2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kétszeresére drágult a szemét elszállítása

A tavalyi szinten maradtak Nagyernyében a helyi adók és illetékek, még csak inflációs kiigazítást sem eszközölt az önkormányzat, a 2012-es kormányhatározatot alkalmazva továbbra is az adóterhek megállapításában.

A tavalyi szinten maradtak Nagyernyében a helyi adók és illetékek, még csak inflációs kiigazítást sem eszközölt az önkormányzat, a 2012-es kormányhatározatot alkalmazva továbbra is az adóterhek megállapításában. Gyakorlatilag harmadik éve azonos szinten maradtak az adók, valamint az urbanisztikai és egyéb engedélyek, igazolások díjszabásai is, idéntől viszont a szemételszállításért a kétszeresét kell fizetnie a lakosságnak. Hogy miért? A Salubriserv köztisztasági vállalat háromszorosára emelte díjszabásait, ami a megyei hulladékgazdálkodási program körüli bonyodalmaknak tudható be. Közismert, hogy késlekedik a kerelőszentpáli hulladéklerakó működtetésének megkezdése, emiatt a Salubriserv nagyobb távolságokra kénytelen elszállítani a háztartási szemetet, ami az árak növekedéséhez vezetett.

A helyi adók és illetékek (épület- és területadó, járműilleték) január 9-től fizethetők Nagyernyében. Az érvényben levő jogszabályok értelmében az adónemenként 50 lej alatti összegek esetében március 30-ig kötelező az évi adó befizetése. Az adónemenként 50 lej feletti terhelés esetében 10 százalékos kedvezmény jár annak, aki március 30-ig törleszti az egész évi adót. Az önkormányzat 2014-re megközelítőleg 80 százalékban bevételezte a helyi adókat és illetékeket, azonban gondot okoz az a 4-5 magáncég, amely több éve nem fizetett, adóhátralékuk eléri az 1 millió lejt, ugyanakkor csődeljárás indult ellenük – tájékoztatott Gál Ilona adóügyi tanácsos.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató