2019. április 21., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tavalyi év második felében három szerződést írt alá

a kibédi önkormányzat, mindegyikük nagyobb beruházást tesz lehetővé a küküllőmenti községnek. Azóta már a megvalósítás folyik.

Dósa Sándor polgármester lapunknak elmondta, hogy a község három beruházási projektje közül az egyik decemberben le is zárult, Kibéd egy gyors beavatkozásokra használható terepjáró tűzoltóautót vásárolt. Ennek beszerzéséről még 2017-ben döntött a helyi tanács, így a kistérségi LEADER akciócsoport egyik kiírására nyújtottak be pályázatot, és meg is kapták a támogatást, így megvásárolhattak egy Romániában erre a célra felszerelt vadonatúj Ford terepjárót. A 352 ezer lej értékű jármű kisebb tüzek oltásánál vagy a nagyobbak megfékezésénél használható, amíg megérkeznek a nagyobb tűzoltó tartályautók. Így ebben a járműben két különálló, de szükség esetén egybekapcsolható motorpumpa van, amely vizet tud felszippantani, és tömlőkön oltásra küldeni, szabályozható, hogy vízzel vagy porral oltsa a tüzet. A községben hagyománya van az önkéntes tűzoltásnak, de a meglévő régi autó használhatatlanná vált, így jelenleg ez az egyetlen ilyen eszköze a kibédi alakulatnak.

A tűzoltóautó már meg is érkezett Kibédre
Fotó: Dósa Sándor


Orvosi rendelő épül

Többfunkciós orvosi rendelő építése kezdődött el az ősz folyamán, amelyben gyógyszertár, fogászati, szemészeti rendelő lesz, továbbá egy rendelőben felváltva vizsgálják majd a betegeket városról érkező szakorvosok. Egyéb távlati terveik is vannak, de egyelőre az épület befejezése a fontos – magyarázta az elöljáró. A művelődési otthon mellett elkezdett beruházás során 450 négyzetméter alapfelületű, kétszintes épületet emelnek, decemberben a tetőzet elemeit is elkezdték felrakni, de jelenleg szünetel a munka. A kivitelező három évet kapott az építésre, de reményeik szerint az idei év végére befejezi, ha továbbra is az eddigi ütemben halad, és a pénzforrások sem akadoznak. Az 1,4 millió lejes beruházást a kormány támogatja.


Új híd a Kis-Küküllőn

Ugyancsak kormánytámogatással az idén végre elkezdődik az új híd építése a Kis-Küküllőn. A falut és a folyón túli mezőgazdasági területeket jelenleg egyetlen híd köti össze, de ennek állapota nem engedi meg, hogy nehézgépek közlekedjenek rajta. 

Márpedig ma már csak úgy gazdaságos a földművelés, ha erős, nagy gépekkel végzik, ezért van szükség olyan hídra, amely nehézjárművek átjárását is lehetővé teszi. Az új, 52 méter hosszú, 5,5 méter széles hidat a falu felső szélén építik meg, a projekt révén további 1,8 kilométer földutat javítanak meg a sóváradi közigazgatási határig. A nyertes cég készíti el a terveket és végzi az építést, ehhez közel négymillió lej áll rendelkezésre.