2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mintha a háború szele egykettőre elfújta volna a koronavírus-járvány okozta veszélyt, Európában zsinórban függesztették fel a korlátozásokat. A román tanügyminiszter is lezseren bejelentette, hogy nincs már szükség a tanintézetekben a nyáltesztre, az iskolába indulás előtt nem kell elvégezni, de ahol még van, a gyanús esetek kiszűrésére felhasználják, ahol nincs, ott feltehetően nem is lesz rá szükség – tette hozzá az egészségügyi szaktárca vezetője. 

A korlátozások felszámolása azonban nem vonatkozik a kórházakra, ahol koronavírusos betegeket ápolnak még ma is, mint például a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban. Az intézményben március végéig nem lesznek változások. Elhalasztott operációk újrabeosztásával sem kell bajlódni, mert a szükséges műtéteket előbb-utóbb elvégezték – tájékoztatott a kórház sajtófelelőse. 

Az egység szerkezeti átalakításáról sincsen szó egészen addig, amíg a kórházban vannak még koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek. És vannak. Az egyetemi sportcsarnokban kialakított háttérkórházat sem számolhatják fel addig, amíg az ideiglenesen kialakított intenzív terápiás osztályon súlyos állapotban lévő betegeket ápolnak. 

A maszk viselése továbbra is kötelező a kórházban, és a beteglátogatás korábbi rendjét sem állították vissza. Érvényben marad, hogy aki a kórházban fekvő hozzátartozójával szeretne találkozni, kérvényt kell benyújtana, amit a beteg kezelőorvosához továbbítanak, aki eldönti, hogy a beteget meglátogathatják-e a hozzátartozók.

Mindez március végéig érvényben marad, és remélhetőleg fokozaton felszámolják, ha az utolsó koronavírusos beteg is elhagyja a kórházat. A remélt végkifejlet ellenére kétséges, hogy a világot megrengető agresszió képes lesz a fürgén mutálódó SARS-CoV-2 kiirtására. Az illetékesek viszont azt remélik, hogy az eluralkodó pánikhangulaton és mindazon, ami ezután következhet, enyhíteni tud a járványügyi korlátozások beszüntetése. 

Mulatni immár szabadon lehet, csak legyen amiért egy emberéleteket kioltó járvány után kirobbantott pusztító háború egyre mélyebb árnyékában.