2020. július 4., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Online fogadják a kéréseket

Közel egy hónap áll a szülők rendelkezésére, hogy a hat marosvásárhelyi bölcsőde valamelyikébe beírassák gyereküket, a jelentkezést június 2–30. között fogadják. A beiratkozás ezúttal a járvány miatt online történik.

Dr. Ferencz Emőke, a marosvásárhelyi bölcsődékért felelős igazgató lapunk érdeklődésére elmondta, 2012 óta, a bölcsődékre vonatkozó kormányrendelet értelmében, a tanév szeptemberben kezdődik, akárcsak az óvodában és az iskolában. A szülők bármikor vihetik a gyereket, de a beiratkozást a tanév kezdete előtt kell megejteni. Azokat is újra be kell íratni, akik a végéhez közeledő tanévben már jártak bölcsődébe. Júniusban van a beiratkozás első szakasza, június 2–30. között a szülőknek kérvényt, a polgármesteri hivatal honlapján elérhető típusnyomtatványt kell kitölteniük, és azt online eljuttatni a megadott címekre. A második szakaszban, július–augusztusban a szülőknek el kell juttatniuk a szükséges iratokat, és ezek alapján augusztus végén sor kerül a kérések elbírálására.

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Az igazgatónő hangsúlyozta, ha például az anyuka jövő márciusban szeretne majd visszamenni dolgozni, idén júniusban már be kell írassa a gyereket. Az iratcsomók elemzésekor figyelembe veszik az időpontot, amikortól az anyának szüksége van a gyerekfelügyeletre, és természetesen előnye van annak, aki idén szeptembertől menne vissza dolgozni, ahhoz képest, aki, tegyük fel, jövő év márciusában állna munkába. A szülőnek joga van év közben is beíratni a gyerekét, ám ezt  csak akkor tudják fogadni, ha hely üresedik. Az iratkozásnál elsőbbséget élveznek az adott bölcsőde körzetében lakó gyerekek, a szülőnek joga van bármelyik bölcsődébe, akár többe is beíratni a gyerekét, viszont az elbírálásnál több pont jár a körzetben lakóknak.

Városszerte hat bölcsőde van, az Egyesülés negyedben, az orvosi egyetemmel szemben, a Kövesdombon, Meggyesfalván és a Tudor negyedben kettő: a Munka, valamint a Tisztás utcában. Ezekben összesen 332 hely van. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy mindig túljelentkezés van, előfordult, hogy kétszer annyian nyújtottak be kérvényt, mint ahány hely volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy sok szülő beíratja a gyereket, de egészségi vagy egyéb okok miatt nem járatja egész évben.

A gyerekek életkora kapcsán megtudtuk, hogy a törvény értelmében a bölcsődébe íratható gyerekek esetében alsó korhatár nincs, vittek már a szülők 6-7 hónapos kisbabát is, de többnyire egyévesnél nagyobb, másfél éves gyerekeket íratnak be – mutatott rá dr. Ferencz Emőke.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Facebook-oldalán a napokban közzétett közlemény szerint a beiratkozáshoz ebben a szakaszban a következő iratok szükségesek: a beiratkozási kérvény és a vonatkozó okiratok, valamint beleegyezés a személyes adatok feldolgozásába. Letölthető a polgármesteri hivatal www.tirgumures.ro honlapján az Online szolgáltatások menüpont Servicii online/Acte necesare şi formulare tipizate/Serviciul Public Administraţia Creşelor címszavak alatt. A kitöltött kérvényt annak a bölcsődének az e-mail-címére kell elküldeni, ahová be szeretnék íratni a gyereket: – meggyesfalvi 1-es bölcsőde (Vajdahunyad utca 29. szám), e-mail: administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresa1tgmures@gmail.com

– a Kövesdombon található 2-es bölcsőde (Lămâiţei utca 18. szám), e-mail: administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresanumarul2@gmail.com

– az orvosi egyetem környéki 3-as bölcsőde (Gheorghe Marinescu utca 9. szám), e-mail: administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresa3.tgm@gmail.com

– Tudor negyedi 4-es bölcsőde (Tisztás utca), e-mail:

administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresa4tgmures@gmail.com

– Tudor negyedi 5-ös bölcsőde (Munka utca 4. szám), e-mail: administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresa5tgmures@gmail.com

– Unirii/Egyesülés negyedi 6-os bölcsőde (Remeteszegi utca 35. szám), e-mail: administratia.creselor@tirgumures.ro vagy cresa6tgmures@gmail.com

Az online benyújtott kérvényeket iktatják, az iktatószámot e-mailben küldik el a kérvényezőnek. Amennyiben a szülők nehézségbe ütköznek az online regisztráció során, útbaigazítást kérhetnek a 0265/245-752-es telefonszámon (bölcsődeigazgatóság) vagy az administratia.creselor@tirgumures.ro e-mail-címen – áll a közleményben.