Kié a főtéri galambsereg?
2013-04-24 14:23:19
- Ötvös József
Csokornyakkendős, elegáns mellénybe öltöztetett, szőke fiúcska eteti a galambokat a város főterén. Szülei vagy nagyszülei valamelyik padon távolról figyelik, és mosolyog a lelkük, ahogy az öt-hat éves gyerek nejlontasakból bontja ki, és földarabolva dobálja a puha kiflit a galambok felé.
Csokornyakkendős, elegáns mellénybe öltöztetett, szőke fiúcska eteti a galambokat a város főterén. Szülei vagy nagyszülei valamelyik padon távolról figyelik, és mosolyog a lelkük, ahogy az öt-hat éves gyerek nejlontasakból bontja ki, és földarabolva dobálja a puha kiflit a galambok felé. Hosszú, vajúdó tavasz után olyan felszabadultak a galambok is, amint a magnóliák végre virággal köszöntik a Rózsák terén sétálókat. Pár perccel a déli harangszó előtti napfényben a város zaja is elcsendesül, amikor egy boldog gyermek eteti a tavaszi galambokat.
Két görkorcsolyás kislány – olyan első osztályos korúak – érkezik vidám arccal és aranyló, hosszú hajjal a fiúcska felé, s a megrettent galambok hirtelen elrepülnek. Az egyik kislány felnevet:
– Látod, hogy megijedtek tőlünk –, s gurulnak is tovább a Kultúrpalota felé, de a magányos fiúcska magába roskad. Áll szomorúan az elrepült galambok után nézve, kezében ott fogja még a kiflit, s lassan sírni kezd. Az egyik pad felől érkezik a kíváncsi kérdés:
– Miért sírsz, Janika?
A fiúcska szipogva válaszol, talán csak én hallom tisztán a szavakat, amint éppen mellette állok meg:
– Elkergették a galambjaimat.
Tavaszi kötekedő kedvemben felkapom a beszéd fonalát:
– Miért gondolod, hogy tiéd ez a galambsereg?
Könnyes, csillogó szemmel néz reám, olyan tiszta és őszinte az arca, mint egy tavaszkezdő hóvirág, és olyan nagy a bánata, mint aki ezeridegennek is kiönti panaszát, csak enyhüljön lelke terhe. Akár egy honvédő katona, úgy áll velem szembe, finom, üde testtartásába dac és fájdalom vegyül, mikor sokatmondóan válaszra méltat:
– A galambok azokéi, akik etetik.
Ötvös József
