2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nehéz év az idei Magyaró számára, a Felső-Maros menti község ugyanis 500 ezer lejjel kapott kevesebb pénzt az államkasszából, mint tavaly.

Fotó: Nagy Tibor


Nehéz év az idei Magyaró számára, a Felső-Maros menti község ugyanis 500 ezer lejjel kapott kevesebb pénzt az államkasszából, mint tavaly. Ez a kormány új költségvetés-leosztási rendszerének következménye, amely a kisebb, szegényebb településeknek, községeknek kedvez, a nagyobb, feltételezhetően több adófizetővel rendelkező vidékeket pedig előnytelen helyzetbe hozza – tudtuk meg Kristóf József polgármestertől. A községgazda szerint így, míg egyesek azon gondolkoztak az év elején, hogy mire is fordítsanak jelentősebb összegeket, a magyarói önkormányzatnak azt kellett eldöntenie, hogy mi az, amit a megnyirbált, 3.284.000 lejes költségvetésből megvalósíthat.

– Az oktatók bérének biztosítása, illetve az iskolák fenntartása több mint egymillió lejbe kerül, de ott vannak a szociális segélyek, a szociális asszisztensek fizetése. Mindent leszámítva 1.800.000 lej maradt, amiből gazdálkodhatunk – tette hozzá a községgazda, majd az idei év második felének forgatókönyvét ismertette.

 

Kezdődik a parkosítás, a szobrokra még várni kell

Tavaly ősszel a Palkó Attila magyarói helytörténész, pedagógus nevét felvett iskola „keresztelőjén” már szó esett a tanintézet előtti terület parkosításáról. Kristóf Józseftől megtudtuk, hogy két hete lezajlott a versenytárgyalás, így hamarosan elkezdődhet a munkálat. Egy régebbi tanácsi határozat két szobor elhelyezéséről is említést tesz a születendő parkban. Az egyik szobor feltehetően Petőfit ábrázolja majd, a másik egy román személyiségnek állít emléket. A szoborállítás azonban távolabbi terv, legközelebb jövőben, de az is lehet, hogy csak 2017-ben valósul meg – vélte a községgazda. Még az idén sor kerül azonban a polgármesteri hivatal épületének bővítésére, egy új irodával gazdagodik az épület, a versenytárgyalást ebben a hónapban szervezik meg.

Kristóf József a megvalósítások között említette a cigánytelep felé vezető 500 méteres útszakasz leaszfaltozását, a munkálatra tavaly novemberben és decemberben került sor. Ugyanakkor kataszteri felméréseket is végeztek, és telekkönyveztek minden községi utat.

 

Örülhetnek a fickói gyerekek

Ami a Magyaróhoz tartozó többi települést illeti, a tanács nemrég hagyta jóvá a víz bevezetését a fickói kultúrotthonba. A kultúrotthon pincehelyiségében különféle gyermektevékenységeknek biztosítanának teret, a tervek szerint egy pingpongasztalt is elhelyeznek majd ott. Fickón játszótér, mellette pedig egy piknikezőhely is készül a közeljövőben.

Holtmaroson tavaly újult meg a kultúrotthon. Idén egy kis konyhát is berendeznek az épületben – ennek az idei Gyöngykoszorú-találkozóra, augusztus 8-ra kellene elkészülnie –, illetve a kerítést is rendbe teszik, az udvart pedig térkővel rakják ki. A magyarói önkormányzat egy magyarországi testvértelepülésről, Cigándról kapott egy térkőgyártó gépet, jelenleg 56 ezer, több területrendezési, községszépítési munkálatra szánt kő várakozik a polgármesteri hivatal udvarán.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató