Ki tudja, meddig kell még viselnünk?

A koronavírus-járvány legtöbbet emlegetett szava kezdetben a kézmosás volt, jelképévé pedig a sebészi maszk vált, használatának fontosságáról „orrvérzésig” tájékoztatták a nagyközönséget. A maszkról szóló hirdetések akkor fogytak el, amikor helyüket egy sokkal hatékonyabb védekezési eszköz, a vakcina népszerűsítése váltotta fel. Amin nem kell csodálkoznunk, hiszen a nagyobb járványok idején is ez volt a sorrend, ugyanis minden egyéb intézkedésen túl a védőoltás segített abban, hogy csökkenjen a megbetegedések száma, és a kialakuló úgynevezett nyájimmunitás következtében (mennyire nem szeretem ezt a szót) a fertőzés terjedési lánca megszakadjon.

A maszk viszont, ha nem is reklámozzák már olyan sokat, még egy ideig öltözetünk „alapdarabja” marad. A divatkreátorok egy része gyorsan rá is hangolódott, és az elegáns öltözékhez színben és anyagban illő maszkokat kínálnak, amelyekbe belecsúsztatható a szűrőlap is, olyan textíliából kiszabva, amely nem engedi se ki, se be a vírusokat. Az egyszerű anyagból varrt maszk ugyanis nem szigetel annyira, mint az összevissza szálakból kialakított kelme, ennek ellenére több a semminél. Sokan felfedezték az üzletet benne, és kisebb-nagyobb cégek a készítésükre átállva vészelték át a járványt. Ugyanakkor híres divatcégek, mint például a Gucci vagy a Palm Angels is terveztek egyedi maszkokat. Volt, aki arannyal vagy Swarovski-kristályokkal díszített darabot rendelt.

Amúgy el kell ismernünk, hogy a maszk nem kellemes viselet. Téli mínusz fokokban a szemüveg, különösen, ha műanyag a lencséje, bepárásodik, és nehéz a kettőt összeegyeztetni. Azoknak sem könnyű, akik szájon veszik a levegőt. A maszk hamar benedvesedik, s olyankor azonnal le kellene venni, és minél hamarabb megszabadulni tőle. Ehelyett sokan kimossák, és újra felteszik. Bár a megnövekedett kínálat miatt az ára csökkent, de még mindig nem annyira, hogy az átlagpolgár napi több maszkot is megengedhessen magának. Sőt, egyeseknek csak egy van, és láthatóan összekoszolódott, ami eléggé gusztustalan látvány.

Ha visszatekintünk a történelemben, meggyőződhetünk, hogy a maszk nem új keletű védekezési eszköz. Sírásók és gyógyítók is használták a 14-15. században az arcukra kötött kendőt. És emlékezzünk csak vissza a csőrrel ellátott madármaszkra, amelyet a pestisdoktorok viseltek a 17. századi nagy járvány idején. Jellegzetes öltözékük tervezője a Medici család udvari orvosa, Charles de Lorme volt.

A mai maszkokhoz hasonló száj- és orrvédő alkalmatosságot az 1912-es mandzsúriai pestisjárvány idején egy Cambridge-ben végzett fiatal kínai orvos, Kien-teh Wu készített többrétegnyi pamutból és gézből. Francia orvostársa, aki megalázó módon kigúnyolta, és azért sem tette fel, hamarosan belehalt a pestisbe. A maszk népszerű lett, és az 1918-as spanyolnáthajárvány idején, a korabeli képek tanúsága szerint, már széles körben hordták.

A sebészek viseletéhez is régen hozzátartozik, hogy a szájukból a baktériumok ne juthassanak be a feltárt vágásba. A sokat reklámozott úgynevezett sebészi maszkok ma is elsősorban a vírusok terjedését gátolják, és kevésbé védenek a behatolásuk ellen. A legbiztonságosabb maszkot az Egyesült Államokban kezdték el gyártani, kezdetben ipari, majd mindennapi használatra is. Az N95-ös maszk többrétegnyi, apró szálakká préselt polimerből készül, amelyek között a vírusrészecskék fennakadnak. Viszonylag drága, s bár kitűnően véd, hosszú órákig ennek a maszknak a használatát sem ajánlják. 

A keleti országokban a maszkot a városok szennyezett levegője és az influenza elleni védekezési eszközként korábban is rendszeresen viselték, a Covid–19-járvány idején kötelező módon. Mára már utasítani sem kell a kínai, japán és más kelet-ázsiai országok lakóit, mert ahogy nőni kezd a szmog vagy a fertőzöttek száma, már teszik is fel a maszkot. És ki tudná megmondani, hogy mennyi ideig kell még viselnünk, bármennyire is kényelmetlen.