Két település árvája

Hagymásbodon közigazgatásilag Nyárádkarácsony községhez tartozik, pedig a Maros és a Nyárád völgye közötti vízválasztó dombnak a nagyobb folyó felőli szűk völgyébe húzódva olyan, mintha a megyeszékhely peremtelepülése lenne. Múltját tanulmányozva úgy tűnik, mintha egy kicsit a környékbeli helységek mostohatestvére lenne. Sajnos ez így van a jelenben is. 

Új idők krónikása

Orosz Gusztáv lelkipásztort a közelmúlt és a jelen krónikásának is lehetne nevezni, ugyanis 1986. június elsejétől szolgálja a közösséget. Marosvásárhelyen segédlelkészként a felsővárosi gyüle- kezetben volt, amikor megürült a hely. Fél évig a kakasdi lelkész szolgált be, aztán egy kedves ismerőse szólt, hogy foglalja el a helyet. Amikor először kijöttek a várostól alig pár kilométerre levő faluba, a templom és parókia épületei el voltak hanyagolva. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni az építkezést a közösségben. Az indulást Csiha Kálmán akkori esperes segítette. Felajánlotta, hogy amennyiben Orosz Gusztáv időnként beszolgál a Gecse utcai gyülekezetbe, ezt a marosvásárhelyiek azzal hálálják meg, hogy segítenek a hagymásbodoniakon. És ez így is lett. Öt év kistemplomi szolgálat mellett kezdődött el a hagymásbodoni közösségépítés is. Önkéntes munkával, kalákában, helyben készített „cigánytéglákkal” javították ki a parókia 1970-ben épített falait, tatarozták a templomot is, kutat ástak, és lassan igazi földi paradicsommá vált a környezet. Beindult az egyházi élet is. A szokásos istentiszteletek mellett ifjúsági csoport is tevékenykedett, igen aktívan. A kezdeti időszakban történteket a papi lak falán levő képek tanúsítják. 1990-ben egészségi gondokkal küszködött a lelki- pásztor, de a sikeres műtét és a hagymásbodoni környezet helyrehozta – mondja. 

A város és a nagyközség határán

Hagymásbodon csak közigazgatásilag tartozik Nyárádkarácsony községhez, ugyanis a faluban lakók mindenféle ügyüket (gyógyszertár, orvos és minden egyéb) Marosvásárhelyen intézik. A községhez való tartozás azt jelenti, hogy nincs ivóvíz-, csatornahálózat, aszfalt. A közművesítést egyelőre csak a földgáz- és a villanyhálózat jelenti. A város terjeszkedik, nemsokára összenő a faluval. Korszerű házak épültek, vállalkozások létesültek a város és a falu határában. 

De valahogy a fejlődés, a közművesítés leállt... 

Annak ellenére, hogy közel van a város, sikerül a református közösséget egyben tartani – mondja a lelkipásztor. Mintegy 200-an tartoznak gyülekezetébe, igaz, sokan csak időszakosan tartózkodnak a faluban, vannak olyanok is, akik csak a hétvégi házukba járnak ki, mások pedig, bár a regiszterben szerepelnek, valahol messze idegenben vannak. Talán azért maradnak a nyilvántartásban – mondja –, mert az egyházközség ingyen biztosít végső nyughelyet és a temetéssel járó szolgáltatást is. Rendszeresen a templomba mintegy 20–25 személy jár istentiszteletre, ami nem marad el a más közösségekben tapasztalható átlagtól. Sokan a hétvégezők közül is betérnek az isten házába, majd azután mennek dolgukat végezni a Hagymásbodonban levő telkükre, hobbikertjükbe. Az ifjúsági foglalkozásokat időszakosan tartják. Szerencse, hogy a lelkipásztor fia gitárszakon tanul a kolozsvári konzervatóriumban, és segít a fiatalok zeneoktatásában. A tavalyi falunapokon az iskola udvarán színvonalas műsort sikerült bemutatni, ez is ösztönzi a fiatalokat, hogy még „benézzenek a templomba”. Meglepő az, hogy a fiatalok a városiasodás ellenére még megtartják a karácsony környéki jánosozást vagy „istványozást”, és ez jó! – hangsúlyozza a lelkipásztor. 

Megfordult a kocka?

Ma igazi „ökumenizmus” jellemző a falura – válaszolja Orosz Gusztáv, miután a jelenről érdeklődöm. Míg az elmúlt évszázadokban a reformációt követően csak reformátusok lakták a települést, ma már vannak ortodoxok, Jehova tanúi, a Hit gyülekezete tagjai, adventisták és az Új Kezdet egyház követői is. A nemzetiségi összetétel is igen megváltozott. Jelenleg mintegy 160 magyar, 350-400 roma lakik a faluban, az új házakat építők és a régieket felvásárlók döntő többsége román ajkú. „A jövő Hagymásbodonban a cigányoké” – mondja a lelkész –, mert olyan nagy a szaporulat, hogy néhány éven belül igen nagy létszámban lesznek. 

A tanítónő szerint a 2018/2019-es tanévben 35 iskolaköteles roma diák kezdi az iskolát. Más nemzetiségű nincs. (Aki teheti, városra viszi gyerekét.) A tanítónők küzdenek azért, hogy a gyerekek maradjanak az iskolában. Az történik ugyanis, hogy beiratkoznak, az első hetekben járnak, aztán kimaradnak, mert a szülők elmennek máshova dolgozni, bel- vagy külföldre, és magukkal viszik a gyerekeket is. 

Orosz Gusztáv közben elárulja, hogy alapos levéltári és a falubeli kutatás után egy falumonográfia kiadására készül, amely a legalaposabb krónikája lesz Hagymás- bodonnak. Van, amiről mesélni – mondja, mert több egykori híresség is a falu lakója volt, akikről ma már keveset tudunk. És érdekes az a változás, amelyen a Marosvásárhely közeli falu végigment az évszázadok során. 

A templom is érdekes kincseket rejt. Megőrizték a régi fatemplom néhány padját és festett kazettamennyezetének elemeit, sőt az iktári Bethlen család halotti címere is megvan. 

A lelkipásztor azt mondja, addig szolgálja közösségét, ameddig az Úristen megengedi. Ha pedig a megfelelő anyagi háttér is meglesz, megjelenteti a falu krónikáját is. Hogy a kis református közösség meddig tud még fennmaradni a modern kor változatos kihívásai közepette, nem tudni. Lehet, hogy ilyen szempontból a városiasodás, az infrastruktúra-fejlődés több kárt okozna, mint amennyi hasznot jelent, és így mégiscsak az a jó, ha a nyárádmenti községhez tartoznak.