2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tompa Gábor bukaresti rendezése kapcsán vetünk fel néhány – ma is érvényes – problémát. Eugen Ionesco 1954-ban írta Az új lakót, de írhatta volna akár ma is – egy/per/egyben érvényes.

Jelenet az előadásból (az adevarul.ro honlapról)


Tompa Gábor bukaresti rendezése kapcsán vetünk fel néhány – ma is érvényes – problémát. Eugen Ionesco 1954-ban írta Az új lakót, de írhatta volna akár ma is – egy/per/egyben érvényes. Környezetünkben ezrével találhatunk olyan nőt – vagy férfit –, mint ebben a darabban, aki olyan közönséges, olyan rámenős, olyan kevés eszű; akinek beszéde néhány, váltig ismétlődő közhely – de azt aztán mondja, kegyetlenül... A darabban a Házmesternő testesíti meg ezt az embertípust. Azért merjük állítani, hogy akár férfi is lehetne, mert a szexuális siker érdekében testével úgy a falhoz szorítja az Új Lakót, ahogy csak egy férfi tehetné azt. Tompa Gábor és munkatársai: Ada Navrot és Francisco Alfonsin közreműködésével látható így ez a jelenet Bukarestben, a Nottara Színházban.

Az előadás jéghidegen indul: az emberi kapcsolatok lefagytak. Mondhatni: megszűntek. De aztán az előadás melegedni kezd – és bátran állíthatjuk, hogy nem a szereplőknek, hanem a tárgyaknak köszönhetően: a bennük megtestesülő emlékek, félelmek és remények, a jelenlétükben kialakuló biztonságérzet következtében. Tompa Gábor rendezésének ez a valódi nagy felfedezése, újdonsága. Eddig mindenki mindig azt szajkózta, hogy Ionesco darabjában, Az új lakóban a tárgyak megfojtják az embert. Nem igaz. A tárgyak menedékül szolgálnak ahhoz, hogy az ember legalább életének utolsó pillanatában ne legyen kitéve a világ közönségességének. Új Lakó egy kis kört rajzol a színpad padlójára, amelyben elfér a karosszéke és a feje fölött lógó kötél. Ezt körülkeríti spanyolfallal, és behúzódik oda. Aztán vége... A színpadon halmozódó tárgyak lehetetlenné teszik, hogy bárki is megközelítse ezt a szent helyet. Ezt a menedéket.

Amikor az előadás után kijöttem a színházból, éles zajt hallottam. Az autók által keltett zaj tépte szét a fülemet, hasította szét az agyamat. A Magherun valóban sok autó közlekedik. Én számtalanszor járok ott, szinte naponta. De ezt a gyilkos zajt eddig még nem hallottam. Ez azt bizonyítja, legalábbis számomra, hogy Ionesco darabjától és Tompa Gábor rendezésétől magam is érzékenyebbé váltam. Képes lettem arra, hogy észrevegyem én is, amit Ionesco meglátott és így írt le: „Semmi sem tűnik számomra meglepőbbnek, mint az, ami banális. Benne található a valóságfölötti; igenis itt van a kezünk ügyében, a mindennapi semmiségekben”. Erre irányítja a figyelmet Az új lakó és a Nottara Színház előadása. Merem állítani, hogy érdemes rá odafigyelni. 

Zsehránszky István

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató