A személyes felelősséget megállapító közigazgatási-pénzügyi döntést a 2004. évi 554. sz., közigazgatási bíráskodásról szóló törvény, valamint a fentebb már idézett adóügyi eljárás rendelkezései szerint lehet megfellebbezni.
Ennek értelmében előzetes közigazgatási panaszt kell benyújtani az illetékes pénzügyi igazgatósághoz, melynek 30 napos törvényes határidő áll rendelkezésére a panasz elbírálására, illetve a személyes felelősséget megállapító döntés esetleges visszavonására, ami a gyakorlatban szinte soha nem történik meg. A törvényes határidő lejárta után 30 napon belül, vagy a panaszt elutasító közigazgatási döntés kézhezvételétől számított 6 hónapon belül a döntés ellen közigazgatási per indítható annak megsemmisítése érdekében. Az egész eljárás nagy szépséghibája viszont az, hogy ennek nincs halasztó hatálya a döntés végrehajtására nézve, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kiadott közigazgatási döntést akkor is végre tudja hajtani a pénzügy a kötelezett személyen, ha az fellebbezett ellene.
A végrehajtás felfüggesztését – szüneteltetését – viszont külön bírói-közigazgatási eljárásban lehet kérni, de ebben az esetben a végrehajtott összeg 20%-áig terjedő kaució – óvadék – letételére kötelezhető a fellebbező fél, ami gyakran nagyon nagy megterhelést jelenthet az esetleg igazságtalanul fizetésre kötelezett személy számára. A kaució a felfüggesztési eljárás jogerős elbírálása után visszaigényelhető, viszont pervesztés esetén az összegre az adóhatóság kárigényt jelenthet be a végrehajtás alaptalan késleltetése által okozott károk megtérítésére. Az eljárás a családi vállalkozások tartozásaira is alkalmazható.
Annak sincs semmilyen akadálya, hogy esetlegesen külföldi állampolgárságú és lakhelyű személy felelőssége kerüljön megállapításra és behajtásra, ugyanis Romániára is érvényes az Európai Unió 2010/24/EU tanácsi irányelve, amely lehetővé teszi a tagállamok adóhatóságai közötti adóügyi jogsegélyt, amelynek eredményeképpen az illető személyt a fölötte joghatósággal rendelkező ország adóügyi szervei hajtják végre, majd utalják át a megkereső államnak a behajtott összeget. Különösen gyakori a Magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé irányuló megkeresés, lévén a két ország között intenzív kereskedelmi kapcsolat.
A társaság tartozásaiért egy magánszemély felelősségét másik úton is meg lehet állapítani, ami nem annyira gyors, mint a fentebb vázolt eljárás, és nem is mindig végződik végrehajtással, ami az előző esetben viszont mindig megtörténik. Ez az eljárás több szempontból is különbözik az előbbiekben vázolttól, ugyanis ennek előfeltétele a társasággal szemben elindított törvényszéki csődeljárás, amelyben, bizonyos esetekben, a felszámolóbiztos vagy a cég hitelezőinek tanácsa kéri harmadik, természetes személy – magánszemély – személyes felelősségének megállapítását a csődbe jutott társaság teljes adósságának fedezésére. Ezek a személyek általában az ügyvezetők, de bármilyen harmadik személy felelőssége megállapítható, ha bizonyíthatóan hozzájárult a társaság fizetésképtelenségéhez. A csődtörvény 169. paragrafusa taxatív leírja azokat a helyzeteket, amelyek megalapozhatják a magánszemély személyes felelősségét. Ezek a következők: a társaság javainak, fizetési eszközeinek vagy tevékenységének saját vagy más személy részére történő felhasználása, nyilvánvalóan veszteséges tevékenység folytatása személyes érdekből, törvénytelen, fiktív-kettős vagy hiányos könyvelés vezetése, törvénytelen vagyonmentés vagy adósságnövelés, törvénytelen finanszírozási ügyletek, a csődbe jutás előtt egyes hitelezők preferenciális, a többieket károsító kifizetése, bármilyen más törvénytelen, fizetésképtelenséget előidéző cselekedet.
Ezek a tettek csak akkor alapozzák meg a személyes felelősséget, ha azokat károkozó szándékkal követték el, és ezen cselekedetek és a társaság fizetésképtelensége között ok-okozati összefüggés van.
Az előző eljárással ellentétben, ebben az esetben a felelősséget a csődeljárás keretében a törvényszék állapítja meg, amelynek a határozatát meg lehet fellebbezni.
Mindkét eljárás esetében jellemző, hogy a törvény előtt első körben az ügyvezető (adminisztrátor) felelősségét a legkönnyebb megállapítani, ugyanis a romániai 1990. évi 31. számú, a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései alapján a társaság ügyvezetéséért mindig a törvényes ügyvezető felel. Ha védekezésképpen azt állítja, hogy a társaság fizetésképtelensége más személynek róható fel, akkor azt bizonyítani kell, illetve az illető személyt biztosítékul perbe hívhatja.
A gyakorlatban sokszor felfedezhető az a jelenség, amikor a bajba jutott társaságot úgynevezett strómanoknak adják el, akik bizonyos összegért, végrehajtható vagyonnal nem rendelkezve, hajlandóak elvinni az „adóbalhét”, annak ellenére, hogy ezek a cselekedetek több bűncselekmény törvényes tényállását is kimeríthetik.
Összegzésképpen elmondható, hogy a válság okozta költségvetési szigorítások és a növekvő adóbehajtási fegyelem az adóhatóságokat arra ösztönözte, hogy a fentebb vázolt eljárásoknak érvényt szerezzenek – ezek az eljárások eddig is léteztek –, illetve a megállapított követeléseket be is hajtsák, függetlenül a kötelezett személy állampolgárságától. Következésképpen azokat a gazdasági társaságokat, amelyeket már nem szándékoznak használni gazdasági tevékenységhez, nem szabad magára hagyni „lesz ami lesz” alapon, hanem tartozásait rendezve – elsősorban az állam felé –, a törvényes rendelkezések szerint fel kell számolni, vagy fizetésképtelenség esetén csődvédelmet kell kérni, ellenkező esetben a még oly ártalmatlan bot- (vagy nem) csinálta üzletember is komoly kellemetlenségeknek nézhet elébe.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
