2022. augusztus 13., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Pillanatnyilag ezen a kora hajnalon abban bízom, hogy sikerül megírnom a csütörtöki kimenőt, amely reménynek ugyancsak bizalom az eredője, hogy meg is fog jelenni. Hacsak...

Tehát elsősorban magamban bízom, ugyanis a családom még nem ébredt fel, Ancsika még nem indult el az iskolába. Ő abban bízik, hogy pontosan fog találkozni a barátnőjével, aki egy hajításnyira lakik tőlünk, nem kell rá várni a hidegben, és együttesen sorok nélkül sikerül megvásárolni az uzsonnához oly szükséges kiflit/perecet/pizzaszeletet. Ugyanis egyáltalán nem bízza a véletlenre, hogy ehetőt kapnak az iskola-uzsonna-akció perecein belül. Csalódás sokszor érte őket, anélkül, hogy végzetesen megrázta volna. Hacsak...

És még nem ébredt fel a feleségem, aki egyben kritikus szemmel méreget engem és az írásaimat, de bízom abban, hogy megjelenés esetén felposztol a közösségi hálóra, és az egyszerre csak függőággyá változik, ahol kellemesen himbálózom a lájkok özönében. Hacsak...

Tehát egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy a legolcsóbb, ha magunkban bízunk. Így szólt anyánk és apánk, amikor az első szereplésünk volt az óvodában vagy az iskolai ünnepségeken, persze mondták, hogy ők is ott lesznek a nézőtéren, az első sorok valamelyikében, és bízzak a pedagógusban, aki csak jót akar nekem, magának és az iskolának. Ez a két utóbbi szempont csak jóval később jutott tudomásomra, amikor kiderült, hogy a pedagógust is osztályozzák látható és láthatatlan hatalmak, evilágiak és kinevezett szervek. Szóval ne törődjek a lámpalázzal, bízzak abban, hogy megtanultam a leckét, vizsgázzak hidegvérrel. Nyugodtan menjek el a randevúra, mert az a lány. Hacsak...

Másodsorban is bízhatunk felmenőinkben. A közvetlenekben: anyában és apában és még inkább – mert több idejük van, és nagyobb türelemmmel és tapasztalattal rendelkeznek – a nagyszüleinkben, amennyiben rendelkezünk ilyen kivételes pluszvédnökökkel (nekem nem adatott meg, érthető értelmetlen világpolitikai és észak-erdélyi okokból). Szóval anyánk nem akar becsapni – kivéve kegyes-praktikus okokból karácsonykor –, mert jó tanácsai segíthetnek keresztülgázolni a nehézségeken. Próbált. (Nincs hacsak.) És a gonosz mostoha merő kitaláció.

Bízhatunk a körülményekben, amennyiben van erőnk, képességünk, szemünk-fülünk-orrunk a környülálló tények, tényálladékok, helyzetek, adottságok és véletlenek, törvények és törvényszerűségek felismerésében, a magunk javára fordításában. Például ha egy elejtett, ezerdollárosokkal tömött tárcát találunk a Kuala Lumpur-i repülőtér mosdójában vagy a Kilimándzsáró keleti lejtőjén lefelé haladva, és körültekintve sehol sem pillantunk meg ismeretlen/ismerős milliomosokat mászkálni. Hacsak...

Hívő ember bízik Istenben. Hozzá számos ima és fohász szállt már a történelem folyamán, valószínűleg azóta, hogy az emberi gondolat eljutott a fölöttes égi (mennyei) hatalom el- és felismeréséig. A totemtől és tabutól a láthathatatlan, de mindenütt jelenvalóig. Magánügy, legbelülről fakadó érzés a gondviselésben való bizalom. Hit dolga és meggyőződésé. Hacsak...

Bízhatunk olykor az intézkedő rendőrben, közlekedési táblákban, főszakácsban, ápolókban, orvosokban. Sőt barátainkban is. Bízhatunk másrészt, ugyan fenn- tartásokkal, a mesteremberekben, szerelőkben-javítókban, a hatóságokban, az igazságszolgáltatásban, bízhatnánk jobban az emberek alapvető igazságérzetében, becsületességében. A menetrendben, bizonyos határokig. Ezek esetében már opcionális a bekezdéseink végére csatolandó ’hacsak’-ba zárható jogos/jogtalan kétkedés.

Bizalommal közelítsünk külföldi utazásaink során, ha eltévedünk, az első utunkba kerülő értelmes arcú idegenhez, nyugodtan kérdezzük meg, hol van az Eiffel-torony és Thaiföldön a legolcsóbb csapszék, az első nyilvános vécé, és bízzunk abban, mivel beszélünk egy nemzetközi zagyvanyelvet, amit az európaiak értenek, nem is beszélve expresszív mutogatáskultúránk, színpadi alakításunk egyértelműségéről, hogy megmutatják, hol van nyilvános illemhely (késedelem nélkül!), a Rue de la Paix, a kis ír korcsma, képtár, szuvenírbolt, turkáló, buszmegálló, peron vagy repülőtéri 42-es kapu.

Aztán mindjárt itt vannak a sarkon, az utca vagy pálya elején, sőt a tévénéző fotelünktől kétlépésnyire az igazán nehezen megszerezhető bizalmi indexek. Ami a véleményeket, a médiát és az aktuálpolitikát, a jóslásokat és összeesküvés-elméleteket, csudarecepteket, gyalogprófétákat és -kakukkokat, a pontos időt, az államilag garantált hordószónokokat vagy a világegyetem eredetét és az angyalok nemét illeti.

A fentieket lehetőleg fogadjuk kétkedve. Minden másban, aminek felsorolása e kicsiny tájékoztató keretében nem került említésre, bízhatunk. De azért legyen nálunk tiszta zsebkendő, elemlámpa, kétnapi hideg élelem vagy ezzel egyenértékű bogyó, némi pénzmag, fájdalomcsillapító és fényképes igazolvány, valamint az oly fölöttébb szükséges ’hacsak’. Bármilyen kiszerelésben. Bízzatok ben- nem. Hacsak...