőt” magának).

Fizetve utazási, szállodai, étkezési költségeket, három napon belül hozzájutottam a kért adatokhoz, melyek szerint bebizonyosodott, hogy a dőléssel ellentétes oldalon autentikus szilárdságú a talaj, míg a dőléssel azonos oldalon 74 m mélységig tőzeg van, így hiába próbálkoztak 830 éven át a torony megmentésére sietők alábetonozással és egyebekkel, a végleges megoldás csakis az én ötletem alapján látszott megvalósíthatónak. Azt még meg kell említenem, hogy dr. Cornelia Georgescu mérnöknek, az OSIM újdonságvizsgálójának, miután rám kérdezett, hogy a süllyesztőszekrény felől hogyan tudok vasbeton gerendákkal a torony alá jutni, az volt a válaszom, hogy teleszkopikus zsaluzási módszerrel, előzetesen ultrahanggal bemérve minden akadályt.  ... És 1989. március 28-án megkaptam a feltalálói bizonyítvány (Certificat de inventator) mellett a találmányi szabadalmat (Brevet de invenție) is, 98.188-as számmal, melynek szavatossági ideje 2002. május 11-ig szólt. 

Még a „fordulat” előtt az OSIM kiküldte Münchenbe euro-szabadalmaztatás végett.

Erről személyesen is meggyőződhettem 1990 szeptemberében Münchenben tett  látogatásom során.

Egy Romániából, még a kommunizmus idején kitelepedett, Münchenben élő egyetemi tanárt kértem fel a Patentamt és személyem közötti dialógus lebonyolítására. Ő alá is íratott velem egy német nyelvű felhatalmazást, amiről utólag tudtam meg egy dicsőszentmártoni szász ismerősömtől, hogy ezzel a felhatalmazással minden jogot átadtam neki, még a licenc, azaz a találmány használati-értékesítési jogát is. Így bízzál az emberekben, te naiv feltaláló! 

Két évig vártam beszámolóját a fejleményekről, eredménytelenül, és amikor 1992-ben – türelmem fogytán – ismét elutaztam Münchenbe, már nem találtam korábbi lakhelyén, és egy közös ismerősömtől tudtam meg, hogy ez a szélhámos két év alatt dúsgazdag ember lett, már a régi barátait sem akarta megismerni, s amikor az újonnan kapott telefonszámon felhívtam, csak annyit mondott: „Sanyi, nekem van ügyvédem, legyen neked is, s az ügyvédek beszélnek”.

Honnan nekem pénzem ügyvédre 1992-ben Münchenben?

Nos, azt még meg kell említenem találmányom gyakorlati alkalmazási lehetőségét illetően, hogy ez az „egyetemi professzor” 1990-ben említést tett egy londoni mérnök-professzor barátjáról, aki nagy valószínűséggel az a valaki lehetett – interneten utána lehet nézni –, aki 2001-ben ajánlatot tett a pisai hatóságoknál egy ellensúly elvén alapuló módszer szerinti konszolidálási terv kivitelezésére, amit végül is – az 1995-ös, szinte katasztrófával végződő eljárás után – el is fogadott a pisai hatóság, és rövidesen hozzá is láttak ennek az új konszolidálási tervnek a kivitelezéséhez, az enyémtől eltérően annyi módosítással, hogy előbb kiszedték a dőléssel ellentétes oldalon lévő talajból egy bizonyos mélységig a földet, majd amikor a torony ezt követően elég jelentősen visszabillent, kiegyenesedett, egy jelentős méretű vasbeton gyűrűvel körbezárták a torony talapzatát, és a dőléssel ellentétes oldalon vasbeton cölöpöket juttattak nagy mélyen a talajba, melyeket a vasbeton gyűrűhöz erősítettek, így a torony visszakapta statikai biztonságát, egyensúlyát talán örök időkre, de legalábbis 300 évre, ennek az ellensúly elvén alapuló módszer alkalmazásának köszönhetően. Mely módszerre 820 év alatt senki sem gondolt rajtam kívül.

Ez az angol szakember is csupán 11 év után – találmányom Münchenben történő bejegyeztetését követően – tudta csak érvényre juttatni a pisai hatóságoknál, mely módszerről alapfokon nagy valószínűséggel müncheni „professzor barátjától” szerzett tudomást még az 1990-es évek elején.

Hogy ebből az ellensúly elvén alapuló konszolidálási ötletből milyen anyagi hasznot húzhattak egyesek? Számomra örökre megválaszolatlan kérdés marad.

Tény, hogy 2009-ben, miután felvételt nyertem a Román Feltalálók Egyesületébe, és jogot szereztem ezzel a nemzetközi találmányi világkiállításokon való részvételekre, ezért az ellensúly elvén alapuló konszolidálási ötletemért, találmányomért három aranyéremmel és az Európa Géniusza kitüntetéssel jutalmazott meg a sors. Köszönöm, sors, az erkölcsi elégtételt!... Legalább ennyit.  

Bárdosi Sándor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató